Ahogy öregszünk, egyre inkább odafigyelünk a nyugdíjakkal kapcsolatos hírekre. Ha van még néhány évünk a nyugdíjig, az érdekel főként, hogy nem változik-e a nyugdíjkorhatár. Kevesebben foglalkoznak azzal, hogy hogyan függ a nyugdíj nagysága a gyermekek számától.
Halljuk, tapasztaljuk azt is, hogy az átlagéletkor növekedésével egyre több az időskorú, és ezzel egyre bizonytalanabbá válik a nyugdíjrendszerünk fenntarthatósága is. Ezért szükséges a szabályok megváltoztatása, az úgynevezett nyugdíjreform.
Régebben természetesnek vettük, hogy ha majd elérünk egy bizonyos kort, a ledolgozott évek és a jövedelmünk nagysága alapján – amiből egyébként havonta levonták a nyugdíjjárulékot is –, mindenki megkapja az állam által folyósított havi nyugdíját. És abból tisztességesen meg is lehetett élni.
Ez azonban sajnos tévhit. A nyugdíj nem a mostani nyugdíjasok által az aktív éveikben befizetett pénzösszeg – azt ugyanis már rég kifizették a korábbi nyugdíjasoknak. Az öregkori nyugdíjat mindig a jelen aktív munkavállalói befizetett járulékaiból utalják.
Ha tehát elöregszik a társadalom, vagyis a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is hála, nő az idősek száma a népességen belül, a másik oldalon viszont csökken az aktív munkavállalóké, akik a jövedelmükből nyugdíjjárulékot fizetnek, akkor a növekvő számú öregek és nyugdíjjogosultak között egyre kevesebb pénzt lehet majd elosztani.
Hogyan jutottunk idáig?
Többé-kevésbé mindenki maga gazdálkodhat(ott) a jövedelmével. Ha abból még mást is el kellett tartania: nem dolgozó élettársat, gyermeke(ke)t, akkor kevesebb jutott a saját céljaira, ezért mindenki jól meggondolta, mit vállalhat.
Így a tartós párkapcsolat mellett döntő fiatal felnőttek egyre kevesebb gyermeket vállaltak – már ha egyáltalán –, mert ez volt kifizetődőbb és kényelmesebb. Nem kell feltétlenül hibáztatni ezért senkit. A megélhetés sose volt egyszerű. Mindenki alkalmazkodott a kor kívánalmaihoz és az adott rendszerhez.
A gyermekvállalás és -nevelés azonban mindenképp óriási pluszköltségekkel, anyagi áldozatokkal és hátrányokkal jár(t), amit a szociális rendszerünk csupán elenyésző mértékben kompenzál(t), és térít(ett) meg a gyermekes szülőknek.
Közben pedig egyre világosabbá vált és válik az is, hogy minél kevesebb gyermek születik, minél kevesebb gyereket vállalnak termékeny korban a felnőttek, annál nehezebb évek elé néz a társadalmunk a jövőben. Egyre inkább elvékonyodik a népesség korfájának a gyerekek, fiatalok részesedését mutató alsó része, törzse, és kiterebélyesedik az időseket ábrázoló lombja. (Kedvezőbb lenne a földig érő ágú lucfenyőhöz, vagy még inkább piramishoz hasonló alakú korfa, ahogy az a korábbi időszakokban és társadalmakban is volt.)
A hetvenes évektől egész Európában csökken a népesség (az utóbbi évek tömeges bevándorlása e téren részben változást hozott) – elsősorban azért, mert kevesebb gyermek született és születik. És még inkább így van ez Magyarországon vagy Németországban. Ezeket az országokat az utóbbi években Szlovákiának is sikerült beérnie.
Hogy ez hogyan függ össze a nyugdíjakkal, azt az úgynevezett függőségi vagy eltartottsági ráta mutatja: az egy aktív munkavállalóra jutó nyugdíjasok számát, azaz hogy hány nyugdíjast kell eltartania egy dolgozónak a jövedelméből.
