Az oktatási minisztérium által ismertetett tartalmi reform célja, hogy a gyerekek saját képességüknek megfelelően azt a tudást sajátítsák el, amire valóban szükségük lesz az életben. A 21. századi iskolarendszer megteremtéséhez azonban jól átgondolt, fokozatos reformra van szükség, amely nemcsak a döntéshozók, hanem a gyakorló pedagógusok támogatását is élvezi. Veszély fenyegeti a felvidéki magyar kisiskolákat? Milyen hatással lesz a reform a szlováknyelv-oktatásra a magyar iskolákban? Fodor Attilát, a Comenius Pedagógiai Intézet vezetője kérdeztük.
Az oktatási tárca múlt héten bemutatta az új Állami Oktatási Program vázlatát, mely 300 szakértő bevonásával készült. Az Állami Pedagógiai Intézet (ŠPÚ) vezetésével hónapokig dolgoztak a tartalmi reform megalkotásán. Hol tart most a reform előkészítése, illetve mi a következő lépés?
A jelenlegi kormány a kormányprogramban tűzte ki az oktatás tartalmi reformját, a hierarchia értelmében a feladat felelőse az Állami Pedagógiai Intézet (ŠPÚ). Az ŠPÚ régebben is úgy működött, hogy voltak állami tantárgyi bizottságok, melyek 7-10 fős csoportból álltak. Tavaly májusban viszont meghirdettek egy lehetőséget, július elején, a jelentkezés lezárulása után pedig volt egy háromnapos országos konferencia. Tulajdonképpen az történt, hogy a tantárgybizottságok kibővültek. Van, amelyik általában 10 főből áll, de most 40-en dolgoznak benne. Így jön ki tehát a 300 szakember. Az Állami Pedagógiai Intézet megnyitotta a folyamatot, hogy többen részt vehessenek a reform kidolgozásában. A projektnek van egy fő koordinációs csoportja, melyben 25-en vagyunk és a fő feladat az, hogy meghozzuk a legfontosabb döntéseket, kidolgozzuk az alapelveket, célokat, stratégiákat. Az egyes bizottságok tantárgyakra lebontva működnek. Január 13-án lezárult a nagyjából fél éve tartó szakasz, mely során átgondoltuk a tartalmi reform alapjait, céljait, illetve azt, hogy min kell változtatni. Múlt héten megjelent két dokumentum, a héten pedig elindult egy többszintű szakmai vita. Most ott tartunk, hogy szakmai vita folyik a műveltségi területekkel kapcsolatban. Az alapsejtek, melyekből építkezik az oktatás, már nem a tantárgyak, hanem a műveltségi területek. A másik fronton az oktatásban fontos csoportokkal (szülőkkel, fenntartókkal, munkáltatók szövetségeivel) zajlik célzott kommunikáció. Február közepén lezárul ez a szakasz. A terv az, hogy a nyilvános vita után összegződnek a tapasztalatok, beépülnek a legfontosabb dolgok az anyagokba, és a bizottságok ismét munkához látnak, hogy az év végére elkészüljön az alapfokú oktatás Állami Oktatási Programja.
Az alapfokú oktatás megújítására az elmúlt években több sikertelen próbálkozás is volt. A jelenlegi kormánynak két éve maradt a következő választásig. Mi a garancia, hogy ezúttal nem a fiók mélyén fog kikötni a szakértők által kidolgozott tervezet?
A politikai garancia az lehet, hogy ez a szándék benne van a kormányprogramban. A koalíció két évvel ezelőtt letette a voksát a reform mellett. Jelenleg, ha belső vitákkal is, de működőképes, és úgy tűnik, a parlamentben el tudják fogadni a javaslatokat. A másik megközelítés, mely minden reformnál fontos, hogy a jelentős csoportoknál, illetve a pedagógustársadalomnál sikerül-e elérni egy olyan ingerküszöböt, hogy már nem lehet tőlük elvenni a változást. Ez csak akkor megy, ha minél több ember aktívan bekapcsolódik a folyamatba. Ez inkább egyfajta lélektani garancia – ha valamit sokan akarnak, akkor nehezebb elvenni. Ezért fontos, hogy a dokumentum sorsát minél többen kövessék. Nagyon jó lenne, ha az iskolák és a tantestületek is foglalkoznának az anyaggal.
Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter azzal indokolta a reformot, hogy az iskolának az életre kell felkészítenie a gyerekeket, jelenleg azonban a tananyag nem felel meg a 21. század kihívásainak. A rendkívül gyorsan fejlődő világban, a digitalizáció korában milyen alapvető változásra van szükség a modern iskolarendszer megteremtéséhez?
Az előbb a politikai, illetve a lelkületi garanciát említettem, de van még egy nagyon kedvező támogatás: azt, hogy az oktatást meg kell reformálni, senki nem kérdőjelezi meg. Arról nincs vita, hogy ez így nem mehet tovább. Általában arról van szó, hogy minden változás fáj. A politika nem szeret kockáztatni, a szakma jelentős része pedig szereti a kényelmet, a biztonságot, amit a megszokott rendszer nyújt. Min kell változtatni? Teljesen átalakult a világ. Az iskola, amit próbálunk valahogy megtartani, több száz éves konstrukció, s egy egész más világban, teljesen más céllal keletkezett. A hagyományos iskola tudományterületekre szedi szét azokat a tudásokat, melyeket a gyereknek el kell sajátítani. Gyakori példa, hogy van fizika, kémia, biológia, de ha a gyerek fát vagy állatot lát, akkor mindez együtt van. A tantervek készítése hosszú ideig a tudományos műhelyekből származott, a tudósok megpróbálták a saját területükről a lehető legtöbb tudást benyomni a tantervekbe. Az életben viszont teljesen más kompetenciákat igényelnek a tanulók. Fel kell adni az elvet, hogy a gyerek fejébe belegyömöszöljük a tudományterületeket. Ezt az ideát kell elengedni. Egyrészt rengeteg új információ van, amit nem lehet a gyerek fejébe beleönteni. A másik fontos felismerés, hogy le kell mondani arról, hogy mindenkinek mindent egyformán jól kell tudni. Szükséges, hogy az egyén a képességei, illetve az érdeklődése alapján azokat a tudásokat szerezze meg, ami a saját boldogulásához kell.
Ezt egy központi kerettantervben hogyan lehet megoldani?
Az egyik út, hogy a szűk tantárgyakat felváltják a műveltségi területek. A jogszabály 2008 óta lehetővé teszi, hogy az iskolában nem kell külön fizikát, kémiát, biológiát elkülönítve tanítani, hanem lehet természetismeretet oktatni. Két akadályt látok e téren: nincsenek megfelelően felkészített pedagógusok, a tanárképzés még hagyományosan a tantárgypárosításra épül. Praktikus gát, hogy az iskolai élet úgy van megszervezve, hogy tantárgyakban és 45 percekben gondolkodunk. Ha három tárgyat összevonnánk, az iskola vezetése kihívás előtt állna – mi lesz az órarenddel, hány órája lesz a tanárnak? Az iskola nagyon erősen rá van szervezve a tantárgypárosításra, a kötelező óraszámra. Technikai, szervezési dolgok, amelyeket akkor lehetne megoldani, ha a merev szabályok fellazulnának az iskolarendszerben. A gyerekeknél jelenleg az egyik legnagyobb probléma, hogy teljesen demotiváltak, és nem lehet velük együttműködni. Az élményszerű, játékos, kísérletező, felfedező tanulást csak úgy lehet végrehajtani, ha csökkentjük a tananyagot. Ilyen mennyiségű tananyagnál, amikor rohanni kell a terv után, a tanárok gyakran nem tudják követni, hogy a gyerek még bírja-e tempót, vagy már rég lemaradt. A tantervekbe, tananyagokba és a pedagógus szakmai készletébe is biztosítani kell a differenciálást. Mindig is voltak kiemelkedő és gyengébb tanulók, ha szeretnénk inkluzív oktatást működtetni, elengedhetetlen a belső differenciális.
A nyilvánosságra hozott anyagban kitérnek a szlovák nyelv oktatására a kétnyelvű környezetben – fontosnak tartják, hogy az új kerettanterv meghatározásánál nagyobb figyelmet kapjon az anyanyelv és az államnyelv viszonya, illetve kiemelik, hogy a nyelvtanulás fő célja az, hogy a tanulók különböző helyzetekben alkalmazni tudják a kommunikációs készségeket. Mit jelent ez a gyakorlatban a szlováknyelv-oktatás szempontjából a magyar iskolákban? Búcsút inthetünk a magolásnak, a szlovák versek elemzésének?
A nyelvek úgy vannak benne az anyagban, mint az összes többi tantárgy. Nem vagyok nyelvész, de a kritikusok azt mondták, hogy eddig a nyelvet tanítottuk – a szabályokat, helyesírást. Ezzel szemben a fő cél az, hogy a nyelvet mint egy kifejezőeszközt tudják használni a diákok. Ha az ember valamilyen tudásra akar szert tenni, kell, hogy legyenek elméleti alapjai. Az egész lényege, hogy az ismeretközvetítő tudástól a kompetencia alapú oktatás felé akarunk elmozdulni. A kompetenciának három területe van: ismeretek, készségek, hozzáállás. Az ismereteket igenis meg kell tanulni. Verseket is fogunk tanulni, hiszen a memóriánkat és a szókincsünket is fejlesztjük. Azt a mennyiséget, amit be kell vágni, mindenképp radikálisan csökkenteni kell, hogy felszabaduljon az idő a kreatívabb munkákra. Kell viszont egy stabil törzsanyag, amit tudni kell, nem lehet kompetenciát fejleszteni ismeretek nélkül. Jelenleg az a probléma, hogy rengeteg olyan dolgot magoltatunk be a gyerekkel, ami felesleges számára, mert nem arra a pályára készül, és nincs meg hozzá a képessége.
Az alapdokumentum lehetővé tenné az iskolák számára, hogy a tananyagot többéves ciklusra lebontva ütemezzék, és a saját diákjaiknak megfelelő tempóban haladjanak. A felső és alsó tagozat helyett három ciklusra osztanák szét az előírt követelményeket. Miért előnyösebb ez a felosztás?
Van egy rejtett nagy vita. Ez a három ciklus ugyanis nem törli teljesen az alsó és felső tagozat fogalmát. Ez a koncepció meghosszabbítja az alsó tagozatot, a szakemberek jónak tartják, hogy ha ehhez hozzávesszük az egyéves kötelező óvodalátogatást, akkor az elemi szakasz 4 évről 6 évre nyúlik. Régi igénye a szakértőknek, hogy az alapozó szakasz, ahol a gyerekek a későbbi tanuláshoz szükséges alapkompetenciákat szerzik meg, hosszabb legyen. A gyerekeknek több idejük lenne jól rögzíteni az alapkészségeket. A jelenlegi tantervekben az egyes tanévek végéig vannak megadva a követelmények, ami azt jelenti, hogy kicsi a mozgástér. A ciklus jó pedagógiai megoldásnak látszik, mivel a gyerekek érettsége, fejlettsége, tanulási készségei között főként az induló korban nagyok az eltérések.
Mit jelent ez a kisiskolákra nézve? A tárcavezető a sajtótájékoztatón kitért az erre irányuló kérdés megválaszolása elől. Negatívan érintheti a változás a felvidéki magyar oktatást?
A tárcavezető időt kért, amikor feltették neki ezt a kérdést. A második ciklus a 4. és 5. évfolyamot érinti, ahol már a megszerzett kompetenciákat kezdik el alkalmazni a gyerekek. A teljes szervezettségű iskolák esetében ezt úgy képzelik el a szakemberek, hogy még meglenne az osztályfőnök, de bizonyos tantárgyakat már a felső tagozatosok tanítanának. A klasszikus 1–4-es kisiskolák viszont ezt már nem tudják teljesíteni. Az egyik lehetőség, hogy meghosszabbodnak 5 évre, a másik felvetés pedig az volt, hogy át kellene állniuk csak az első ciklusra. Ennek a felvidéki magyar oktatásra egyértelműen komoly hatása lenne. Jelenleg a 240 alapiskolánknak közel fele kisiskola. Ezek az intézmények eleve alacsony létszámmal, összevont osztályokkal dolgoznak. Ha egy évfolyamot levágunk, még kevesebb gyerek lesz. Ha csak az első ciklust teljesítik, további gyerekeket vesztenek el. Az iskolásoknak még egy évvel hamarabb kell a gyűjtőiskolába járni, s ez valószínűleg hatással lesz arra is, hogy a szülők jobban átgondolják, hol kezdjen a gyerek. Ezt a hatást részben az iskolai klaszterekkel lehetne kivédeni. Októberben elfogadták a közoktatási törvény módosítását, melyben szerepel az is, hogy iskolai klasztereket lehet létrehozni. Szerencsére a törvény azon kívül, hogy definiálja ezt a fogalmat, nem tesz semmilyen megkötést a társulással kapcsolatban. Ez azt jelenti, hogy a kisiskolák a nagy iskolákkal közös klaszterbe szerveződhetnek. El tudom képzelni, hogy idővel a kisiskolák a teljes szervezettségű intézmények tagozatai lennének, de ezek nagyon érzékeny kérdések.
Az oktatási reform sikere végső soron a gyakorló pedagógusokon múlik. A tárca tájékoztatása alapján több mint 40 regionális központban mentorok fogják segíteni a tanárokat az új oktatási program elsajátításában. Egyes járásokban azonban már így is gondot okoz a tanárhiány…
A tanárhiány elsősorban bizonyos régiót és szakot érint. A probléma egyik oka a bérezés – nem azért van hiány, mert kevés tanárt képezünk. Vegyük csak a komáromi Selye János Egyetemet. Főként az anyagi megbecsülés miatt nem lépnek be sokan a pályára. A mentoroknál az az elképzelés, hogy kiválasztanak 400 gyakorló pedagógust. Ami a reform sikerét illeti, igaz, hogy a pedagógus találkozik a gyerekkel, de a rendszerváltás óta az összes eddigi próbálkozás: a Konštantín, a Milénium, a Tanuló Szlovákia – hogy csak néhányat említsek – azért bukott meg, mert a minisztérium, illetve az állami szervek nem tudták lemenedzselni. A Mikolaj-reform (Ján Mikolaj (SNS) egykori iskolaügyi miniszter – szerk. megj.) azért nem volt sikeres, mert a nyári szünet alatt kellett volna megcsinálni a pedagógiai programot, amin Magyarországon 3, Csehországban pedig 4 évig dolgoztak. Bele volt kódolva a kudarc. Most kicsit optimistábbak lehetünk, a tervezet azt az ambíciót tűzte ki, hogy az iskolákban 2026. szeptember elsején vezetik be kötelezően. Ez még 4 és fél év, tehát van idő. Emellett van 25 iskola, köztük egy magyar is, a csallóközaranyosi Kóczán Mór Alapiskola, ahol már tesztelik a három ciklust. Az illetékesek időben tudatosították, hogy a pedagógusok felkészítése, támogatása nélkül nem fog menni. Megvan a koncepció a 40 központra és 400 mentorra, valamint a pénzügyi fedezetre is, amit az uniós helyreállítási alapból különítenek el. A központok fokozatosan fognak épülni, most van egy Rozsnyóban és Túrócszentmártonban, szeptembertől lesz további 16, a következő évben újabb 16, a harmadik évben pedig 8. 2024-ben, a bevezetés előtt 2 évvel már működni fog a 40 központ. Sok meghiúsult reformot láttam már, de most vannak okos megoldások, ami reményre ad okot. A módszertani központokat szintén megerősítik, ha jól tudom, a komáromi is plusz 10 fővel bővül. Ehhez még az kell, hogy legyenek jó továbbképzések, jó segédanyagok. Okvetlenül fontos, hogy a pedagógusképzésben is minél hamarabb megjelenjen a változás. A sajtón elhangzott, hogy több millió euróra pályázhatnak a tanárképző karok. Látni tehát olyan elemeket, amik arra utalnak, hogy átgondolt a bevezető szakasz. A másik oldalon az iskolák szerepe is nagyon fontos. Egyre nehezebb helyzetben vannak, két éve a koronavírusról, szemaforokról és a tesztekről szól minden. Sőt, már korábban is gondot okozott a reformhiány, az iskolák küszködtek a gyerekek motiválatlanságával, a nemzetközi mérésekben elért eredmények pedig azt mutatták, rossz kondícióban van az oktatás. Fontos, hogy az iskolák partnerek lesznek-e a kezdeményezésben, rá tudnak-e állni úgy erre a filozófiára, hogy látják az innováció lehetőségét. Ebben óriási szerepük lesz az igazgatóknak.
Említette a tanárképzés szerepét, hogy a pályakezdők már felkészülve érkezzenek az iskolába, de mi a helyzet azokkal, akik évtizedek óta a pályán vannak, teljesen más rendszerben szocializálódtak, mint a mai fiatalok? Képesek lesznek a szemléletváltásra, illetve arra, hogy elhagyják a memorizáláson alapuló tanítást?
Természetesen nem kérdőjelezem meg, hogy a mostani fiataloknak közelebbi a kütyük nyomogatása, de amikor valamilyen tudásról van szó – például rengeteg információt kell osztályozni, elemezni, értékelni, következtetéseket levonni, akkor már abszolút nem igaz, hogy a fiatalok okosak, a régiek meg buták. Azt gondolom, hogy ez inkább személyfüggő, van 60 éves, aki nagyon nyitott a változásra, és van 25 éves, aki teljesen merev. Amennyiben sikerül átalakítani a tanárképzést – ami nagyon nagy feladat, mert az egyetemek az autonómiára hivatkozva gyakran elutasítják a változást – lesz esély arra, hogy az újonnan kikerülő pedagógusok már ezeket a kompetenciákat elsajátítsák. Mi lesz azokkal, akik régebben végeztek? Mint minden tartalmi reformnál, felértékelődik a pedagógus-továbbképzés. Az, hogy milyen minőségű képzéshez tudnak hozzájutni azok, akik már régebben a pályán vannak.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
