Úgy tűnik, az orosz vezetés nemcsak az ukrán haderő képességeit becsülte jelentősen alul, de félreértette az ukrán társadalmi és politikai viszonyokat is, és figyelmen kívül hagyta a 2014 után lezajlott változásokat.
Bemerevedett frontvonal: a május 12-ei hadiállapot – understandingwar.org
Merre tart az ukrajnai háború? Mik lehetnek most Moszkva céljai és mit tud megvalósítani belőlük? Csiki Varga Tamást, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Stratégiai Védelmi Kutatóintézete (SVKI) tudományos munkatársát, illetve Jójárt Krisztián tudományos segédmunkatársat kérdezte erről a Mandiner. Interjúnk.
Miért maradt el bármilyen nagy bejelentés Putyin győzelem napi beszédében? Elegendő volt-e mindössze ennyit kommunikálni az ukrajnai háborúról az orosz polgároknak?
J.K.: Alapvetően egymásnak ellentmondó elemzői várakozások voltak a győzelem napjához fűződően, melyek az ukrajnai hadi helyzet azonos, ám az orosz vezetés szándékainak eltérő értékelésén alapultak. Az mindenki számára világos volt, hogy az offenzíva nem a tervek szerint halad előre. A kérdés az volt, hogy az orosz vezetés célja mindezek után a háborúból való kiútkeresés, lehetőleg súlyos arcvesztés nélkül, vagy az erőfeszítések növelése a változatlan katonai-politikai célok elérése érdekében.
Ha a cél az előbbi, akkor logikusnak tűnhetett, hogy az orosz offenzívának valamilyen, legalább szimbolikus sikert kell felmutatnia május 9-éig, melyre hivatkozva Vlagyimir Putyin győzelmet hirdethet. Ha az előfeltevés az volt, hogy a Kreml nem hajlandó csökkenteni az ambíciószintet, akkor pedig az tűnt logikusnak, hogy bevezetik a hadiállapotot és elrendelik a mozgósítást annak érdekében, hogy mennyiségi fölénybe kerüljenek az ukrán erőkkel szemben.
Ez egy hamis dilemmának bizonyult, hiszen miért is kellett volna bármit bejelentenie Putyinnak éppen ezen a napon? A hadiállapotot elrendelheti akár egy hét múlva is. Ahogy bármikor győzelmet is hirdethet, majd ugyanolyan ütemben folytathatja tovább az offenzívát. Ne felejtsük el: Putyin háromszor jelentette be a szíriai művelet végét, a bejelentést még sem követte az orosz erők teljes kivonása. A közvélemény Oroszországban szinte semmilyen korláttal nem bír a Kreml politikájára. A valóságot az állami propaganda majd a hatalom döntéseihez igazítja, hiszen ez a feladata.
Ezzel együtt, azért az feltűnő volt, hogy Putyin elnök következetesen csak a Donbaszról beszélt, mintha soha nem is lettek volna orosz katonák Kijev külvárosaiban, Csernyihivben vagy Szumiban, mintha az orosz célok mindvégig csak a Donbaszra korlátozódtak volna.
A háború két hónapja alatt a nyugati elemzések és hírszerzési adatok szerint Oroszország nem tudta megvalósítani eredeti terveit, és jelenleg a B tervvel – a Donbasz elfoglalása – is nehezen halad. Milyen hadászati-katonapolitikai okai vannak ennek?
Cs.V.T.: Feltehetően az orosz politika uralta a műveleti tervezést, és a „hibrid háború” 2014-es krími – egyszeri, és mint látjuk, eddig megismételhetetlen – sikerét tekintette viszonyítási pontnak, és ez a kiinduló helyzet hibás felmérését és hamis előfeltételezéseket szült. Egy gyors, nem elsődlegesen az ellenség – Ukrajna – katonai erejének megsemmisítésén, hanem erődemonstráción és döntő pszichológiai hatáson alapuló csapásban bíztak, aminek az ukrán haderő és társadalom nem áll ellen, hanem – mint a Krím esetében – kártyavárként omlik össze. A katonai vezetés pedig nem tudott – mert nem volt kellően tájékozott Putyin valós szándékairól, hiszen magát a támadás tervét is csak egy szűk kör ismerte –, vagy nem mert ellenszegülni ennek a látványos, de kockázatos tervnek. Így lagymatag felkészülés, az orosz haderő felsőbbrendűségébe vetett – mint utólag látjuk, ezúttal megalapozatlan – hit és az ukrán fél teljes lebecsülése vezetett az első fázisban a kudarchoz.
J.K.: Úgy tűnik, az orosz vezetés nemcsak az ukrán haderő képességeit becsülte jelentősen alul, de félreértette az ukrán társadalmi és politikai viszonyokat is, és figyelmen kívül hagyta a 2014 után lezajlott változásokat. Az elképzelés az lehetett, hogy ha sikerül Zelenszkijt kiiktatni, demonstratív céllal kilőnek néhány száz rakétát, és egyszerre megindul a szárazföldi offenzíva északról, délről és keletről is, az ukrán katonák majd tömegével állnak át és teszik le a fegyvert, miközben az orosz többségű területeken majd felszabadítóként fogadják a beérkező orosz katonákat. Aligha tévedhettek volna nagyobbat, miközben az orosz katonai eliten belül voltak józan hangok, melyek óva intettek attól, hogy alábecsüljék az ukránok felkészültségét.
Ami a Donbaszt illeti, az orosz erők lassan, de biztosan haladnak előre.
Ha úgy tetszik, egy jóval megfontoltabb, felőrlő jellegű orosz offenzívát látunk kedvezőbb földrajzi adottságok mellett, amennyiben itt nincsenek nagyon jelentős nagyvárosok, melyek jelentős ütemben morzsolnák fel a támadó erőket. Ennek ellenére az ukrán védelem továbbra is kitart, sőt, Harkivtól keletre sikerült jelentős ellentámadást végrehajtaniuk, a várostól lőtávolon kívülre szorítva az orosz tüzérséget.
Mit tud elérni katonailag az ukrajnai háborúban Moszkva? Mi a minimumterv, és mik lehetnek a maximális eredmények, amelyek megvalósíthatóak még a Kreml számára?
J.K.: Jelentős eszkaláció nélkül – azaz a hadiállapot bevezetése és teljes mozgósítás elrendelése nélkül – Donyeck és Luhanszk megyék még ukrán ellenőrzés alatt álló részeinek megszerzését tekintjük a minimum tervnek. Itt gyakorlatilag nincs is mozgástér, hiszen Moszkva már a háború előtt elismerte a szakadár népköztársaságok függetlenségét az azok alkotmányaiban foglalt határaik mentén, melybe nem csak a háború előtt általuk ellenőrzött területek, de a két ukrán megye egésze beletartozik. Szintén minden bizonnyal a minimum terv részét képezi Herszon megye megszállt részeinek megtartása, ahol a Krím vízellátását biztosító csatorna található, valamint Zaporizzsja megye déli része, mely szintén szükséges a Krím és a szakadár donyecki népköztársaság közötti szárazföldi összeköttetés szempontjából. A maximum terv az lehet, hogy döntő vereséget mérjenek a Donbaszban összevont ukrán erőkre. Ez valószerűtlennek tűnik, de ha bekövetkezne, akkor az megnyitná a lehetőségét az offenzíva felújításának Odessza irányába és azon túl. Ez a maximalista forgatókönyv Ukrajna tengeri hozzáférésének teljes elvágását jelentené. Paradox módon Moszkva szempontjából a politikai célok kikényszerítése (Ukrajna demilitarizálása, a semleges státusz kikényszerítése) tűnik jelen pillanatban a legtávolabbinak. Ugyan miért menne bele ilyesmibe a kijevi vezetés, ha a megszállt területeket egyébként is így vagy úgy, de „magával viszi” Oroszország? Azaz a megszállt területek visszaadása politikai engedményekért cserébe látszólag nincs a tárgyalóasztalon, miközben igencsak valószínűtlennek tűnik, hogy az orosz haderő a most zajló offenzívát követően képes volna további érdemi nyomásgyakorlást kifejteni Ukrajna irányába. Persze az orosz haderő továbbra is képes lesz rakétacsapásokat mérni az ukrán polgári infrastruktúrára, gazdaságilag fontos objektumokra Ukrajna területén, ahogy a tengeri blokádot is fenn fogja tudni tartani. Ez kellemetlen lesz, de aligha fogja tudni kikényszeríteni az eredeti politikai céljait Moszkva.
Cs.V.T. A minimum tervvel kapcsolatban is érdemes szem előtt tartani, hogy egy – a kitelepített, elmenekült – lakossága nagy részétől megfosztott, települései, infrastruktúrája tekintetében lerombolt terület marad Oroszország nyakán, aminek újjáépítési költségeire még szankciók nélkül sem lenne elegendő erőforrása. Ha visszatér a lakosság egy része, vagy az ukránok beszivárgó alakulatokkal operálnak majd, mindez intenzív „partizán”, vagy szabotázs tevékenységgel is párosulhat. Ezek a területek koloncot és az értékes erőforrások temetőjét jelentik majd, nem győzelmi trófeát.
Oroszország a nemzetközi jog alapján agresszor, a nemzetközi politikában és a diplomáciában nehéz helyzetbe hozta magát, a nyugati gazdasági szankciók miatt pedig kemény következményei vannak és lesznek a háborúnak az oroszok életszínvonalára, életkörülményeire, közeljövőbeli kilátásaira. Putyin háborús döntése stratégiai hiba volt?
Cs.V.T.: Ami a háború keretét adó orosz követeléseket illeti a NATO-val és az Egyesült Államokkal szemben, nem csupán kudarcot vallottak az olyan – egyébként is irreális – elvárások, mint a kelet-közép-európai térségből a NATO védelmi erőinek kivonása és az 1997 utáni bővítés „visszagörgetése”, de éppenséggel az ellenkezője történt, mint amit bejelentett céljai alapján Moszkva el akart érni. A transzatlanti kapcsolat Washingtonnal és általában a NATO kohéziója erősebb, mint a háború előtt, a szövetségesek növelték védelmi erőiket a térségben és fokozták reagáló erőik készenlétét, megerősítették az elrettentést, és döntő jelentőségű politikai, gazdasági, humanitárius és katonai támogatást biztosítanak a függetlenségét és területi szuverenitását védő Ukrajna számára. Nem utolsó sorban az orosz agresszió és katonai fenyegetőzés az eddig semleges Svédország és Finnország lakosságát is meggyőzte, hogy a NATO védelmi garanciái jelentik a legjobb védelmet, és várhatóan még májusban bejelentik csatlakozási szándékukat a NATO-hoz. Erre sem került volna sor az orosz agresszió nélkül.
A háború hogyan változtatta meg Oroszország, az Egyesült Államok és Kína geopolitikai helyzetét, súlyát, ambícióit?
Cs.V.T.: Oroszország nem kalkulált azzal az egységes, határozott, gyors és kemény fellépéssel, amit az Egyesült Államok vezetésével a nyugati szövetséges államok mutattak politikai, gazdasági és katonai értelemben is. E fellépés nem csupán rövidtávon okoz politikai-gazdasági károkat, de akár egy évtizedre is visszaveti az orosz fejlődést, és bár eddig sem volt túlzottan acélos, a technológiai és társadalmi modernizáció számos csatornáját is elzárják Oroszország elől. Kína eközben óvatos megértéssel, a határozott állásfoglalás kerülésével figyel és okul: egyrészt éppen meggyengítik potenciális szövetségesét, akivel a demokratikus – autoriter blokkpolitika kialakulása esetén egy táborban köthetne ki, másrészt fontos figyelmeztetést kapott a számára kulcsfontosságú nyugati piacoktól, technológiai partnerektől, hogy a globalizáció viszonyai között milyen sebezhetőségeket használhatnak ki azok, akik komoly súlyt tudnak képzeni egy-egy szereplővel szemben. Jelenleg még sem a kínai belső piac, sem a kínai-orosz gazdasági-energetikai kapcsolat nem elég fejlett és fajsúlyos ahhoz, hogy akár összefogva ellensúlyozni tudják a nyugati fellépést. Ugyan a poszt-amerikai világrend elkezdődött, de a nyugati államok egységesen fellépve még mindig a legerősebb szereplők, és még évekig azok is maradnak – az orosz-ukrán háború egyik tanulsága éppen ez lehet a rivális nagyhatalmak számára.
Maráczi Tamás
Mandiner
Zelenszkij nem gondolja, hogy a Dnyeszter-mellék irányából komoly orosz támadás indulhat Ukrajna ellen
Ukrajna nem tekinti komoly fenyegetésnek azt, hogy orosz csapatok a Moldovához tartozó, orosz fennhatóság alatt álló szakadár Dnyeszter Menti Köztársaság felől indítanának támadást Ukrajna ellen – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Rai1 olasz közszolgálati tévécsatornának adott, saját Telegram-oldalán is közzétett interjújában, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál szemlézett.
„Ott legfeljebb 15 ezer orosz katona lehet, de ők sem túl felkészültek. Nem határosak az Oroszországi Föderációval, csak velünk és Moldovával” – fejtette ki az elnök. Hozzátette: „nem nagyon tartunk tőlük, mert ebből a 15 ezer emberből is legfeljebb háromezer képes harcolni”.
Zelenszkij leszögezte: változatlanul kész tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, de azzal a feltétellel, hogy párbeszéd lesz közöttük, nem pedig „ultimátumok”. „Készen állok beszélni Putyinnal. De csakis vele. Közvetítők nélkül” – tette hozzá.
Kijelentette, hogy a tárgyalás lehetősége napról napra egyre bizonytalanabbá válik, mivel folyamatosan „újabb és újabb tények kerülnek napvilágra az orosz hadsereg által Ukrajnában elkövetett bűncselekményekről”.
„Lehetetlen a párbeszéd anélkül, hogy határozott álláspontot alakítanánk ki Oroszország cselekedeteiről. Mindenki egyetért abban, hogy vissza kell állítani Ukrajna területi integritását, legalábbis ezt mondják nekem az európai vezetők, az Egyesült Államok, Kanada és mások. Erős hadsereg nélkül azonban Ukrajna a tárgyalóasztalnál nem lesz erős, pedig nekünk most szükségünk van erre az erőre” – fejtegette az ukrán államfő. Hangsúlyozta, hogy Oroszországgal „pragmatikus párbeszédre” van szükség az ukrajnai háború lezárásához, és arra, hogy „Oroszország is akarja ezt”.
Zelenszkij úgy vélekedett, hogy Putyin nem pusztán megmentheti, de meg is kell mentenie Oroszországot. „Nem hiszem, hogy még megőrizheti az arcát, és hogy őszinte legyek, nem gondolok arra, hogy mi lesz ezzel az emberrel a jövőben. Azon kell elgondolkodnunk, hogy mi lesz Oroszországgal! Én mint Ukrajna elnöke elsősorban azon gondolkodom, hogy velünk mi lesz, de ők a szomszédaink. Jönnek majd más elnökök utánunk, generációk fogják egymást váltani.
Senki nem mozdul sehova, ezek a mi földjeink és határ van közöttünk. Ez a háború viszont nem pusztán területivé, hanem történelmivé is tette a határt” – hangoztatta. Hozzátette, hogy Putyinnak „meg kell őriznie az államát, hogy megmentse azt az országot, és azt, amit előttük száz-kétszáz évvel felépítettek”.
Zelenszkij az interjúban kitért arra, hogy az ukrán társadalom nem fogadta jól Ferenc pápa azon ötletét, hogy két ember jelképesen együtt vitte az ukrán és az orosz zászlót április 15-én, a nagypénteki keresztúton a Vatikánban. „Elmagyarázom, hogyan reagál erre a mi társadalmunk: amikor a pápa imádkozik Ukrajnáért, mindig hálásak vagyunk neki. Amikor viszont az ukrán és az orosz zászlót hordozó két ember példáján akarta megmutatni, hogy barátságnak kell lennie, ezt nem tudtuk elfogadni, mert Ukrajnában az orosz zászlót a megszállás jelképének tekintik”.
Eközben Leonyid Kucsma, Viktor Juscsenko és Petro Porosenko, Ukrajna második, harmadik és ötödik államfője közös levélben fordult a világ országainak vezetőihez, hogy segítsenek megmenteni azoknak a civileknek és ukrán katonáknak az életét, akik a Donyeck megyében lévő mariupoli Azovsztal üzemben rekedtek a kulcsfontosságú kikötőváros elfoglalására indított orosz támadások miatt.
„A világ országainak vezetőihez fordultunk. Az Európai Unió tagállamaihoz, az Amerikai Egyesült Államokhoz és Kanadához, Kínához, Törökországhoz és másokhoz, valamint az ENSZ-hez. Arra kérjük őket, hogy minden elérhető diplomáciai forrással segítsék az ukrán hatóságokat azon ukrán civilek és katonák életének megmentésében, akiket Oroszország Putyin parancsára barbár módszerekkel próbál megsemmisíteni az Azovsztal üzem területén” – idézte az Ukrajinszka Pravda Porosenkót. A volt elnök – aki 2014-2019 között, közvetlenül Zelenszkij előtt töltötte be az államfői posztot, hozzátette: „a várost védők rendkívüli bátorsága és hősiessége nemcsak Ukrajnát, hanem az egész világot lenyűgözte. Az Azov ezred, tengerészgyalogosaink, határőreink már bekerültek a történelembe. Most viszont az egész világ szeme láttára az oroszok véres bosszúval és megtorlással próbálkoznak azokon, akik bár körülvették őket, szellemük és akaratuk erejével legyőzték őket” – fogalmazott. Porosenko arra kérte a világ vezetőit, hogy a nemzetközi és ukrán hatóságok mellett csatlakozzanak az Azovsztal védőinek kiszabadításáról szóló tárgyalási folyamathoz, és személyesen vegyenek részt ennek az eljárásnak a végrehajtásában.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter eközben arra szólította fel a G7 országcsoport tagjait, hogy fogadjanak el olyan jogszabályokat és eljárásokat, amelyek lehetővé teszik az orosz vagyon elkobzását és Ukrajnának történő átadását. Szerinte ezeket a pénzeket Ukrajnának kell adni, hogy az Oroszország által okozott pusztítások után az ország helyreállítására, újjáépítésére fordíthassák. Erről a miniszter a G7-ek németországi találkozóján beszélt, amelyre Ukrajnát és Moldovát is meghívták – számolt be az Ukrajinszka Pravda. Közölte, hogy javult a helyzet Ukrajna fegyverellátását illetően, de biztosítani kell az állandó utánpótlást. Kiemelte, hogy Ukrajnának elsősorban rakéta-sorozatvetőkre van szüksége.
MTI
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
