2018-ban láthattunk utoljára új magyar HBO-sorozatot az Aranyélet harmadik évada formájában, és ugyan négy év hosszú idő, de a streaming-szolgáltató a várakozásunkat az eddigi legambiciózusabb magyar projektjükkével, A besúgóval hálálta meg.
Ma már a magyar kereskedelmi tévék ontják magukból az új magyar sorozatokat, de közben ne feledkezzünk meg arról, hogy a hazai sorozatdömpinget nagyrészt az HBO olyan sikeres projektjeinek köszönhetjük, mint a Társas játék, a Terápia és az Aranyélet.
A besúgó olyan értelemben rúgja fel az eddigi hagyományokat, hogy nincs külföldi mintája, teljesen hazai fejlesztésű show, ráadásul a streaming-szolgáltató egy fiatal, hasonló léptékű produkciókban teljesen járatlan alkotó, Szentgyörgyi Bálint projektjét karolta fel. Ez részben jókora kockázatvállalást jelent, és persze azért is furcsának tűnhet, mert Szentgyörgyi a nyolcvanas évek Magyarországáról mesél, egy olyan korszakról, amelyben még nem is élt. Persze, ezzel nincs semmi baj, legalább biztosítva lehetünk arról, hogy a Kádár-rendszer utolsó éveit nem a nosztalgia szűrőjén keresztül mutatják be nekünk, és kétségtelenül érdekes, hogy mit gondol egy fiatalember a rendszerváltás előtti utolsó néhány évről.
Ha a korszak nem is, a sztori hősei már közelebb állnak korban Szentgyörgyihez: húszas éveik elején járó, az egyetemet éppen csak megkezdett fiatalok, akiknek nagy álmaik és nagy vágyaik vannak, azonban a szocialista Magyarország erősen korlátozza őket abban, hogy az álmaikat valóra válthassák. A közeg egy budapesti egyetem kollégiuma, ahová az ország minden részéből érkeznek a fiatalok, köztük Gergő, akit már a főváros felé tartó vonatúton megkörnyékez a titkosszolgálat. Zsarolással veszik rá a fiút, hogy épüljön be a kollégium ellenzéki, demokratikus érzelmi fiataljai közé, jelentsen róluk, és meséljen olyan információkat, amelyekkel rács mögé tudják juttatni őket. A fiú elkezd kettős játékot játszani: megpróbálja úgy teljesíteni a feladatát, hogy közben félrevezeti a szolgálatot, de ez hosszú távon egyáltalán nem egyszerű.
A besúgó elsőre leginkább azzal lepett meg, hogy mennyire pörgős. A legtöbb magyar sorozat inkább karakter-, mint sztoriközpontú, ám itt leginkább a történetmesélésre és a fordulatokra helyeződik a hangsúly. Ennek következménye, hogy elsősorban típuskarakterekkel dolgozik, akiket gyorsan megismerhetünk, és általában pont olyanok, mint amilyennek már elsőre is látszanak. Mivel nagyrészt fiatal színészekkel dolgozik, öröm látni, hogy sok friss arc is lehetőséget kapott, akik közül elsőre a lázadók vezéregyéniségét játszó Patkós Márton, a seftest alakító Varga Ádám és a KISZ-es Hermányi Mariann tűnik igazán nagy felfedezésnek. Őket olyan veteránok egészítik ki, mint Thuróczy Szabolcs, Hajdu Szabolcs és Mácsai Pál.
A korszak megidézése működik, bár a bemutatott rendszer szigora engem inkább a hatvanas évekre emlékeztetett, mint 1985-re. Akad néhány zavaró logikai buktató, és talán jót tett volna a sorozatnak, ha a száguldó tempó helyett jobban elmélyed a karakterekben, és több időt hagy nekik a kibontakozásra, de öt rész alapján azt tudom mondani, hogy A besúgó nem okoz csalódást.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
