Észak-Korea sem akart kimaradni a hírekből

Észak-Korea vélhetőleg interkontinentális ballisztikus rakétát lőtt ki keleti partjairól a Japán-tenger (Keleti-tenger) irányába csütörtökön – közölte a japán védelmi minisztérium. Hasonlóra 2017 óta nem volt példa.

A japán parti őrség közölte, hogy a rakéta Japán különleges gazdasági övezetében csapódott be, 170 kilométerre nyugatra a szigetország északi részén található Aomori prefektúrától.

Kisida Fumio japán kormányfő elfogadhatatlannak nevezte a rakétakísérletet. A tokiói vezető jelenleg Brüsszelben tartózkodik a G7 országcsoport csúcstalálkozóján. Elmondta: szeretné biztosítani a találkozó résztvevőinek együttműködését Észak-Korea tevékenységének elítéléséhez.

A dél-koreai hadsereg korábban a részletek pontosítása nélkül annyit írt, hogy Phenjan nagy hatótávolságú rakétát tesztelt. Valamivel később Mun Dzse In dél-koreai elnök már interkontinentális ballisztikus rakétáról beszélt, kiemelve, hogy a teszttel Phenjan megszegte az interkontinentális ballisztikus rakéták kilövésére vonatkozó moratóriumot. Mun határozottan elítélte a kísérletet, és az eset miatt összehívta a dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsot.

Hírdetés

Észak-Korea idén tucatnyi fegyverkísérletet hajtott végre, az elmúlt hetekben pedig kétszer hajtott végre olyan közepes hatótávolságú rakétakísérletet a főváros, Phenjan közelében, amelynek során – amerikai és dél-koreai katonai források szerint – a Hvaszong-17 egyes elemeit tesztelhette. A Hvaszong-17 egy újszerű interkontinentális ballisztikus rakéta, amelynek hatósugara 15 ezer kilométer.

Hírügynökségi jelentések szerint amerikai és dél-koreai tisztségviselők attól tartanak: a fegyvert hamarosan "élesben" is bevethetik, hogy kémműholdat juttassanak el vele a világűrbe. Ez szakértők szerint az elmúlt öt év legnagyobb provokációja és az ENSZ vonatkozó határozatainak megsértése lenne.

Phenjan 2017-ben felfüggesztette az interkontinentális ballisztikus rakéták tesztelését és a kísérleti atomrobbantásokat. Kim Dzsong Un azonban figyelmeztetett, hogy országa mindkét tevékenységet újrakezdheti, miután a Donald Trump előző amerikai elnökkel folytatott, a nukleáris leszerelésről szóló tárgyalások zátonyra futottak.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »