Ideje megnézni kicsit, milyen külpolitikát folytat Szlovákia az orosz-ukrán háborúban, az elmúlt időszakban ugyanis hibát-hibára halmoz.
Történt, hogy három közép-európai ország, Lengyelország, Csehország és Szlovénia kormányfője úgy döntött, Kijevbe utazik, hogy morális, erkölcsi támogatásról biztosítsa az oroszokkal küzdő ukrán népet és államfőjüket, Volodimir Zelenszkijt.
Menni vagy nem menni?
Az út lehetősége még múlt hét csütörtökön éjjel, a franciaországi Versailles-ben merült fel, és három egész nap állt rendelkezésre ahhoz, hogy eldöntse, menni vagy sem.
A csehek, lengyelek és szlovének egy percig sem haboztak, azonnal tudták, hogy ott a helyük (függetlenül attól, hogy ki mit gondol az orosz-ukrán háborúról, ők önazonosak maradtak).
Szlovákia, az a Szlovákia, mely egyébként geopolitikailag a legkisebb, legjelentéktelenebb ország, ellenben az utóbbi napokban talán a legnagyobbnak próbált látszani, úgy döntött, hogy marad. Megfutamodott.
Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszterrel és biztonsági szolgálatával konzultált majd úgy döntött, hogy egy ilyen út túl nagy kockázatot jelent, nincs elég biztonsági garancia, ezért szégyenszemre inkább otthon maradt.
Szájhős, aki berezelt
Természetesen legitim döntésről van szó, mely szót sem érdemelne, ha a háború eddigi szakaszában Szlovákia nem a szájhős szerepét játszotta volna.
Leginkább épp az atlantista Heger és Naď, valamint Zuzana Čaputová államfő jóvoltából. Szlovákia ugyanis az elsők között ajánlott fel fegyvereket, muníciót és pénzt az ukrán hadseregnek az oroszokkal szembeni háborúban, amivel közvetlen veszélynek tették ki Szlovákia lakosságát. Hogy Magyarország és Orbán Viktor valamint Szijjártó Péter ezt másként ítélte meg és óvatosabban kommunikál, naponta látjuk.
Majd amikor – ha már egyszer beleállt a kérdésbe – a helyszínen, Zelenszkij oldalán lehetett volna megjelenni Kijevben, Heger inkább megfutamodott.
Pehelysúlyú szlovák képviselet
Több dolog is kínos ebben a történetben, és teljes meztelenségében rámutat arra, hogy – néhány kivételtől eltekintve – milyen pehelysúlyú valójában a szlovák politikai képviselet, és milyen messze van az államférfiúi magasságoktól mindaz, amit Heger, a háború kapcsán képvisel.
Az az Eduard Heger rezelt be ugyanis, aki a meleg pozsonyi és brüsszeli irodából nem rest minden egyes alkalommal a gonoszról beszélni Vlagyimír Putyin kapcsán, akit szerinte meg kell állítani lehetőleg még Ukrajnában, hogy ne folytathassa hódító útját nyugat felé.
Miközben tehát fegyverek, muníció és pénz felajánlásával egész Szlovákiát háborús veszélynek teszi ki, ő maga túl gyáva ahhoz, hogy lengyel, cseh és szlovén kollégáihoz csatlakozzon.
És hogy ez ne legyen elég, annyira amatőr, hogy nyomás alatt, a szemrehányó kérdések kereszttüzében még saját miniszterét, Naďot is bemártja, kimagyarázva rá magát, hogy ő volt az, aki nem ajánlotta az utat, mert hogy túl kockázatos.
Nem edződtek a történelem próbatételein
Szlovákia pechje, hogy úgy istenigazából soha semmiért nem kellett megküzdenie (leszámítva talán a mečiari-rendszerrel szembeni kiállást). Mindent ingyen, nagyhatalmi döntés által kapott. Sokáig a magyar királyság, az osztrák-magyar monarchia, majd a csehek árnyékában éldegéltek. Így arra sem volt alkalmuk, hogy a történelem próbatételein edződjenek.
Az eredményt látjuk. Ide-oda csapódó, leginkább szolgalelkű, dezorientált politikai vezetés, aki jelen helyzetben legtöbbször túlkompenzál, ha Brüsszelről, vagy Washingtonról van szó. Mindezt úgy, hogy a nyersanyagok (olaj, földgáz, nukleáris fűtőanyagok) tekintetében a legkiszolgáltatottabb helyzetben van az összes uniós ország közül.
Pozsonynak igazából már a V4-ek szintje is túl magas, Orbán Viktor mellett legfeljebb epizódszerephez juthat. Ugyanez a jelentéktelen, frusztrált kistestvér szerep jutott osztályrészül számukra a csehekkel való közös államban. Szlovákia így inkább bilaterális kapcsolatokban próbálja kiélni magát, ahol méretéből, súlyából, politikai vezetőik tehetségtelenségéből adódóan legfeljebb túlkompenzál. Azt is csak szavak szintjén.
Fél, de veszélybe sodorta az egész országot
És hogy mit kapnak ezért a csapongó jellemükért? Leginkább megvetést, lenézést. Immár az ukránok részéről és itthon is. Nem beszélve Washingtonról, akik még azt is megengedhetik maguknak, hogy háború ide vagy oda, másfél évvel később szállítsák le Szlovákiának a megrendelt amerikai F 16-osokat.
Miközben tehát Heger félt elmenni Kijevbe, „nagypofájú”, Putyinellenes nyilatkozataival, ügyetlen taktikázásával az ország egész lakosságát veszélyezteti.
Hogy mi lett volna a helyes ilyen helyzetben? Ha már ennyire túlkompenzál, legalább végig mehetett volna az eddigi úton, csatlakozva a lengyel, cseh és szlovén kollégákhoz. Az előd, Igor Matovič el is mondta, hogy ő bizony ott lett volna. Heger azonban megtorpant az út közepén, és most tanácstalanul tekinget körbe-körbe, hogy mi legyen. Magyarázkodik, miközben azt látja, hogy jó esetben körberöhögik, vagy szégyenkeznek miatt.
Eduard Hegernek lehetősége lett volna arra, hogy a háború kapcsán belenőjön a miniszterelnöki kabátba (amibe alig néhány hónap alatt a cseh miniszterelnöknek, Petr Fialának sikerült belenőnie), de könnyűnek találtatott.
Jöhetnek újra a nagy szavak és a kínosan jelentéktelen tettek. Made in Slovakia.
Király Zsolt
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
