Húsvét 4. vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 10,27–30)
„Birka népség!” – nem valami hízelgő, ha egy társaságot, csoportot így neveznek! Kimondva vagy kimondatlanul, de ki is kérjük magunknak, ha tucatlelkületű, személytelen, tömegben elvegyülő, névtelen és arctalan, egyenszabású, korlátolt gondolkodású, bottal terelt és mentalitásukban is ezt igénylő személyeknek tartanak bennünket, keresztényeket. Kemény az ilyen jellegű kritika, de sajnos néha jogos is lehet. Tanulni pedig még az ellenségektől sem tilos, rosszindulatú megjegyzések is indíthatnak komoly lelkiismeret-vizsgálatra. Hogyan is állok tehát ezzel a kérdéssel? Jézus nyomában járó juh vagy „bamba birka” akarok lenni? A passzív gondolkodásmentesség kényelme vonz, vagy tudatosan, „bizalommal ráhagyatkozom” (Zsid 2,13) vezetésére?
Jézus őhozzá és népéhez szívből ragaszkodó, törvényes elöljárói felé is engedelmes, ugyanakkor a helyzeteket józan ésszel megítélni képes, céltudatos tanítványokat akar. Olyanokat, akik nem egymást tapossák el, hanem tudják: van értelme, célja együttes haladásuknak, és bár sokszor nem értik a történések miértjét és mikéntjét, legfőbb Pásztorukra bízzák magukat, akinek jól ismerik hangját, mozdulatait, szándékait. Már az Ószövetség népe is felismerte: Isten, „mint a pásztor, úgy legelteti nyáját, karjaira veszi bárányait, az ölében hordozza őket, és nagy gonddal vezeti az anyajuhokat” (Iz 40,11).
A pásztorok szemszögéből kevésbé szoktuk megvizsgálni a kérdést. A pásztor célja a nyáj épsége, egysége, jóléte. Nehéz egyben tartani a nyájat, ha a tagok úgy élnek, hogy én már csak jobban tudok mindent, a határok szabadon áthághatók, a pásztor türelmét is lehet feszegetni, mert ha elcsatangoltam, ő úgyis utánam ered, sőt a többi kilencvenkilencet is maga mögött hagyja, mert úgyis fontos vagyok számára, ezért azt csinálok, amit akarok. Bégethetek éjjel-nappal a rendszer, az Egyház hierarchiája ellen, és ha azt kicsit is kényelmetlennek élem meg, akkor mondhatom a magamét és lázíthatok másokat is… Az ilyen juhok a többi kibontakozását is hátráltatják, és a saját boldogságukat sem találják meg.
2005-ben Rómában, amikor XVI. Benedek lett Péter utóda, az egyik újság címlapján ez jelent meg: „Il Pastore tedesco.” Ez a kifejezés – „a német pásztor” –, mely eredeti jelentésében olaszul annyit tesz, „német juhászkutya”, játékosan egyszerre utalt az új pápa bajor származására és igen komoly feladatára is: éberséggel, töretlen hűséggel, állandó jelenléttel, határozott hangadással és iránymutatással terelni, védelmezni a rábízottakat, végső soron Krisztus nyáját.
Jézus, aki magát Jó Pásztornak mutatja be, szintén szolgáló lelkületű vezető, nem valamiféle zsarnokoskodó kényúr a neki alárendelt alattvalók fölött. Ő az, aki – Szárdeszi Melitón húsvéti szavaival élve – „Máriától szép báránykaként született”. Övéivel való önféláldozó azonosulását Keresztelő János rámutatása és a Jelenések könyvének ma hallott szavai is jelzik: ő nemcsak Pásztor, hanem bárány is: Isten Báránya, akinek vére minden juhát tisztára mossa.
Kovács Zoltán
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
