Ma van a magyar költészet napja, közeledünk a húsvét felé… a szomszédban éppen véres háború dúl.
A költészetnek erős táptalaja a szenvedés. Babits Mihályra viszont nem volt annyira jellemző, hogy kiordítsa magából a fájdalmat. Nyugodt, visszafogott, és mondhatni apolitikus volt egész életében, egyben nagyon érzékeny, ami a zseniket általában jellemzi. A Húsvét előtt című versében a véres háború hatására mégis valahogy kirobbant belőle az elkeseredettség! Úgy érezhette, ki kell mondania, amit gondol: a háború malomkövei között őrlődve és szörnyű viharának sodrában áldozatokká válunk mindannyian, géphalál vár ránk, ha nem vigyázunk az életre. „Az Élet él és élni akar”, írta kortársa, Ady Endre, akitől nem szokatlan ez a hang. Babits lelkületének viszont ellentmond, mégis csupa ellenállás, csupa dac, csupa felháborodás a Húsvét előtt: „akkor is, mégis”! Valószínűleg minden erejét össze kellett szednie, hogy szemébe merje vágni a bűnösöknek, hogy „elég volt”, „legyen béke már, legyen vége már”! Húsvét előtt, feltámadás előtt „Szóljanak a harangok, szóljon alleluja, (…) és sohse nézzünk hátra”.
A 20. században a két világháború borzalmai beárnyékolták és beszűkítették az életet, de a magyar költészetnek, főleg a nyugatosoknak gazdag és tragikus élményanyagot adtak.
Nemcsak Babits Mihálynak és Ady Endrének, hanem Radnótinak és sok mindenki másnak is. Vannak, akik a háború hatására elhallgattak, például Márai Sándor és Áprily Lajos. 1944-ben, a náci megszállás ideje alatt aztán Pilinszky János is. Abban az évben nem is írt verset. Írt előtte, írt utána, de akkor nem. „Mert elhagyatnak akkor mindenek” – írta évekkel később az Apokrifben.
Ady Endre, az Ember az embertelenségben című versében nagyon jól emlékezett egy különös nyár-éjszakára, amikor: „Csörtettek bátran a senkik / És meglapult az igaz ember”, kitört a háború: „Az Égből dühödt angyal dobolt / Riadót a szomoru Földre”.
A világirodalomban a háborús versek mennyisége folyamatosan gyarapszik, s ez azt sugallja, hogy sajnos még napjainkban is lenne miből táplálkoznia a háborúellenes költészetnek. Ilyenkor, a költészet napja előtt, a szomszédban dúló háború eszünkbe juttathatja Kányádi Sándor Vidéki békeversét is: „Itt járt a háború! / Romokat nem hagyott, / csak elvitte a lovakat meg a zabot… // Itt járt a háború! / Itt járt, még mindig itt van: / anyák, anyókák viselik / életfogytiglan. (…) Itt járt a háború! – / Mankóval jött a béke, / és csöndesen leült a házak küszöbére.”
Motiválja-e a háború és a szenvedés a költőket? Nem elsősorban témaként, hanem érzelmi töltődésként? Azt szokták mondani, hogy a kiegyensúlyozott, életvidám, nyugodt költő, akit nem legyintett meg a háború szele, vagy a szerelem gyötrelme, nem is tud igazán jó verset írni. Csak a fájdalom, a szenvedés és a tehetetlen düh hozhatja ki belőle az igaz verset? Nem teljesen így van ez… Wass Albert szerint: „Nem úgy fakad a vers, / ahogy Ti gondoljátok, / nagy véres harcok árán, / bús, könnyes csókok árán: / nem úgy fakad a vers. // A vers csak születik, / mint ahogy születik a szél. / Vagy a virág. / Vagy a falevél.”
Április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját. Vajon mikor hallgatnak el a fegyverek, hogy újra a múzsákra figyelhessünk?
Senki sem sejti, talán még azok sem, akik elindították ezt az öldöklést… Közben a szerzők talán már hegyezik is a tollukat, hiszen ugyanúgy, mint Ady idejében, most is „Részegen indult a Gondolat” a „Véres, szörnyű lakodalomba”…
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
