Újév, újesztendő, kiskarácsony, karácsony nyolcadának a zárónapja – ezekkel az elnevezésekkel illetik az új esztendő első napját.
Karácsony nyolcadának jelentéséről a Liturgikus Népénektár így vall: „Az Egyház legnagyobb ünnepeit nyolc napon át (oktávával) ünnepli, hogy azok gazdag és kimeríthetetlen tartalmában jobban elmélyedhessünk. A karácsony nyolcadának különlegessége, hogy néhány kiváltságos szent ünnepe e hétre esik. Mindnyájan közel állnak a kis Jézushoz, mintegy a megszületett Király ékes kíséretét adják. Nem homályosítják el, sőt inkább díszesebbé teszik a Születés ünnepét, mintha csak így vallanának Krisztusnak: „Tiéd az elsőség a Te hatalmadnak napján a szentek fényességében…” Karácsony nyolcada január 1-jén zárul, de még a rákövetkező napokat is a karácsony liturgiája, énekei, imádságai teszik örvendetessé.”
Manga János (1906–1977), folklorista, a néphagyomány és a népművészet kutatójának nyomán ez a ránk maradt üzenet olvasható az év első napjának ünnepléséről: „Rómában Janus tiszteletére kicsapongással ünnepelték e napot, és az emberek újévre minden jót kívántak egymásnak, s a jókívánságokat ajándékokkal viszonozták. A római újév a Julius Caesar-féle naptárreform után került január 1-jére.
Az egyház a pogány ünnep ellensúlyozására e napra rendelte el a circumcisiot, azaz Jézus körülmetélésének ünnepét.
Az új naptár bevezetése azonban nem mindenütt történt meg azonos időben. Gömör megyében a veszverési lelkészt 1620-ban azért vetkőztették ki hivatalából, mert karácsonyt a régi naptár szerint ünnepelte.
A 13. századi okleveleink viszont – az itáliai eredetű szokásról – a január elsejei jókívánságokról és ajándékozásokról is megemlékeznek. Galeotti írja, hogy „Januárius elsején, Krisztus körülmetéltetése napján, szokás a magyaroknál strenát, azaz ajándékot adni a beállott év jókívánásáért. A királytól úgy kérik ezt, hogy ki-ki mestersége szerszámait nyújtja felé”.
A századforduló táján még éltek ehhez hasonló szokások. A kendilónai Teleki-udvarban, amikor a cselédség boldog újévet kívánt, a kovácsok vitték az üllőt és a kalapácsot, a kocsisok kezében pattogott az ostor, mindenki a maga mesterségét színlelte.
Erdélyben a falusi bérlők udvarában szolgáló béresek ostor pattogtatásával, kolompok zörgetésével, állatterelő indulatszók kiáltozásával csaptak lármát újév reggelén. A zajt mindaddig folytatták, amíg pénzt nem kaptak.
A Somló vidéki pásztorok a kolompolás után tojást, kolbászt, máshol italt, pénzt kaptak. A szokást többfelé szilveszter napján, karácsony estéjén, Luca-nap estéjén is gyakorolták a pásztorok.
Olykor vénlánycsúfolás is kapcsolódott hozzá. Újév napjához az egykori karácsony évkezdő hagyományaiból is számos hiedelem és szokás kapcsolódott.
Szerelmi jósló, időjósló eljárás is szokásos volt e napon (ólomöntés, faggyúöntés). Az újévi szerencsekívánás szokását napjainkig a gyermekek újévi köszöntői őrzik.
Bukovinában 10-12 éves gyermekek jártak köszönteni, s amikor azt mondták, hogy „adjon Isten ez évben termést”, a zsebükből 20–30 szem búzát markoltak, s azt a földre szórták. A kapolyi (Somogy megye) gyermekek újév reggelén így köszöntek be a házakhoz: „Adjon Isten három bé-t, három f-et, három pé-t, bort, búzát, békességet, faint főző feleséget, pipát, puskát, patronázst, meg egy butykos pálinkát”. Ezután énekelték:
Újesztendő, vígságszerző most kezd újjulni,
Újjuláskor víg örömmel akkor hirdeti,
Hirdeti már a Messiás, eljöttünk lenni.
Legyetek hát az Istennek igaz hívei.
Alsó kéki, fölső szépi dicsérd uradat,
Uram áldja menny, föld, tenger te megtartódat.
Megtartódnak teljes szívből mondj hozsannákat.
Hozsanna néked Úristen, adj jó napokat!”
– írta Manga János az év első napjáról.
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
