A mindenkori hatalomnak kifizetődő dolog egyszerűen csak letiltani valakit, de még kifizetődőbb, ha a fősodratú médiájuk egyszerűen nem vesz tudomást bizonyos eseményekről, úgy tesz, mintha meg sem történtek volna. Míg előbbinél fennáll a lehetőség, hogy a szándék a visszájára fordul, és végül az profitál belőle, akit elnémítottak, addig ez a második lehetőségnél egyértelműen lehetetlen. Hazai viszonylatban utóbbit azért nehezebb megtenni. Egy kevésbé látványos, zártkörű mi hazánkos évértékelőt és programbemutatót viszonylag egyszerű dolog figyelmen kívül hagyni, egy Budapest szívében történt többezres tüntetést már nehezebb. Persze ez is lehetséges, csak ne itthon történjen.
Látszólag a Fidesz érdekeltségébe tartozó médiumok és a balliberális "ellenfelek" naphosszat marják egymást (erre az érzületre a választások közeledtével még inkább rájátszanak), mégis, lassan annyi közös pontot fedezünk fel köztük, hogy felsorolni is nehézkes lenne. Nyilván, akik kicsit is elhiszik, hogy a két oldal valóban háborúzik egymással, azokat úgysem lehet meggyőzni erről, de azért mi minden egyes alkalommal fel fogjuk hívni erre a figyelmet, aztán előbb-utóbb egyre többeknél szakad majd át a gát.
A kanadai eseményekkel kapcsolatosan annyiból különlegesebb a fent vázolt jelenség, hogy még a liberális diktatúrákban senyvedő Nyugat sem engedhette meg magának, hogy ne tudósítson az ottawai történésekről, Magyarországon egyedülálló módon mégis elhallgatnak mindent, ami ezzel kapcsolatos. Persze, a "megtévesztés szigeteként" kiemelkedő országunkban más, alternatív hírforrások is elérhetőek, nem csak a jobbliberális és balliberális csatornák léteznek, akármennyire is ezt tolják az arcunkba súlyos százmilliókból. Ennek megfelelően már portálunk is beszámolt a kanadai kamionos demonstrációról.
Noha a számok mind a tüntetés szervezői részéről, mind pedig az ellenséges térfélről túlzóak, azt minden gond nélkül megállapíthatjuk, hogy a Covid-diktatúra elleni eddigi egyik legnagyobb demonstrációval állunk szemben, ami ráadásul kiválóan médiakompatibilis (lenne), mivel a kilométeres sorokban kígyózó kamionok meglehetősen figyelemfelhívóak. A pozitív túlzások nélkül is markáns számú tüntető elől a Trudeau névre hallgató ultraliberális nyálgép el is menekült, pont úgy, ahogy a hasonló kvalitású és mentalitású vezetők ilyenkor tenni szoktak. Kívánjuk neki, hogy vissza se térjen soha Ottawába!
Az elhallgatás – s ha ez nem megy, a befeketítés – nem öncélú. Még a legreményvesztettebb emberben is akarva-akaratlanul felmerül ilyenkor, hogyha ott meg tudták csinálni, akkor itt is (nyilván itt arányokra gondolok, nem egy az egyben összehasonlítani Kanadát például egy alacsonyabb népességű, más kvalitásokkal rendelkező országgal), a látvány és megtapasztalás pedig a legsötétebb Covid-diktatúra idején is alternatívát mutat(hat). Ezt pedig nem engedheti meg magának a mindenkor regnáló globalista vízfej.
Persze legyünk azért kritikusak a másik oldalról is. A Covid-diktatúra ellen szerveződő tüntetések – kiváltképp a Nyugaton – a legritkább esetben egy homogén társaság kezdeményezései, 90%-ban összetett, ideológiailag egymástól távol álló embercsoportok együttes akciójáról beszélünk. Az elv pedig, hogy "így szép az összefogás", populista maszlag csupán, hiszen gyökeres változást csak olyan alakulatok érhetnek el, amelyek világnézeti fronton is egységesek, vagy legalábbis közel egységesek. Nyilván a tüntetők "ideológiai sokszínűsége" sem véletlen. A Covid-diktatúra az ember legmélyebb magánéletébe is belemászik, az árnyékként fejlődő techdiktatúráról nem is beszélve. Az emberek többsége pedig – énközpontú gondolkodásuk miatt – csak akkor vonul utcára (vagy mostanában már akkor sem), ha a saját kis világukat veszélyben érzik. Mert mi az, ami végül Kanadában is kiverte a biztosítékot? Az utazás korlátozása, a vakcinák erőltetése, a mindennapi, egyszerű élet túl szigorú beszabályozása. Pedig Trudeau liberális ámokfutása nem ma kezdődött, mégsem voltunk eddig még soha a közelében sem annak, hogy elsöpörjék, hiába bontja le évek óta módszeresen azt, ami jobboldali és úgy általában normális. Pedig, ha előbb ismerte volna fel a világ a disznófejű nagyurat és már azelőtt eltakarította volna, mielőtt az ennyire ránk telepszik (lásd: a szovjet elleni megelőző hadjárat a második világháborúban), nem lenne miről beszélni. A Covid-diktatúra ellen való kiállás pedig nem a végcél, csak építkezési alap, a legkisebb minimum, a nulladik lépés, amely mentén – ideális esetben – egy normálisabb világot lehet formálni.
Ugyanakkor 2022-ben már az is kisebb csoda, hogy egy ilyen tiltakozás létrejött. Jobbára pozitív, ám azért valamennyire kritikus soraimmal pedig azt kívántam érzékeltetni, hogy ezekben a Covid-diktatúra elleni tiltakozásokban – kiemelten ott, ahol az "ideológiai sokszínűség" nehezíti a hatékonyságot – minden lehetőség benne van, de azoknak az ellenkezője is. Mert sötét világunkban manapság már egyre több dolog relatív, minden bizonytalan, minden kétélű. Vannak, akik csak azért mennek utcára, mert az állam korlátozni meri a saját kis unalmas életüket, és nem élhetik a valójában nagyon is liberális és értéksemleges mindennapjaikat, de vannak olyanok, akik legkésőbb a Covid-diktatúra beköszöntével, de jó esetben már jóval korábban felismerték az igazságot a globalista hazugságokról, a disznófejű nagyurakról, a techcégek egyre inkább ránk nehezedő, fojtogató nyomásáról. A globalizmus jelenkori irányítói ugyanazt az elvet képviselik, mint a milliókat lemészároló, megkínzó szovjet GPU-s gazfickók, sőt, legnagyobb részben még ugyanabból a fajból is származnak, csak éppen a módszereik lettek kifinomultabbak. Aki pedig ezeket az összefüggéseket átlátja, az okokat, okozatokat levezetni képes, valamint a szükséges orvosságokat is ismeri, az van csak igazán ébren.
Kívánom, hogy a Covid-diktatúra ellen szerveződő tüntetések magját ilyen emberek szolgáltassák világszerte, mert változásokat csak ebben az esetben tudunk elérni. Ellenkező esetben marad minden a régiben, vagy még inkább rosszra fordul.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
