Visszavonult "K edző"

Visszavonult "K edző"

A legendás kosárlabdaedző sosem dirigált az NBA-ben az amerikai válogatottal mégis nyert három olimpiai aranyat.

Visszavonult Mike Krzyzewski, minden idők legtöbb győzelemmel rendelkező egyetemi kosárlabdaedzője, aki három olimpiai diadalra vezette az amerikai válogatottat.

Hírdetés

A nehezen kiejthető vezetékneve miatt „K edzőnek” becézett legendás tréner utolsó meccsén csapata, a Duke Egyetem 81-77-re kikapott a North Carolina Tar Heelstől a bajnokság elődöntőjében. Ezzel eldőlt, hogy a 75 éves mester tíz finálés szerepléssel köszön el az élsporttól.

Krzyzewki 1980 óta irányította a Blue Devilst, mellyel öt bajnoki címet nyert, a legutóbbit 2015-ben. Ő az egyetemi liga történetének legtöbb győzelmet aratott edzője az első osztályban, 1202 meccset nyert meg, ebből 1129-et a Duke-kal, 73-at pedig első együttesével, az Armyval.

A tréner a profi ligában (NBA) sosem dolgozott, mégis őt kérték fel 2005-ben szövetségi kapitánynak a felnőtt válogatott mellé, amellyel a pekingi, a londoni és a riói olimpián is diadalmaskodott, továbbá a 2010-es és 2014-es világbajnokságot is megnyerte.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »