Alkoholt öntöttek le 11 éves lány torkán, majd meg is verték – mindezt videóra vették

Alkoholt öntöttek le 11 éves lány torkán, majd meg is verték – mindezt videóra vették

Az eset Annamajor (Miloslavov) községben történt január 2-án egy elhagyatott épületben. Az elkövetők 16 éves fiatalok, akik a Dunaszerdahelyi járásból származnak.

Nový Čas szerint az áldozat egy 11 éves lány, akit a 16 éves fiatalok egy elhagyatott épületbe csaltak. Itt bántalmazni kezdték. Alkoholt öntöttek le a torkán, majd többször megütötték. Az elkövetőkhöz az információk szerint két lány is csatlakozott, akik videózták az esetet. „Mindent filmeztek a mobiltelefonjaikkal és fényképeztek. Az ember azt hitte volna, hogy legalább közbelépnek, de nem tették” – mondta a lapnak egy nevét elhallgatni kívánó forrás, aki úgy véli, hogy a fiatalok kitervelték a támadást. Az illető hozzátette, hogy a lány egy teljesen normális családból származik, ahol mindkét szülő dolgozik.

Hírdetés

Az áldozat több sérüléssel került kórházba, támadás miatt már a rendőrség is nyomozást indított. „A szenci nyomozó vizsgálja a kiskorú lány bántalmazásának körülményeit, ami vasárnap történt Annamajorban. Az ügy érzékenysége miatt további információkat nem hozunk nyilvánosságra” – mondta Michal Szeiff rendőrségi szóvivő.

(br, novycas)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »