Amióta Ukrajnában kitört a háború, menekülők százezrei kérnek segítséget a szomszédos országokban, így Magyarországon is. S a szomszédok, jó szomszédokhoz méltón nem haboznak segítséget nyújtani. Nemcsak a közösségi oldalak, hanem a segélyszervezetek is tanúsítják, hogy példa nélküli civil összefogás segíti a munkájukat, amihez bőven kapnak magyar állami támogatást is. Magyarország rendkívüli humanitárius segélyezést indított el, több százezer menekültnek – megkülönböztetés nélkül kárpátaljai magyarnak, ukránnak egyaránt – nyújt menedéket.
Ám ahogy Lucifer mondja Az ember tragédiájában: „nem adhatok mást csak mi lényegem”, úgy a hivatalos ukrán képviselet sem tagadja meg önmagát a Magyarországhoz való viszonyulásában.
feltéve a kérdést: „Van-e joguk március 15-én ünnepelni azoknak, akiknek a szabadságnál a rezsicsökkentés fontosabb? Kérem, idén csak azok menjenek ki az utcára ünnepelni, akikben van bátorság kiállni a szabadság mellett!“ – szólt az erélyes parancs, ami arra enged következtetni, hogy Ljubov asszony talán soha nem hallott még róla, hogy Magyarország története a szabadságharcok története, hogy a szabadság lángját 1848. március 15-én a magyarok elsőként gyújtották meg és Európában a legtovább harcoltak a függetlenségükért, szabadságukért, mígnem Világosnál, a megsemmisítő orosz túlerő előtt letették a fegyvert.
Ahogy talán az is elkerülte becses figyelmét, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei is a szabadság mellett, a bolsevizmus, a kommunista diktatúra, a megszállás, az embertelen elnyomás ellen harcoltak, melyet a szovjet katonák, köztük ukránok csizmái, tankjai tapostak el. A nemzeti ünnepnek a rezsicsökkentéssel való kapcsolatba hozása pedig olyan ellentmondás, amire nem is érdemes szót áldozni.
S ha már belefogott a kútmérgezésbe, nem is állt meg félúton, hozzáteszi, hogy „ez biztosan kellemetlen meglepetés lesz, főleg az ukrajnai magyaroknak“. Verescsuk sérelmezi, hogy „Magyarország próbál kimaradni az oroszok-ukrán háborús konfliktusból úgy, hogy minél kisebb gazdasági sérülésekkel ússza meg a szomszédban zajló háborút. Magyarország nem támogatja a szankciókat, nem ad fegyvereket, nem engedi át a más országokból jövő fegyverszállítmányt, gyakorlatilag mindenre nemet mond“ – sorolja a miniszterelnök-helyettes, aki szerint nagyon kevés választja el Budapest hivatalos kommunikációját a nyíltan oroszbarát állásponttól.
Mindezt megfejeli azzal, hogy a költői kérdésére nyomban megadja az elsősorban őt jellemző válaszát: „Miért? Kedvezményes árú orosz gázt akarnak? Vagy mert csendben a mi Kárpátaljánkról álmodoznak? Mi van Magyarország népével? Ők akarnak lenni azok, akik hátba szúrnak minket, miközben szorult helyzetben vagyunk? Miért? Egy kis orosz apróért? Ebben a civilizációs ütközetben Magyarország aligha tud egyszerre kacérkodni az oroszokkal és zsákmányolni a háborúból. Magyarországnak a jó oldalra kellene állnia, a civilizált világ oldalára” – szól az erélyes kioktatás.
Nos a civilizált világot számonkérni egy olyan ország miniszterelnök-helyettesének, ahol módszeresen zajlik a kisebbségek törvényekkel kikényszerített asszimilációja, enyhén szólva is ellentmondásnak tűnik, hogy egyebeket már ne is említsünk. Mindezt a szemére vetni annak az országnak, mely közben ukrajnai, messze nemcsak magyar, hanem ukrán menekültek tömegeinek nyújt önzetlen segítséget, nos ezt már nehéz minősíteni.
(NZS/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
