Az ellenzék permanens sértésáradata provokatív célokat szolgál, de aligha hoz szavazatokat
Nagy fába vágja a fejszéjét az, aki megpróbálja megfejteni, milyen praktikus haszna van a baloldal, illetve miniszterelnök-jelöltje számára a lakosság legkülönbözőbb rétegei sértegetésének, beleértve a potenciális baloldali szavazóbázist. Valóságos sértegetőshow bontakozik ki a szemünk előtt, hovatovább a fogadóirodákban is lehet majd fogadásokat kötni arra, Márki-Zay Péter kikbe, milyen új, általa eddig még nem gyalázott társadalmi csoportba próbál belerúgni. Új fejlemény az ügyben, hogy Karácsony Gergely csatlakozott tegnapi konkurenséhez, és immár gusztustalan, szuperbunkó kirohanásainak egész arzenáljával bizonyítja: nem puszta ígéret volt részéről, hogy besegít a hódmezővásárhelyi polgármester választási kampányába.
A rejtvény megoldása talán egyszerűbb, mint gondolnánk. Márki-Zay Péter és általában a mai, baloldalnak nevezett furcsa, identitászavaros kompánia permanens sértésáradata nagy valószínűséggel provokatív célokat szolgál. Ki akarják ugrasztani a nyulat a bokorból, elő akarnak csalogatni a polgári jobboldalból, a kormánypártokból egy olyan erős, illetve túlzottként beállítható válaszreakciót, ami után fülsiketítő patáliát csaphatnak, „Íme a bizonyság!” felkiáltással világgá kürtölve a kormányzati diktatúra lelepleződését. Ez lenne az a csodafegyver, amit a baloldal minden választás előtt lázasan keres, ám mostanság sehogyan sem talál. Ez volna az a kötelesbeszéd-remake, ami annak idején, 2002-ben sem hangzott el, csupán képesek voltak Kövér László szavait kiforgatni, eredeti értelmétől megfosztani, s addig csűrni-csavarni, amíg minden baloldali-álfüggetlen orgánum és platform mástól sem zengett, mint a hazug beállítástól. Azóta is annak az igézetében élnek, hogy csak tudnak kreálni egy hasonló szituációt, és minden számukra kedvezőtlen tendencia megfordul, a népszerűségi mutatóik megugranak, míg a Fideszé lejtmenetbe kerül.
Most is várva-várnak egy elkapott, esetleg ottfelejtett mikrofonnal felvett elharapott mondatra, amit tetszés szerint turbózhatnak, alakítgathatnak a nemzetközi műfelháborodásig.
Emiatt kell rendszeresen belerúgnia Márki-Zaynak a zsidókba, a cigányokba, a fogyatékosokba, a családosokba, a vidékiekbe, a lelkiismeretes, tehát neki nem elég lelkesen csápoló baloldaliakba s általában mindenkibe, aki él és mozog, levegőt vesz és szén-dioxidot bocsát ki széles e hazában.
Ennek a morbid projektnek a részei a főpolgármester hihetetlenül suttyó, eleddig a politikában szokatlan, gusztustalan megnyilatkozásai. Karácsony Gergely pár hete arról beszélt, hogy a Fidesz belecsinált a ventilátorba, nemrég kijelentette, hogy sz…rik rá, mi van a Városháza fővárosi eladási szándékát feltáró hangfelvételeken, majd azt ecsetelte, hogy a világhírű japán építész által tervezett és egy sereg rangos nemzetközi díjat nyert Magyar Zene Háza olyan, mint amikor belevizelnek a szenteltvíztartóba, s ez szerinte belefér. Ordít, hogy ezekre az ordenáré mondatokra szintén azért volt szükségük, mert ők, illetve a mögöttük álló szponzorok úgy gondolták, hogy a kormányoldal berkeiből hirtelen felindulásból elküldik majd melegebb éghajlatra, ami után végigmártírkodhatják az egész médiát a világban a CNN-től az ARD-ig.
Adja magát a logikus kérdés: de hogy lesznek ebből szavazatok? És ez még akkor is jogos felvetés, ha lassacskán a logikát is rasszista, homofób, antidemokratikus találmánynak bélyegeznék és betiltanák. Mert a látszat az, mintha ez egyáltalán nem érdekelné őket, hiszen aki nem tesz hűségesküt nekik és nem mondja szóról szóra ugyanazt, mint a liberálbaloldal, azt ellenségnek, Fidesz-ügynöknek, az antidemokrácia, a legsötétebb, legkorruptabb fasiszta diktatúra patkány szekértolójának tekintik.
A jelek szerint vakon hisznek benne, hogy ha az úgymond korrumpált és megbízhatatlan, populista választók helytelenül, a fideszes demagógiának bedőlve döntenének, majd megsegíti őket a nemzetközi tőkésmozgalom, Bige Lászlótól Bajnai Gordonon, Gattyán Györgyön, Bojár Gáboron keresztül Soros Györgyig, a Bilderberg-csoporttól Brüsszelig, az európai uniós főhatóságokig. Nem véletlenül éppen most emlegette Márki-Zay, hogy Brüsszelnek főnyeremény volna, ha a jelenlegi ellenzék nyerné meg a parlamenti választásokat. Árulkodó, hogy bár begőzölt Zeusz-epigonként mindenkire lődözi villámait a balos jelölt, ám soha egyetlen rossz, icurka-picurkát kritikus szót sem szól sem Brüsszelre, sem Sorosra, sem a nyugati globalista baloldalra.
Már innen tudhatja még egy külső szemlélő is, hogy kiknek az érdekeiben ügynökösködnek a mind szélebbre lépegető baloldaliak. Brüsszelre nem úgy tekintenek, mint egy demokratikus szervezetre, amely mindig az európai többség, a választók képviseletét, érdekvédelmét látja el, hanem úgy, mint valami örökös baloldali császárságra. Ezért van az, hogy aki a jelenlegi uniós vezetést bármiben bírálja vagy meg akarja változtatni, az szerintük az európai értékeket támadja. Mert ők már nem váltógazdaságban, hanem csak konstans, változtathatatlan brüsszeli balos totalitárius hatalomban bírnak gondolkodni. Nincs európai érték, csupán kötelező baloldali magatartásforma, regula, amin fővesztés terhe mellett nem szabad módosítani.
Berecz János egykori pártállami csúcsvezető, volt MSZMP központi bizottsági titkár mondta a rendszerváltás idején, hogy minden eltérő vélemény ellenségesnek számított a pártban. Valószínűleg álmában sem gondolta volna, hogy ez a pállott kommunista direktíva harminc év múlva megint élni és virágozni fog. Sőt nem is Magyarországon vagy a volt szocialista országokban, hanem nyugaton fogja befutni a legnagyobb karriert, amilyen hatalmas hódítást Lenin, Sztálin és Brezsnyev nem is mert remélni. A Szovjetunióban mindig kék az ég! – hangzott a népi gúnydal, amit most az „Ejrópúnióban mindig kék az ég!”-re fordítanak le. Aki meg nem hajlandó eme mozgalmi szervilizmusnak a jegyében elviselni és ünnepelni az ismét lábra kapó pártállami szisztémát, azt kiszekírozzák a világból – természetesen a tolerancia, a kirekesztés és a rasszizmus elleni küzdelem, a nagybetűs demokrácia nevében.
Hát ennek az újpártállami kommunista gondolkodásnak a letéteményese Márki-Zay Péter és ideológiai tejtestvére, Karácsony Gergely, akik szemernyit sem különböznek a bukott kommunista rezsim köztünk élő régi élkáderétől, Gyurcsány Ferenctől, aki egykori KISZ KB-titkárként a hajdani és az új nómenklatúra között a jogfolytonosságot képviseli. A pártállami ideológiai gyökerekből, determinációból válik érthetővé, hogy a szivárványkoalíció jelöltje miért minősít nemcsak minden kritikát, hanem minden hozzá intézett kérdést, sőt akár csak megszólalást is ellenséges támadásnak, fideszes ügynökök mesterkedésének, árulásnak. Egyszerű, tekintélyelvű lelke van: aki nem tapsol, az támad, punktum.
Emiatt nem foglalkozik azzal sem, milyen negatív, taszító társadalmi hatása van permanens sértegetőshow-jának. Mert kizárólag az lebeg a szeme előtt, hogy ő legyen a miniszterelnök, a góré, az oda vezető út, ennek a hogyanja nem érdekli. Majd a szponzorai, fenntartói kitalálják, nem az ő dolga. A maffiafőnökök, a keresztapák sem bíbelődnek csip-csup részletekkel, csak kiadják az ukázt: mindegy, hogy miként, a beosztottak intézzenek el mindent, takarítsanak el az útból mindenkit. A baljelölt azonban alaptalanul holtbiztos benne, hogy úgysem lehet nemet mondani a mögötte álló felettes hatalmaknak. Egyszerre két óriási hibát követ el evvel: végletesen alábecsüli a magyar választókat, viszont indokolatlanul túlbecsüli a külföldi királycsinálók lehetőségeit. A hatalomba való felkapaszkodási kísérlete közben így ugyanabba az illúzióba ringatja magát, mint amire a hazai posztkommunista élcsapat hosszú évek óta minden alkalommal ráfizetett.
Borítókép: Márki-Zay Péter a Mozaik Kör videójában (Fotó: YouTube/Mozaik Kör)
Megyeri Dávid – www.magyarnemzet.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
