Az egy hónapja tartó háború következtében megingott az amúgy sem túl acélos ukrajnai igazságszolgáltatási rendszer, sokasodnak az önbíráskodásokról szóló beszámolók. Vigyázat, a kattintás után a nyugalom megzavarására alkalmas videók következnek, csak erős idegzetű olvasóinknak.
A háború eltérés a normál állapottól, a társadalom minden egyes részterületén, így a bűnüldözésben és az igazságszolgáltatásban is. A bűnüldözés bizonyos vonatkozásban már a feudális társadalomban is uralkodói monopólium volt, legfeljebb az ettől való elhajlásokat kezelték a maihoz képest toleránsabban. Napjainkban az erőszakmonopólium, a maradék törzsi társadalmakat leszámítva, mindenhol az államé (amely legfeljebb redisztriubuálhatja azt, mint például az Egyesült Államokban, de ez most nem része a jelen írásnak). Ha azonban az állami rendfenntartó funkció meggyengül, szükségképpen az „alternatív megoldások” törnek elő.
Ehhez még hozzáértendő az országban nagyon erős pozícióval rendelkező szervezett bűnözés, amely szintén megvívta az oroszokkal a maga függetlenedési küzdelmeit, és nyugati expanziójának Szlovákia is szenvedő alanya volt. Az ukrán csoportok a rendszerváltást követően Szlovákiában elsősorban a határ mentén – vajon miért? – három évtizede kiirthatatlan, vízi, és újabban légi úton is űzött cigarettacsempészetben voltak érdekeltek, valamint a ma már oldschoolnak tűnő olajszőkítésben.
Kelet-Szlovákiában a kilencvenes évek elején kisebb regionális villongások is voltak. A királyhelmeciekre valószínűleg a reveláció erejével hatott, mikor a környék mindenható urának tartott Tóth Gyulát a Furcsa lakótelep parkoló autói, kukái és garázssora között kergették az ukránok, ők pedig az ablakból nézték ezt a rendszerváltás környéki, elcseszett akciófilmet.
Tóth sorsát aztán Ján Šovčík teljesítette be, úgy, hogy felrobbantott egy Ladát Tóth autója mellett. A robbanószerkezetet Mikuláš Černák garázsában szerelték össze… Valószínűleg ő volt az, aki a keletről expandáló csoportokkal kiegyezett. Ezek a legények sem tértek a háború hatására rögtön jó útra.
A közösségi médiában az utóbbi időben egyre több, megalázó, kegyetlen képet és videót láthatunk az elharapózó önbíráskodásokról. A videókon a szenvedő alanyokat ragasztószalaggal vagy fóliával lámpaoszlophoz vagy fákhoz kötözik szorosan. A szerencsésebbek ennyivel, és néhány köpéssel megússzák, a többségüket azonban a feldühödött tömeg nadrágszíjjal, faágakkal, gyakorlatilag bármilyen, keze ügyébe kerülő tárggyal brutálisan összeveri.
Igen, ezt nevezzük lincselésnek. Pelle János, magyar író, történész, publicista a lincselés szó eredetét kutatva több lehetséges magyarázatot is felvet. Az első „lincselő” James Fitzstephen Lynch volt, aki 1493-ban polgármesterként és bíróként a saját fiát végezte ki sajátkezűleg. Aztán: volt egy Lynch nevű angol bíró, aki királyi felhatalmazással kalózokat üldözött és végzett ki statáriálisan. A dél-karolinai Lynch Creek nevű dombon két város fegyveres villongásában alulmaradt polgármestert akasztottak fel ítélet nélkül. A függetlenségi háború egy ezredese, bizonyos Charles Lynch pedig a lótolvajokat botozta és függesztette fel a lábuknál fogva a háza előtt álló fára. Keresztapa tehát van elég. A lincselést (általában) halálos kimenetelű, csoportos önbíráskodási eljárásként 1880-tól kezdik emlegetni a szótárak, de már ezt megelőzően széles körben alkalmazták a legkülönbözőbb normaszegések esetében – írja Pelle János.
Ez kérem, egy képeslap. 1920-ban mi főleg Trianonnal voltunk elfoglalva, az Egyesült Államok Minesota tagállamában található Duluth városában viszont agyonvertek és felakasztottak három fekete férfit. Utána az úri közönség lefényképezkedett, a fotót pedig képeslap formájában is küldözgethették egymásnak. Ezt a tényleg nagyon rövid kultúrtörténeti kitekintőt csak azért illesztettük ide, hogy jobban megérthessük, miért próbálkoztak az USA-ban a XX. században mintegy 200-szor sikertelenül a lincselésellenes törvénykezéssel, és miért csak 2022-ben (nem elütés) sikerült nekik elfogadni a lincselésellenes törvényt. A lincselés tehát nem valami vadhajtás a háború sújtotta Ukrajnában, csak ott most jobban reflektorfénybe került.
Mindegy, bármi is legyen az ok, egy Európai Unióba törekvő országban – de tágabb értelemben szeretném hinni, hogy sehol – senkit, semmiért nem lehet csupasz seggel egy parkoló oszlopához kötözni, és megbotozni 2022-ben. Hiszen rendes, vagy akár csak ukrajnai szintű, de a hatóságinak valami nyomát viselő eljárás nélkül bárki lehet orosz kollaboráns vagy fosztogató.
Ezen a felvételen egy kendős ukrán bábuska esik neki faággal két, lemeztelenített, nyírfához szalagozott lánynak, utóbb előkerül egy másik bábuska, egy másik faággal, és ő is nagy intenzitással száll be az ütlegelésbe.
Közlekedési táblák oszlopaihoz fóliáznak letolt gatyával két fiatal férfit ukrán katonák, az egyiknek a száját felpeckelik.
Ez a videó több leírással is fut. Egyesek szerint a képen látható férfi szeszcsempész, mások szerint csak boltos, aki a tilalom ellenére is alkoholt árult Dubnóban. Bűnét egy fémtáblára írták sárgával, de csillog a napon, én sajnos, nem tudom elolvasni, akinek sikerült, írja meg kommentben. Őt nem verték meg, legalábbis a videón.
A képen látható, bézbólsapkás nyikhajt valószínűleg Teréz anya is szájon vágná. A legényke előbb megpofozza, majd akkurátusan meggyomrozza a betonoszlophoz fóliázott férfit. Ennél talán már nincs lejjebb.
Ebben a videóban az oszlophoz rendkívül kényelmetlen, térdelő pozícióban hozzáragasztott férfinak önmagát kell szidalmazni a katona felszólítására.
Ezen a felkavaró videón puskatussal ütnek és taposnak meg földön fekvő embert fegyveres civilek csoportosan, miközben egyikük nagy élvezettel filmezi telefonjával. Közben az oszlophoz szalagozottak is kapnak egyet-egyet. A lincselést két nő kommentálja szenvtelenül, talán épp főzés közben a konyhaablakból.
Ezen a felvételen apát és láthatóan kiskorú gyermekét fóliáztak oszlophoz, miután az arcukat zöldre festették. A leírás szerint az Azov Hadosztály tagjai az elkövetők, de ezt nem lehet ellenőrizni.
A felvételeket a Kremlhez közeli Telegram-oldalakon is terjesztik.
Az ukrán hatóságok egyébként felszólították a lakosságot, hogy tegyen le az önbíráskodásról. Mindazonáltal a kijevi vezetés részéről megértő hangokat is lehetett hallani, így Vadim Deniszenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója próbálta mentegetni ezeket az akciókat.
A Sztrana című hírportálnak a hét elején nyilatkozva, Deniszenko azzal érvelt, hogy a jelenlegi háborús helyzetben a rendőrségi erők nem elegendőek.
Egy fosztogatónak meg kell értenie, hogy minden esetben meg fogja kapni, amit érdemel: először kikötik egy póznához, aztán tíz évre börtönbe kerül”
– hangoztatta. „Megérti, hogy a büntetés helyben és haladéktalanul következik be” – mondta a belügyminiszteri tanácsadó, aki szerint ennek nagyobb hatása lesz a fosztogatókra, mint a bűnügyi eljárás. Hozzátette, hogy ennek egyben „nevelő hatása” is van a többiekre.
A dpa megjegyezte, hogy nincsenek rendelkezésre álló statisztikák az önbíráskodás ilyen eseteiről, illetve az ezeket követő őrizetbe vételekről.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
