1980. december 24-én halt meg Aumühlében Karl Dönitz, a Német Haditengerészet főparancsnoka, illetőleg Adolf Hitler halálát követően rövid ideig a Német Birodalom elnöke.
Noha elsősorban haditengerészeti főparancsnokként ismeri a nagy többség, illetőleg az elnöki szék névleges hatalmat biztosított számára, mégis, ez az idő is egy fontos momentum, egy átmenet a Harmadik Birodalom és az azt követő teljes összeomlás, megszállás között. A kormányzati folytonosságot biztosító kormány 1945. május 2-án lépett hivatalba, és május 23-ig működött, míg maga Dönitz Hitler halála után közvetlenül, április 30-án lett a birodalom elnöke. A következő gondolatok során a kiváló parancsnoknak állítunk emléket, valamint szemlézzük kormányának rövid működési idejét is.
Karl Dönitz 1891. szeptember 16-án született Berlinben, 1911-től került az akkor még Német Császári Haditengerészet kötelékébe. Szolgált a felszínen, de tengeralattjárókon is, a harcok során – melyet végül brit fogságban fejezett be – széles körű hadi tapasztalatokat szerzett. 1918 után továbbra is a haditengerészetnél szolgált, karrierje gyorsan ívelt felfelé.
A második világháború során leginkább a tengeralattjáró-háborúból ismerjük. A német tengeralattjárók (amelyek a valóságban inkább búvárhajók voltak, hiszen ekkoriban még dízelmotor hajtotta őket a felszínen) az ő vezetése alatt (német búvárhajó-parancsnokként) érték el legnagyobb sikereiket, ennek – s tegyük hozzá, minden más hadi sikernek – az 1942-es év volt a tetőpontja, abban is a június, mikor több mint 700 ezer tonna hajóteret (ami egyébként Dönitz havonkénti terve volt) sikerült likvidálni 3 búvárhajó árán.
A Harmadik Birodalom vége – szigorú és nem mellesleg jogi értelemben – nem a fegyverletételhez köthető. A képen Dönitz elhagyja a flensburgi német főhadiszállást és felkészül az internálásra (1945. május 23.)
1943-ban Dönitz váltja Erich Raedert a haditengerészeti főparancsnoki székben is, ezzel elérve katonai karrierjének csúcspontját, annak ellenére, hogy sosem lépett be az NSDAP-ba. Ugyanebben az évben már csak részsikereket tudtak elérni az egyre nyomasztóbb szövetséges tengeri fölény miatt, végül 1943. május 23-án leállíttatta a csoportos támadásokat, mert sok szövetséges hajót tudtak elsüllyeszteni ugyan, viszont egyre több búvárhajó „életéért” cserébe.
Mint korábban említettem, Dönitz szerepe az elnöki székben inkább volt egy szimbolikus „levezetés”, semmint tényleges, komoly hatalommal bíró titulus. Kormányának, vagyis a flensburgi kormánynak a legitimációja vitatott, ám Adolf Hitler öngyilkossága előtt Karl Dönitzet jelölte ki utódjául, aki május 1-jén, rádióbeszéde után hivatalosan is elfoglalta a helyét, kabinetének pedig – ha másban nem is – az átmenet biztosításában kulcsszerepe volt. Erre a rövid időre több, a tengelyhatalmak szempontjából sajnálatos történés esett. Először is megszűnt a fegyverropogás az európai kontinensen (az önszántukból tovább harcoló alakulatokat nem számítva), letette a fegyvert a Wehrmacht. A kormány feloszlatta az SS-t, az NSDAP-t, hivatalából pedig felmentették Heinrich Himmlert, illetne ennek a kabinetnek a felhatalmazásával írta alá Keitel és Jodl a kapitulációs okmányokat, május 8-án pedig Dönitz ismét rádióbeszédet mondott, amelyben elismerte a kapituláció tényét.
Egy kis érdekesség: Karl Dönitz hadifogoly kártyája. Pontosan egy hónappal a végső bukás után készült, június 23-án
A Dönitz-kormány a korábbi vezetőgárdához képest „ismeretlenebb” politikusokból állt (Albert Speer és természetesen Karl Dönitz kivételével), akik jobbára „enyhébb” büntetéseket kaptak a „főbűnösöknél”. Karl Dönitz Johann Ludwig Graf Schwerin von Krosigk korábbi birodalmi pénzügyminisztert bízta meg a kormány megalakításával, így a flensburgi kabinet mellett használatos a Schwerin von Krosigk-kormány elnevezés is. Schwerin von Krosigk, mint „háborús bűnös” 10 év börtönbüntetést kapott, 1951-ben amnesztiával szabadult.
A kabinet székhelye – meglepő módon – a dán határhoz közel eső Flensburg volt, itt ülésezett a kormány a Mürwik tengerészeti iskolában, egyébként korábban Dönitz is itt végezte tanulmányait. Ez a kis terület Schleswig-Holstein tartományban még német kézen volt, de a repteret már május 6-án elfoglalták amerikai csapatok. Dönitz és a kormány tagjai végül május 23-án estek angolszász hadifogságba, értelemszerűen, amikorra az egész környéket elfoglalták a szövetségesek (május 12-e után a kormány mozgástere a mürwiki enklávéra szűkült, mely az angol megszállási övezet része lett). Ugyanezen a napon – mármint 23-án – szűnt meg immáron véglegesen és hivatalosan is a Harmadik Birodalom, melyet tévedésből sokan a kapituláció napjára datálnak.
A Dönitz-kormány egyetlen fontos feladata lényegében a feltétel nélküli kapituláció kihirdetése volt, a szövetségesek nem tekintették őket valódi tárgyalópartnernek. Megtűrni kizárólag a „zökkenőmentes” átmenet biztosítása miatt tűrték meg, jól jelzi ezt az is, hogy május 23-a után rögtön szövetséges katonai kormányzás telepedett Németországra, a Szövetséges Ellenőrző Tanács június 5-én vette át hivatalosan a megalázott ország irányítását.
Karl Dönitz a nürnbergi perek során 10 év börtönbüntetést kapott, a legkevesebbet a birodalom vezetői közül. Érdekes módon a vád a korlátlan tengeralattjáró-háborún, és nem a politikai tevékenységén nyugodott. Mivel azonban Dönitz tisztességes katonaként viselkedett, s az ellene felhozott vádak nem állták meg a helyüket és/vagy a szövetségesek is elkövettek hasonlóakat, mindezeknek köszönhetően kapta az enyhének számító büntetést. 1956-ban ki is szabadult, ezt követően Aumühlében, egy Hamburg melletti kis faluban telepedett le, itt két önéletrajzi ihletésű könyvet is írt. Végül ugyanitt, 1980. december 24-én halt meg szívrohamban, 89. életévében.
A kiváló főparancsnok emlékét megőrizzük!
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
