Bankok és végrehajtók szorításában
Az Orbán-kormány előszeretettel aggatja magára a „családbarát” jelzőt, ami legalábbis kétes érzéseket ébreszt az utóbbi évtizedet őszintén értékelők köreiben. Nem gondolom, hogy bárki találhatna ugyanis olyan kabinetet Európában, amely akkora szociális katasztrófát idézett volna elő, és lakosságarányosan olyan sok elhelyezés nélküli kilakoltatást vezényelt volna le (vagy asszisztált volna ezekhez), mint a 2010. óta hatalmon lévők. Külön pikantériája mindennek, hogy ezek túlnyomó részét abban az időszakban, amikor Novák Katalin családügyi államtitkár, majd miniszter lett… (2014. és 2020. között több, mint 17 ezer otthonkiürítésről tudunk, s az adatokat még a végrehajtói kamara honlapja sem titkolja…)
A végrehajtók és a Fidesz felső körei közötti, a gyanú szerinti összefonódást már ismerjük, azt ugyanakkor kevesebben tudják, hogyan és milyen módon árulta el ez a kormány a devizahiteleseket, a banki károsultakat, a legnehezebb helyzetbe sodródott honfitársainkat. A Fidesz ugyanis nem a károsultakkal írt alá megállapodást – hanem a Bankszövetséggel, majd az EBRD-vel egy olyan paktumot, amiben papírra vetették, hogy a bankok számára semmiféle érdeksérelmet nem okoznak a polgárok helyzetének rendezése érdekében. Eközben a hiteleket piaci, 256 forintos árfolyamon forintosították (az ügyfelek számára egyértelműen kedvezőbb és igazságosabb felvételkori, akár 160 forintos helyett!), sok százmilliárdot vonva el a polgároktól. Párhuzamosan pedig a végrehajtókkal állapodtak meg negyedéves kvótában (!), amely azt szabályozta, hogy háromhavonta hány embert dobhatnak ki az otthonából. Embereket, családokat. Rekordszámban, egy „családbarát” kormány regnálása alatt. Mindez a Fidesz hazugsággyárát az egyik legerősebben leleplező szimbólum.
Azt majd a tisztességesen megírt történelemkönyvek kutatói tudják feltárni, hogy van-e összefüggés a végrehajtókkal való összefonódás és aközött, hogy Európa legkegyetlenebb kormánya nem támogatta azt a javaslatot, amely a legkisebb jövedelműek esetében legalább a járványügyi veszélyhelyzet alatt megállította volna a végrehajtói letiltásokat. A felvetés lényege, hogy kisnyugdíjas és minimálbéres honfitársainktól ne lehessen 33, illetve 50 százalékot letiltani, elvonni, egészen egyszerűen azért, mert mindez az életben maradásukat veszélyezteti. Rögzítsük: az ilyen típusú határozati javaslatokat már a fideszes többségű bizottságban elkaszálják, nehogy a parlament plenáris ülésén, nagyobb nyilvánosság előtt kelljen vitatkozni róluk… Márpedig a minimálbéresek, alacsony keresetűek között számtalan kisgyermeket nevelőt találunk, a „családbarátokat” azonban mindez nem hatotta meg!
Statisztikai rémálom
A fentiekről szóló viták során számos alkalommal eljutottunk oda, hogy a kijelölt kormánypárti államtitkár vagy képviselő elismerte, hogy (legyen szó hitelkárosultakról vagy a végrehajtások áldozatairól) ezek létező, valós terhek, amelyek húsbavágók, mégis úgy gondolja, hogy a kormány különböző családügyi intézkedéseivel „tett annyit” az érintettekért, hogy azok összességében mégsem járnak rosszabbul. Elemzésem lényegi célja ennek tételes cáfolata: állítom, hogy a tudatosan gyengített forinttal, az uniós rekorder ÁFÁ-val a napi fogyasztási cikkeken és élelmiszerfajtákon, a befagyasztott összegű (emiatt 2010 óta értékének nagyságrendileg felét elvesztő) családi pótlékkal és a még mindig magas adóékkel összességében sokkal többet vesznek el a családosoktól, a gyermeket nevelőktől, mint amennyit a családi adókedvezmény és járulékkedvezmény juttatni lenne képes. Igen, lenne, mert ezeket maximális mértékben igénybe venni csak egy bizonyos fizetési szint felett lehetséges, márpedig a magyarok jelentős része nem keres ennyit.
A KSH szerint 2022. februárjában 492 800 forint volt az átlagkereset (!), ennek reális értékeléséhez azonban tudni kell, hogy a kutatási módszertan nem veszi figyelembe az 5 főnél kevesebbet foglalkoztató társaságok fizetési adatait, márpedig ezek tisztességes támogatási szint híján és eleve is jóval alacsonyabb béreket képesek biztosítani, mint az átlag. Nem véletlen, hogy bár a kormány gyakorta reklámozza magát 4 és félmillió munkavállalóval, a fizetési statisztikánál „elfelejtik” megemlíteni, hogy mindössze kevesebb, mint 3 millió, jellemzően átlag felett kereső dolgozó adatait veszik számításba! Ily módon több, mint másfélmillió (!) honfitársunk marad ki a statisztikából, s ha őket is figyelembe vennék, a statisztikai hivatal nem adhatna ki ilyen hajmeresztő számokat. Nem véletlen az sem, hogy a megjelölt, és a kormány által sokszor reklámozott átlagbér már több, mint 110 ezer forinttal magasabb, mint a mediánbér, amit a statisztikusok szerinti „átlagmagyar” visz haza! Utóbbi értelemszerűen sokkal közelebb áll a valósághoz: a mediánbér kedvezmények nélküli nettója alig több 250 ezer forintnál, s a valódi átlagot bizony a legtöbb országrészben ez az összeg is jócskán meghaladja.
Büntetőadóztatják a gyermeknevelést
A fentiek alapján is tisztán kirajzolódhat, micsoda politikai látványpékséget és boszorkánykonyhát üzemeltet a kormány. A leginkább arcpirító azonban még hátravan: nem igényel sok utánajárást, hogy belássuk: egész Európában itt adóztatják a legjobban a gyermeknevelést, és ennek jelentős része a 27%-os ÁFA képében csapódik le a magyar családokon. Akik számára eleve terhelést jelent, hogy a kicsik számára vásárolt cumisüveg vagy éppen babakocsi jellemzően külföldi gyártmány, ezért a tudatosan gyengén tartott forint miatt maguk a boltok is eleve sokkal drágábban jutnak az ilyen cikkekhez. Majd erre a beszerzési árra rakódik a 27%-os, brutális ÁFA, bébiételtől a gyermekruháig, kikerülhetetlenül, minden áruféleség esetében.
A 24.hu-n megjelent kiváló elemzésében néhány éve Kovács-Angel Marianna kongatta meg a vészharangot, s osztotta meg alapfeltevését, amely szerint a havi, alig több, mint 12 ezer forintos családi pótlékból akkor olyan 2-3 ezer forint maradhatott a családnál, ha levontuk belőle az összes adót, amit ÁFA formájában a gyermeket nevelő család befizet a vásárlásai után. Figyelembe véve, hogy csak a babakocsik ára az utóbbi három év során nagyjából 60%-kal nőtt, s a mindennapi fogyasztási cikkek között sem nagyon találunk olyat, amelynek árnövekedése egyszámjegyű százalékos értékkel bírna, nem túlzás kijelenteni, hogy 2022-ben (hacsak egy új, ellenzéki egységkormány nem kap felhatalmazást, hogy gyorsan kezelje ezt a tarthatatlan helyzetet), a családi pótlék összege szó szerint „lenullázódhat”.
Azaz minden gyermeket nevelő család több ÁFÁ-t fizet, mint amennyi CSP-t kap kézhez. Emeljük ki újra: miután ez a pótlék amúgy is elvesztette értékének nagy részét, a száguldó infláció okán. Ha pedig a folyamat így halad tovább, akkor felkészül a családi adókedvezmény is… Főleg annak ismeretében, hogy ha valaki nem keres több, mint 330 ezer forintot havonta, nem is képes igénybe venni a kedvezmény teljes összegét, és gyermekenként így is maximum 10-33 ezer forintról beszélünk, amit egy vagy két utód megléte esetén az egész család szintjén önmagában elvihet a gyenge forint, ha járulékos hatásaival együtt számítjuk. Vagy éppen az, hogy a gyermekekre fordítandó, kimondottan gyógyszereket és probiotikumokat érintő, amúgy a 2019-es elemzésben már 16 ezret kitevő költségek, így a köptető, köhögéscsillapító, szirupos lázcsillapító és a gyermekvitaminok ára átlagosan 29%-kal (!) nőtt az elmúlt három év során. Ehhez képest még az MNB is azt állítja, hogy az összes kormányzati próbálkozás, árbefagyasztástól a benzinárstopig, együttesen is alig 2-4%-kal csökkenti az inflációt, azt is csak átmenetileg, és a költségek jó részét a kereskedőkre hárítva.
Szögezzük le: a családtámogatásokat nem csak meg kell tartani, de a fentiek okán bővíteni is szükséges őket. Az viszont mégiscsak példátlan, hogy adott egy kormány, amely saját magát családbarátnak nevezi, mégis páratlan szociális kataklizmát idézett elő, európai mércével mérve is. Ezen felül elbukott az alapvető élelmiszerek, gyermeknevelési cikkek árrobbanásakor (nem, nem a háború kitörése után, hanem már évekkel ezelőtt!), nem volt képes kezelni az inflációs nyomást, a tudatosan gyengén tartott forinttal pedig leöntötte az egészet egyfajta „negatív sziruppal”, ami a külön-külön dráguló dolgokat tovább drágította. A felső középosztálytól „lefelé” egyszerűen nem találunk olyan társadalmi csoportot, amely ne élne nehezebben, mint egy évtizeddel ezelőtt, folyamatos fogyatkozásunk közepette. Ez bizony, a kiváló Ander Balázs nyomán: a süllyedő Atlantisz látlelete. Ez a Fidesz valódi bizonyítványa, és azt jelzi, hogy a jólét és a szabadság sajnos távolodóban van. Ezért kell fordítanunk a sorsunkon.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
