A kazah kaland

A mostani, lényegében „egyéjszakás” (kazah) kaland tehát még nem okozott maradandó károsodást a térség geopolitikai egyensúlyában.

Katonák Almati főterén, tömegtüntetés után – ft/reuters/Marija Gordejeva

A 21. század alapvető folyamatait az újabb világbirodalom-váltás határozza meg, ami két ok miatt is sokkal nagyobb dráma, mint az eddigi hatszáz év öt világbirodalom-váltása. (Pedig azoknál is „világháborúk” zajlottak le.) Az egyik ok, hogy „kifogytak” a nyugati nemzetállamok, ezért a hetedik világbirodalom, ha lesz ilyen, csak a Nyugaton kívüli világból kerülhet ki, ami vagy a Nyugat végét jelenti, vagy – ezt enyhítendő – azt, hogy egy nem nyugati, de sikeresen nyugatosított ország lesz a hetedik birodalom, ami logikailag csak Kína lehet.

A másik, hogy szemben az eddigi világbirodalom-váltásokkal, a mostani egy olyan világban játszódik le, ahol rohamos gyorsasággal zajlik a valóság felszámolása, ahol a globális „valóságipari művek” gigantikus médiaüzemei-nek futószalagjai ontják a tetszés szerint legyártott (mármint a világ nem létező urainak tetszése szerint legyártott), mesterséges valóságokat, amelyeknek ketreceiben tárolva sínylődik a jobb sorsra érdemes világ.

A világok háborúja ma a valóságok háborúját jelenti, pontosabban az egyes mesterségesen konstruált valóságok mögött meghúzódó tektonikus erők háborúját. Az egymással globális háborút folytató valóságok mindegyike egy-egy narratívát ölt magára, olyan elbeszélési módot, amelynek értelmezési kerete és fogalomkészlete fegyverként forgatható a velük szemben álló narratívák üzemeltetői ellen. Egy ilyen világhatalmi térben egyetlen lokális konfliktus sem értelmezhető önmagában, mert mint a mágnes körüli erővonalak mentén létrejövő vasreszelék-mintázatok, úgy „állnak be” a világ helyi társadalmai e tektonikai feszültségeket keltő hatalmak erővonalai mentén.

Térkép: followtepin.com

A közelmúltban lejátszódott „kazah kaland” is elsősorban ebből az optikából szemlélve ad magyarázatot a történések mélyebb rétegeinek a megértéshez. A lassan egy évszázada regnáló amerikai világbirodalom a végnapjait éli, és bár a programozott káosz gerjesztésével még hosszú időn át lehet képes agóniájának a meghosszabbítására, de a 21. század során bizonyosan megszűnik birodalomként létezni. Mivel a fő riválisa és egyben potenciális kihívója és utóda Kína, így érthető, hogy a kettejük között kialakuló konfliktusmező a meghatározó eleme e globális háborúnak.

Ám a legsúlyosabb kihívás egy olyan eurázsiai együttműködési rendszer, amelynek Kína mellett Oroszország és Európa is részese. Az agonizáló amerikai birodalomnak tehát mindent meg kell tennie azért, hogy mindhármukat meggyengítse, illetve, hogy komplex kapcsolati rendszerüket szétzilálja. Mivel a közvetlen katonai konfrontáció (legalább is egyelőre) nem igazán alkalmazható eszköz, így a birodalom többnyire olyan proxyháborúkat hoz létre, amelyek állandó bizonytalanságban és igen költséges készültségben tartják ellenfeleit. Ennek leglátványosabb példája Ukrajna, Tajvan.

Vagy Európa esetében a mesterségesen gerjesztett migrációs áradat.

Európa és Oroszország érintkezési felületén a háborús konfliktust közvetlenül megelőző fázisba lépett át ez a „csinált” háború, az Afganisztánból történő birodalmi kivonulást követően egyre inkább felértékelődik az a Közép-Ázsia, ahol Kína és Oroszország stratégiai törekvéseinek erőterében formálódik a lokalitások „vasreszelék-mintázata”.

A térség meghatározó állama kétségkívül Kazahsztán, amelynek területe, népessége, geopolitikai paraméterei, energiahordozókban és nyersanyagokban való gazdagsága érthető módon teszi nagyon alkalmassá, hogy egy proxyháború látványtechnikai helyszíne legyen. És most majdnem lett is, mert bár a helyzet közvetlen technikai értelemben stabilizálódott, de a történetnek nincs vége, sőt egészen bizonyosan még csak most kezdődik a közép-ázsiai térség „felkészítése” arra, hogy ott az amerikai birodalom mindkét riválisát, Oroszországot és Kínát egyszerre legyen képes destabilizálni. Ha pedig esetleg még súrlódásokat is generálhat kettejük között, az lehet a birodalmi „bónusz”.

Számos olyan jellemzője van a térségnek, amely igencsak alkalmassá teszi a destabilizálásra, hisz valamennyi államának meghatározó uralmi csoportjai most már évtizedek óta veszélyesen örvénylő instabil helyzetben vannak. Lassan negyven éve már, hogy megneszelve a szovjet birodalom meggyengülését, majd megtapasztalva annak széthullását, egyre nyíltabban igyekezett minden uralmi csoport a lehető leggátlástalanabb módon megszerezni minden anyagi és szimbolikus erőforrást, tekintet nélkül arra, hogy a saját történelméből kilökött vesztes többség számára ez milyen megpróbáltatásokkal jár.

Kazahsztán esetében a színfalak mögött közvetlen kiváltó okként valószínűleg egy ilyen oligarchikus csoportok között lezajló hatalmi átrendeződés húzódik meg. És amíg Oroszország stratégiai befolyása megkérdőjelezhetetlen, és nem alakul ki súrlódás a kínai és orosz stratégiai törekvések között, addig az ilyen átrendeződések nem szolgálnak használható „résként” az amerikai birodalom programozott káoszra építő elképzeléseinek végrehajtásához.

Ám aligha lehet kérdés, hogy a birodalom stratégiai célja egy akár Afganisztánhoz hasonlítható dimenziójú proxyháború kirobbantása.

Ez hosszú időn keresztül kötheti le mindkét ázsiai riválisa energiáit.

Ez a mostani, lényegében „egyéjszakás” (kazah) kaland tehát még nem okozott maradandó károsodást a térség geo-politikai egyensúlyában, de ami késik, nem múlik. Az amerikai birodalom stratégái e „futó kaland” után egészen bizonyosan kísérletet tesznek majd egy olyan intim liaison létrehozására, ami hosszú távon már igen súlyos következményekkel járhat.

Bogár László közgazdász

Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »