Istenünk, jó Atyánk, ez az év lassan véget ér. Sok mindent tapasztaltunk, megéltünk, némi öröm is adódott utunkon. Mindent hálásan vettünk szent kezedből. Adódott fájdalom és szenvedés is, betegség és gyász is a múló napokban.
De nem törtünk össze, el tudtunk mindent viselni. Hálával telt szívünkkel mondjuk: Te vezettél át minket az idők viharain. Hálaadásunk közben sem feledkezünk meg testvéreinkről: azokról, akik éheznek és fáznak, akik fenyegetések és üldöztetés közepette élnek, akiknek az életét erőszak veszi körül. Erősítsd meg őket, Urunk, nehogy elveszítsék hitüket, megőrizhessék bizodalmukat Tebenned, és új reménységet kapjanak. Engedd Urunk, hogy emberséget tapasztaljanak, s felfedezhessék szereteted jeleit. De könyörgünk azokért is, akik a baj és erőszak okozói: fedezzék fel szeretetedet, s így hagyják el gaz cselekedeteiket.
Hiszen az elmúló esztendőben is megtapasztaltuk szeretetedet, ezért tekintünk bízó hittel az új esztendőre is. Hálával nézünk vissza, reménnyel fordulunk előre. S ami eközben szívünket és elménket betölti, azt mind Eléd hozzuk, és közösen kérünk Téged így: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy.
Kálvin közel fél ezredévvel ezelőtti megfogalmazásai között vannak olyanok, melyek ma is igencsak ülnek, s megszívlelendők. Ilyen az is, amit néhány igehirdetésében újra és újra idéz, s amit óesztendő vége felé is párszor felidézett.
Ez a Genfi Káté egyik aranymondása, mely így hangzik: „Aki nem tud embereknek köszönetet mondani, ezzel leleplezi önmagát, hogy bizony Istennel szemben is hálátlan és nem tud Neki sem köszönetet mondani”.
Az udvariasság nem etikettkurzus vagy protokolliskola függvénye, sem fenn, a magas politikai és banki világban, hanem bizony mélyen erkölcsi, hitbeli kérdés! Különben csak máz, álarc, ami mögött akár bűnöző is rejtőzhet! Nem is lehet csodálkoznunk Kálvin nyomán azon, hogy korunk rideg „udvariassága”, betanult etikettszabályai miért is olyan ridegek, olykor már fájóan embertelenek, s miért csikorognak annyira az emberi kapcsolatok, olykor nagyon is hosszú árnyékot vetve az éppen uralkodó szokásokra, uralkodó „elitre”.
A századokon keresztül messze földön híres magyar vendégszeretet lelkület és nem etikettoktatás eredménye, megnyilatkozása volt. Vérében volt parasztnak és arisztokratának egyaránt. Jó ezt éppen esztendő fordulóján (köz)emlékezetbe idézni, mert mérhetetlenül sok sebet osztanak ma az emberek egymásnak csak azért, mert a magyar emberek egy része elfeledte ősi jó hírnevünket.
Egyszerűen több szív és több lélek! És mindkettő ingyen megszerezhető Istennél. Isten-kultúra nélkül nincs emberkultúra. Isten-hiányban elvész az ember és az embertársi jó viszony is! Ezt hagyta ránk annyi mindennel együtt Kálvin drága örökségül, a Genfi Kátén, s ezernyi levelén keresztül, de ezt hagyták ránk nem veszendő aranyként, nem avuló ruhaként azok, akikben még élt a magyar szív, azaz a keresztyén, hívő lelkület. És ezt bizony jó lenne visszaépíteni, visszaszerezni, őseink hagyatékából, visszakönyörögni Istentől.
Biztosan megelevenítené ez az egyre fagyosabb és üresebb, csikorgó-nyikorgó honi kapcsolatrendszerünket, embertársi viszonyokká formálva azokat! Amiket annyi gyanúsítás, hazugság, féligazság, mesterséges hivatali vagy klikkes szóbeszéd rág, tép, szaggat, vagy idegen érdekeket szolgáló métely, lekezelés, semmibevétel, manipuláció fejez ki naponta, és az egyre romló közhangulat jelez vissza honi és külhoni magyarnak egyaránt. Vissza tehát Kálvinhoz (is), hogy előbbre jussunk! Igen nagy szükség van erre egyre inkább eldurvuló magyar közéletüknek, a közbeszédnek. S ha ez nem megy, legalább Krisztus tanúi, s Kálvin követői próbáljanak meg valamit ebből megvalósítani, az egyre irgalmatlanabbá és taszítóbbá torzuló napokban és honi körülményeink között. Mint akik tudják, milyen a Diabolosz, a zűrzavart kavaró istentelenség, a megjátszott keresztyénség, és akik a Lélek vezetésével átlátják azok gondolatait, akik azt hiszik, lehet gonoszkodásaikat mézes-mázas álarc mögé rejteni!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