Minél nagyobb ez a szám, annál több nyugdíjast kell eltartani a munkavállalók járulékaiból. Így egyre kisebb összeg osztható el egyre több nyugdíjas között, vagyis mindenkinek kevesebb jut. Míg korábban 4 járulékfizető tartott el 1 nyugdíjast, ma már csak 2 járulékfizető jut 1 nyugdíjasra.
Ha nem változik lényegesen a gyermekvállalási hajlandóság, néhány évtized múlva körülbelül a felére csökkenhet a jelenlegi nyugdíjak értéke. A mai nyugdíjjárulék-fizetőkről már csak körülbelül felannyian fognak gondoskodni, tehát minden aktív munkavállaló eltarthat majd saját magán kívül még egy nyugdíjast is.
Ezt az összefüggést az úgynevezett korfával szokták ábrázolni. Az alábbi ábrán egy ilyen diagramot láthatuk.
Mit lehet ebben az esetben tenni?
Emelni lehet a befizetett járulékokat, ami még jobban megterhelné a jövedelmükből már most is nehezen boldoguló munkavállalókat. Másik megoldás, hogy csökkenthetik az állam által folyósított nyugdíjak összegét.
Esetleg ki lehet tolni a nyugdíjkorhatárt 70 vagy még több évre. (Itt az átlagéletkor növekedésére szoktak hivatkozni.) Ezzel kevesebb nyugdíjas volna, és több nyugdíjjárulék-befizető. Nem igazságos ugyan, hogy a fiatalabbaknak tovább kell dolgozniuk, mint a korábbi nemzedékek tagjainak, de az egész rendszer összeomlása még kevésbé volna elviselhető.
A gondoskodó állam szociális szolgáltatásainak fokozatos feladása miatt legbiztosabb megoldásnak az öngondoskodás erősítése tűnik. Ennek is két alapvető formája van, amelyek összefüggenek, vagy kombinálhatók is: az egyéni megtakarítások és a beruházások. Ezeket a megoldásokat kiegészítő nyugdíjbiztosítás és nyugdíjalapok formájában alkalmazzák. És ideig-óráig kielégítően is működnek, hacsak be nem üt újra egy nagyobb pénzügyi válság, amikor a bankok és pénzügyi alapok csődöt jelentenek, milliókat fosztva meg a megtakarításaiktól.
Az infláció, a pénz értékvesztése és a bizonytalan gazdasági kilátások miatt tehát egyénileg és közösségileg is legbiztosabb megoldásnak a gyermekvállalás és -nevelés tűnik, ami bár hatalmas egyéni áldozatokat követel, de közösségünk és nyugdíjrendszerünk fenntartása szempontjából ez a legjobb megoldás.
Ehhez minden párnak legalább 2, de inkább három vagy még több gyermeket kellene felnevelnie. A társadalomnak pedig minden téren támogatnia kellene a gyermekeiket felelősségteljesen nevelő többgyermekes családokat. Tudjuk azonban, hogy még nagyon messze vagyunk ettől, és rengeteg volna a tennivaló.
Az európai társadalmaknak szinte kivétel nélkül szembe kell nézniük a fent jelzett problémákkal (elöregedés, kevés születendő gyermek, népességcsökkenés), és mindegyik ország igyekszik megoldást találni rájuk, akár az egyik, akár a másik módszer alkalmazásával, illetve azok különböző kombinációival. Több ország szociális rendszerében már kapcsolódik egymáshoz a szülői és a családtámogatás, illetve a nyugdíjak.
Mindenképpen az lenne a legjobb megoldás, ha több gyermeket vállalnának a fiatalok. Ehhez elengedhetetlen, hogy a társadalom és az állam anyagilag és erkölcsileg is az eddiginél sokkal jobban támogassa a családokat. Mert nem szép kifejezés ugyan, de a közös jövőnkbe való befektetésként is tekinthetünk a gyermekekre.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/18-as számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
