A karácsonyi ajándékot is lehet reklamálni – de tanácsos odafigyelni pár dologra

A karácsonyi ajándékot is lehet reklamálni – de tanácsos odafigyelni pár dologra

Nem működik a drága karóra, nem tetszik az ajándékba kapott pulóver színe, nem megfelelő az alsónemű mérete? A karácsonyi ajándékok beszerzését a legnagyobb igyekezetünk ellenére sem koronázta feltétlenül siker. Ilyen esetben jó tudni, hogyan lehet reklamálni vagy becserélni az árut, és nem árt tisztában lenni a jogainkkal.

Karácsonykor ajándékokkal leptük meg egymást. Noha mindenkit a jó szándék vezérelt, bizonyára több családban előfordult, hogy nem tetszett a karácsonyi ajándék, fölösleges holmit kaptunk, nem találták el az ízlésünket, a méretünket, vagy 2-3 példányban is megkaptuk ugyanazt. Az ünnepek előtti vásárlási lázban, főleg ha az utolsó pillanatban szereztük be az ajándékokat, akaratlanul is megfeledkezhettünk arról, akinek az ajándékot választottuk, és könnyen olyasmit vehettünk, ami nekünk tetszett, és nem a megajándékozott személynek. Ilyen esetekben mindenképpen meg kell próbálni becserélni az árut, próbáljunk reklamálni!

Az Ombudspot fogyasztóvédelmi szervezet adatai szerint a két ünnep között, közvetlenül karácsony után, valamint az új esztendő elején rendszerint megugrik a reklamációk, illetve a fogyasztóvédelmi panaszok és beadványok száma, amelyek a nem kívánatos és félresikerült ajándékok becserélésével függnek össze. Az, hogy mihez van joguk a fogyasztóknak, a vásárlás pillanatában dől el, de ezt kevesen tudatosítják, sőt az emberek többsége keveri a reklamációt a termék indoklás nélküli visszavételével. Az utóbbiról főleg a kóklerek, a csalásokról elhíresült termékbemutatók és a távutas kereskedelem kapcsán lehetett sokat hallani, de tisztázni kell: az áru indoklás nélküli visszaadása csakis a távúton vagy a bolt telephelyén kívül kötött adásvételi szerződés esetében lehetséges. Ennek tipikus példája a teleshopping vagy az interneten keresztül rendelt termék. Ilyen esetben a fogyasztónak 14 napja van arra, hogy az árut indoklás nélkül visszaküldje. A hagyományos boltokra azonban ez nem vonatkozik.

Hírdetés

Hivatalosan semmilyen törvény sem foglalkozik a félresikerült ajándékok reklamálásával. „Ha nem felel meg a boltban vásárolt termék – például rossz a mérete, alakja, színe, vagy nem megfelelő ajándékról, duplicitásról van szó –, az nem gyártási hiba. A vevőnek nincs törvényes joga az eladótól követelni az áru becserélését vagy a pénz visszaadását, ha a termék hibátlan. Semmilyen jogszabály nem kötelezi a kereskedőket erre. Kizárólag a felek kölcsönös megegyezésén múlik, hogy az eladó végül eleget tesz-e a fogyasztó kérésének” – tájékoztatott a Szlovák Fogyasztóvédelmi Felügyelőség (SOI). Ideális esetben a konkrét üzletben előre megérdeklődtük, hogy szükség esetén visszaveszik-e a terméket. Ha ezt elmulasztottuk, mielőtt leállunk vitatkozni a kereskedőkkel, előbb tanácsos elolvasni az adásvételi és kereskedelmi feltételeket.

Noha törvény nem kötelezi az eladókat arra, hogy visszavegyék, kicseréljék a karácsonyi ajándékokat, a legtöbb kereskedő a különböző marketingfogások részeként ezt lehetővé teszi. Számos üzletlánc nemcsak az ünnepek kapcsán, hanem egész évben előzékeny, és a náluk vásárolt terméket indoklás nélkül 10–15 napon belül vissza szokták venni. Van olyan üzlet is, ahol ezt a vásárlástól számított 30 napon belül lehet megtenni. „Ha a kereskedő ezt nyilvánosan deklarálja, közismert tény, hogy hajlandó visszavenni vagy becserélni a termékeit, akkor azt köteles betartani” – mutatott rá a SOI. Ha mégis elutasítanak, panaszt lehet tenni a vásárlók félrevezetése, a feltételek megszegése miatt. Ugyanakkor az esetleges csere vagy visszavétel feltételeit a kereskedő joga megszabni: követelheti az eredeti sértetlen csomagolást, a számla felmutatását, megszabhatja, hogy a vásárlástól számított hány napon belül hajlandó visszavenni az árut stb. Ez utóbbi határidő biztosan nem akkor kezdődik, amikor kicsomagoltuk az ajándékot, hanem amikor beszereztük az üzletben. Az eladónak bizonyítanunk kell, hogy mikor vettük, illetve mikor vették nekünk az adott terméket.

Ha amiatt visszük vissza a terméket, mert hibás, az eladó köteles a reklamációt elfogadni. A polgári törvénykönyv értelmében a fogyasztási cikkek esetében a jótállási idő legkevesebb 24 hónap, használt dolgok esetében minimum egy év, hacsak a kereskedő előzékenységből vagy marketingfogásból nem biztosít a megszokottnál hosszabbat. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »