Történelmi tapasztalatok hosszú sora szerint a nők sokkal nyitottabbak, befogadóbbak és toleránsabbak a „másság” iránt, mint a férfiak, akkor is, ha ez a másság idegen etnikumú fiatal férfiak képében manifesztálódik.
Brit tudósok szerint a szabin nőket sem kellett igazából elrabolni: a tisztességük fényezésére utóbb koholt kegyes legendával ellentétben valójában önként és dalolva adták oda magukat a római férfiaknak, le sem lehetett őket rázni.
Ugyanez a séma sokszor ismétlődött a történelem folyamán, elég csak a római nők és a germán barbárok, a dél-amerikai indián nők és a spanyol hódítók vagy a francia nők és a Wehrmacht katonái közötti tömeges szerelmi afférokra utalni. Nem beszélve a szíriai polgárháború elől Európába menekülő afrikai kulturális színesítőkről, akiknek a befogadása és istápolása nagyrészt a liberális európai fehérszemélyek elévülhetetlen történelmi érdeme. Korábban már többször felvetettem azt a gyanúmat, hogy ugyanezek a jótét lelkek feltehetőleg távolról sem játszanák ugyanilyen lelkesen Teréz anyut, ha a „másság” helyett az „azonosság” özönlene számolatlanul az országaikba, vagyis brutális néger–arab alfahímek helyett szőke szláv szexbombák. Nem sejthettem, hogy ilyen hamar igazam lesz.
Svédországnak, a világ kétségtelenül legfeministább államának feminista miniszterelnök asszonya például kerek perec kijelentette, hogy miután évtizedeken keresztül szélesre tárt karokkal fogadták a szudáni, szíriai és szomáliai atomtudósok, szoftverfejlesztők és agysebészek rohamát, bocsi, de az ukrajnai fotómodellek befogadására már nincs kapacitásuk. Azt nem tudni, hogy Magdalena Andersson csak a feminista nőtársai álláspontját tolmácsolta-e, vagy esetleg kikérte a helyi feminista bétahímek véleményét is, nem mintha ez utóbbi bármit is számítana. A több mint két évszázada élvezett békeidős elpuhultság, a szibarita államszocialista jólét és a feminista indoktrináció következtében ugyanis a svéd férfiakból mára kiveszett a férfiasság. Szerencsére az egymást követő feminista kormányok gondoskodtak a hiányzó férfierő külföldi utánpótlásáról, aminek köszönhetően immár tendenciaszerűen a nemi erőszakcselekmények 84 százalékát bevándorlók, illetve honosított migránsok követik el, ahogyan a fizikai erőszakkal végrehajtott nemi közösülések 95,6 és a csoportos nemi erőszaktételek 90 százalékát is. (Joakim P. Jonasson: Sexualbrottslighet bland män födda i Sverige och i utlandet, 2017.10.17.) „A változatosság az erőnk” – hangzik a nyugati feminista-pederaszta demokráciák jelmondata, amelyekben a mentálisan kasztrált őshonos férfinépességek helyett „erőt” valóban csak az importmacsók mutatnak, amint azt az előbbi statisztika is bizonyítja. Egyáltalán nem biztos persze, hogy az erőnek ez a fajta alkalmazása örömmel tölti el a svéd feminista nőket. Ámbár ki tudja? Lehet, hogy éppen ez a perverziójuk.
Más a helyzet az ukrajnai menekültekkel, akiket Andersson nem kimondottan progresszív nyilatkozata helyett vélhetően inkább a közismerten puskaporos helyi miliő riaszt el Svédországtól. Erre utal, hogy lengyelországi helyszíni beszámolók szerint a magánszorgalomból értük küldött svéd buszok jelentkezők híján nagyrészt üresen térnek vissza. Eléggé el nem ítélhető módon ezek a maradi és rasszista ukránok a jelek szerint vonakodnak igénybe venni az ízlésükhöz képest túlzottan színes svéd társadalom akár ideiglenes vendégszeretetét is. Mentségükre legyen mondva, az egyik háborúból menekülve nyilván nem akarnak közvetlenül belecsöppenni egy másikba, testvérháborúból etnikai háborúba, pláne annak tudatában, hogy Svédisztánban 2020-ban legalább 257 bombatámadást hajtottak végre az ország kulturális színesítői. (Sweden suffers surge in bomb attacks as gang violence rises, reuters.com, 2020. 01.16.)
Egyébként az ukrán menekültek beilleszkedése máshol is problémás. A helyiek közösségi médiában közzétett bejegyzései alapján úgy tűnik, az ukránok kimondottan rühellik Franciaországot és a franciákat. Egy Szaif nevű arab szociális munkás írja: „Sajnálom, hogy ezt mondanom, de ki kell mondani: Ukrajnából érkezett családokat kísértem, és nagyon gyűlölködve beszéltek a francia népességről: Ukrajnában nincs ennyi fekete és idegen – képesek voltak ezt mondani! Nem akarok általánosítani, de már más háborús övezetből érkezett migránsokkal is volt dolgom, és ez az első alkalom, hogy ilyen beszéddel szembesülök. Még azt is a képembe vágták, hogy »maga nem is francia, akkor miért segít nekünk?« Szomorú azt mondani, hogy miután gondoskodik róluk Franciaország, az első dolog, ami feltűnik nekik, az (etnikai) különbözőség.”
Erre Mohamed így reagál: „Ha nem tetszik nekik, elmehetnek máshová. Végül is nem vagyunk kötelesek befogadni őket.” Egy francia fekete (ez 2022-ben már szószaporításnak számít) a holodomort emlegeti: „Ahányszor csak ilyenekkel fogok összeakadni, azt mondom majd nekik ukránul, »kár, hogy Sztálin nem fejezte be a melót«. Nincs szánalom a rohadtak iránt.”
A francia nőket különösen sérti ez a fanatikus franciagyűlölet, akárcsak a fehér népességű fehér országok létezése. „Személy szerint én azt tartottam furcsának, hogy Varsóban csak fehérek vannak” – sopánkodik egyikük. Clément egyetért: „Az ukrán bevándorlók elutasítják a francia kultúrát. Meghívtunk egy ukrán csoportot breakdance-csatára. Rettenetesen sokkolt, hogy az egyikük szerint »egy feketét mégsem juttathatunk győzelemhez«. Egyesek elmentek még a vége előtt a zajra hivatkozva, egy nő pedig az idegenek számát sokallotta.”
Michel, az agymosott nyugger sem akart hallgatva bölcs maradni: „Ha az ukránok így beszélnek, akár tovább is állhatnak, mert ennek hallatán azt érdemelnék, hogy jól leteremtsük őket. Ugyanígy beszél a francia jobb- és szélsőjobboldal is. Ez arra ösztönöz, hogy azt gondoljuk, a híres, demokratikus Ukrajna csak átverés”… És így tovább és így tovább, ugyanerre a kaptafára ad nauseam. Franciaország népessége immár annyira kicserélődött, hogy a bevándorlás ellen főleg négerek és arabok ágálnak, akiknek elegük van a (ritka) fehérekből, akik nem akarnak asszimilálódni Afrikához – Franciaországban. Ami pedig az ukrán menekülteket illeti, nincs kizárva, hogy a nyugati tapasztalataik alapján a viccbeli hűtlen feleséget fogják utánozni, aki személyvonattal szökött el otthonról, de aztán rövidesen gyorsvonattal tért haza.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
