Csecsenföld földrajzilag Kelet-Európában, a Kaukázus vonalától észak-északkeletre, a Kaszpi-tenger közelében fekszik, és legnagyobb részét orosz szövetségi területek veszik körül. Az orosz terjeszkedés a XIX. században érte el. A csecsen ellenállást 1864-ig sikerült megtörni és Csecsenföldet az egész Kaukázussal együtt az Orosz Birodalomhoz csatolni. Később Szovjet-Oroszország is igényt tartott a térségre. 1924-ben megalakították a csecsen, 1934-ben az ingus autonóm területet, majd a kettő összevonásával létrehozták a Csecsen–Ingus Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságot. Annak 1 222 000 főnyi lakosságát – a múlt század 90-es éveiben – csecsenek, ingusok és oroszok tették ki. Amikor az 1991. augusztusi puccskísérlet után megindult a Szovjetunió felbomlása, a csecsenek az Oroszországtól való teljes elszakadás mellett döntöttek, s 1991. november 4- én kikiáltották Csecsenföld függetlenségét Icskéria Csecsen Köztársaság néven.
Nép, nyelv, vallás
A csecsenek az 1800-as évekig nem szerveződtek klasszikus értelemben néppé, hanem egyfajta nemzetségi tagolódás szerint tömörültek. A tejpnek nevezett patriárchális nemzetségek szervezeti sajátosságai a mai napig fennmaradtak. A nemzetségek náluk körülbelül 40–50 fős nagycsaládokból álltak. A hagyományaikra nagyon büszke csecsenek túlnyomó többsége szunnita muzulmán, ókori mezopotámiai gyökereket hordozó nyelvük pedig a legrégebbi és a legnehezebbnek tartott kaukázusi nyelvek egyike. Nem hasonlít sem a török, sem a szláv nyelvekhez. Valamikor ékírást használtak. Az iszlám behatolásakor a csecsenek az arab írás használatával is kacérkodtak, aztán a XIX. század elejétől viszonylag jól haladtak a latin ábécé átvételével, de a szovjetek a XX. században a cirill ábécét vezették be a csecsenek számára. Az 1990-es években visszatértek a latin betűs írásra. 1918-tól 1920-ig, a polgárháború idején a csecsenek a bolsevikok szövetségesei voltak, akik függetlenséget ígértek nekik. Mivel azonban nem tartották be szavukat, a csecsenek a 30-as évek elejétől gerillaháborút vívtak ellenük. 1944-ben, alig több mint egy évvel azután, hogy a német csapatok kitűzték a horogkeresztes zászlót az Elbruszra, a Kaukázus-hegység legmagasabb csúcsára (nem sokáig lengett ott), Sztálin a németekkel való kollaborálással vádolta a csecseneket és az ingusokat, autonóm köztársaságukat megszüntette, s – akárcsak a volgai németeket vagy a krími tatárokat – Szibériába és Kazahsztánba deportálta őket. Csak 1957-ben – Nyikita Hruscsov főtitkársága idején – térhettek vissza hazájukba.
Független Csecsenföld!
A Szovjetunió megszűnésekor a tejpek képesek voltak átvenni az irányítást, de mivel csak a csecsen tejpek voltak ilyen erősek, nem sikerült az egész Kaukázust Oroszország ellen hangolni. 1990. november 27-én a csecsen nép első kongresszusa Csecsenföldet szuverén államnak nyilvánította. A csecsen–ingus kommunista Legfelső Szovjet elítélte a kongresszust és annak határozatait. 1991 márciusában a szűkebb pátriájába, Csecsenföldre visszatérő Dzsohar Dudájev (1944–1996), az első csecsen származású szovjet tábornok lett a Csecsen Nép Nemzeti Kongresszusa Pártjának vezetője. 1991. október 27-én Dudájevet Csecsenföld elnökévé választották. A függetlenség irányába tett határozott csecsen lépésekre adott válaszként az 1991. november 30-án tartott népszavazáson az ingusok a Csecsenföldtől való elszakadás és külön köztársaságként az Oroszországi Föderációban maradás mellett döntöttek. Az események alakulása és a csecsen–ingus érdekellentétek véget vetettek a „közös hazának”, Csecsenföld és Ingusföld útjai elváltak. 1992. május 25-én egyezmény született az orosz csapatoknak csecsen területről való kivonásáról. A csecsen vezér – aki közben túlélt egy merényletet – tárgyalóasztalhoz ült az ellenzékkel, bevonta őket a kormányba, és több lépést tett a feszültség csökkentése érdekében. A Moszkvával folytatott tárgyalásokon új modus vivendit próbáltak keresni az Oroszországi Föderáció és Csecsenföld között. 1994 májusában egy Dudajev elleni másik merénylet során több minisztere és biztonsági embere életét vesztette. A helyzet nem javult. Moszkva nyíltan és határozottan a Dudajevvel szembeszegülő csecsen ellenzék mellé állt. 1994. november 30-án Borisz Jelcin orosz elnök rendeletet írt alá a törvényesség és az alkotmányos rend Csecsenföldön történő helyreállításáról. A csecsen határon orosz csapatok vonultak fel.
Az első orosz–csecsen háború (1994–1996)
1994. december 11-én az orosz csapatok benyomultak Csecsenföldre, hogy véget vessenek függetlenségének, területét és népét visszahozzák az Oroszországi Föderációba. A két évig tartó elkeseredett fegyveres küzdelem során több mint 90 ezer ember vesztette életét, Csecsenföld nagy része romokban hevert. December 20-án az orosz légierő a csecsen fővárost, Groznijt bombázta. 1995 januárjában orosz tankok tűntek fel Groznij utcáin, miután ellenőrzésük alá vonták a katonai repülőteret és környékét. 1995. január 19-én a támadó csapatoknak sikerült kitűzniük az orosz zászlót a csecsen ellenállás szimbólumának számító grozniji elnöki palotára. 1995 márciusában az orosz csapatok teljesen ellenőrzésük alá vonták Groznijt. Csecsen fegyveresek 1995. június 14-én Samil Baszajev parancsnok vezetésével megtámadták Bugyonnovszk várost az orosz sztavropoli területen. A mintegy hetven csecsen fegyveres a rendőrség székhelyét és más közigazgatási épületeket támadta. Ezt követően több száz személyt tartottak túszként fogva, követelve az orosz csapatok Csecsenföldről történő kivonását. A rendkívül súlyos helyzet úgy oldódott meg, hogy Baszajevék szabadon engedték a túszokat, cserébe szabad elvonulást biztosítottak számukra. A Bugyonnovszkban történtek után Oroszország és Csecsenföld képviselői július 30-án EBESZ-felügyelet alatt tűzszünetben és fogolycserében állapodtak meg.
Miután 1995. október 9-én Anatolij Romanov tábornok, az orosz belügyi csapatok parancsnoka egy bombamerényletben Groznijban megsebesült, Moszkva felfüggesztette részvételét a Bugyonnovszk utáni béketárgyalásokon. 1995 októberétől újra fellángoltak a harcok. Decemberben az orosz légierő csecsen falvakat támadott, majd a hatvanezer lakosú Gudermeszt, Csecsenföld második legnagyobb városát. 1996. január 18-án a Szalman Radujev parancsok vezette csecsen fegyveresek túszokat ejtettek az Oroszországi Föderációhoz tartozó szomszédos Dagesztánban. Az oroszok csapaterősítéseket küldtek a térségbe. 1996. április 21-én egy orosz rakétatámadás kioltotta Dzsohar Dudajev életét. Utóda ideiglenesen Zelimhan Jandarbijev lett. A kiújult harcokban Groznij többször gazdát cserélt. 1997 januárjában Aszlan Maszhadov személyében új elnöke lett Csecsenföldnek.
A második orosz–csecsen háború (1999–2000)
Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1999. augusztus 9-én lett Oroszország miniszterelnöke, ám kevesebb mint öt hónap múlva – 1999. december 31-én – már a váratlanul lemondott Borisz Jelcin örökébe lépett mint megbízott elnök. (A 2000. március 26-án tartott elnökválasztáson Vlagyimir Putyint már az első fordulóban, a szavazatok 52,94 százalékával Oroszország elnökévé választották.) Közben újra mélyült a „csecsen válság”, egymást követték a súlyos incidensek. 1999 augusztusában és szeptember elején Csecsenföldről érkező fegyveres csoportok a szomszédos Dagesztánt támadták, augusztus 31-én bomba robbant az orosz fővárosban. Moszkva a meg-megújuló támadásokért és a merényletsorozatért a csecsen terroristákat vádolta, akiket meg kell semmisíteni. Sorozatos légicsapások után 1999. október 1-jén az orosz csapatok behatoltak Csecsenföldre, és október 18-án Groznij határába érkeztek. Orosz katonai források szerint a „banditacsoportok fejtettek ki elkeseredett ellenállást” – utcáról utcára haladva számolták fel a város védelmét. Január 6-án az orosz csapatok elfoglalták a grozniji pályaudvart. Ez volt – a második csecsen háború során – az első kézzelfogható hadi sikerük Groznij belvárosában. Február 6-ig tartott, amíg a csecsen főváros teljesen orosz ellenőrzés alá került. Groznij elfoglalásával a csecsenföldi háború nem ért azonban véget. A csecsen lázadó csapatok délre és nyugatra, illetve a távolabban fekvő hegyvidékre vonultak vissza és gerillaháborúra tértek át. 2000. február 24-én Vlagyimir Putyin egy rádióinterjúban kijelentette, hogy a csecsenföldi katonai akciót addig kell folytatni, amíg az orosz csapatok teljesen megsemmisítik a lázadó erőket.
A háború megdöntötte Aszlan Maszhadov elnök hatalmát. Helyére orosz támogatással Ahmed Kadirov került, akit 2004 májusában terroristák öltek meg. 2009-ben az orosz hadak kivonultak Csecsenföldről. A hatalmat jelenleg oroszbarát politikai pártok tartják a kezükben, elnökük a Moszkvával jó kapcsolatokat ápoló Ramzan Kadirov, a korábbi elnök fia. Az oroszbarát vezetés ellenére (vagy talán éppen azért) Csecsenföldet nem integrálták föderatív entitásként az Orosz Föderációba, jelenlegi jogállása bizonytalan, talán az a megállapítás, hogy Oroszország „társországa”, nem áll messze a valóságtól.
Németh Csaba
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
