Tulajdonképpen csak Európában szokatlan jelenség, hogy egy ország lakosa nem beszéli az ország hivatalos nyelvét.
Afrikában pl. éppenhogy ez a norma. Természetesen az arab Észak-Afrikát leszámítva, hiszen ott eleve egyezés van a többségi nép és a hivatalos nyelv között: az arab többség nyilván mindenhol beszéli saját nyelvét, a hivatalos arab nyelvet.
Fekete-Afrikában viszont a világ legtermészetesebb dolga, hogy az átlagember nem ismeri országa hivatalos nyelvét. Ahol nem így van, az inkább kivétel: Dél-Afrika, a szuahéli övezete Kelet-Afrikában, s a volt portugál gyarmatok, ahol a gyarmatosítók tudatosan asszimilációs politikát folytattak.
Európában viszont hasonló helyzet csakis kisebbségi zárványokban esik meg, pl. a Székelyföldön, de még a Vajdaság keleti részében is pár helyen ez volt a nagy magyar kivándorlás előtt.
Bulgáriában pl. van egyetlen megye (a 28 megyéből), ahol a lakosság többsége nem bolgár, Kardzsali megye, a görög határszakász keleti részén, itt a helyzet az, hogy a városokban mindenki tud bolgárul, de egyes kisebb falvakban akad olyan, hogy a lakosok csak törökül beszélnek.
S mindig a tényleges hivatalos nyelv számít, nem a kinyilvánított.
Szovjet Ukrajnában mindvégig hivatalos nyelv volt az orosz és az ukrán (ahogy mindegyik szovjet köztársaságban az orosz is hivatalos volt, kivéve Örményországot, ahol papíron csak az örmény volt az), de a tényleges helyzet az volt, hogy az ukrán csak kiegészítő szerepet töltött be. S nagyjából volt az ország közepén egy vonal, melytől keletre az ukrán nyelv csak jelképes volt, míg tőle nyugatra ténylegesen is használatban volt.
Ez alól azonban volt egy nagy kivétel: Kárpátalja, ahol az ukrán használata minimális volt. Sokan nem értik, hogyan lehetséges, hogy 30 évnél idősebb kárpátaljai magyarok jellemzően egy szót se tudnak ukránul. Ezt sokan afféle kisebbségi zárványjelenségnek hiszik, pedig nem az. Ugyanezek az emberek jellemzően mind beszélnek oroszul. Vajon miért? Mert arra szükség volt annak idején.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
