Oroszország jelentős haderőt vonultatott fel Ukrajna keleti határainál, a feszültség pedig egyre nő. Az ukrán vezetés vakmerő kijelentéseket téve Ukrajna NATO-csatlakozását emlegeti, hogy Washingtont egyértelműen a saját oldalára állítsa.
Az amerikaiak viszont vergődnek: Joe Biden amerikai elnöknek úgy kell kompromisszumot elérnie Ukrajna kapcsán, hogy közben nem veszít egyébként is megtépázott presztízséből. Moszkva nemrég biztonsági garanciákról szóló kvázi ultimátumot adott át a NATO-nak és az Egyesült Államoknak, az erről szóló tárgyalások januárban kezdődnek meg. Moszkva nem kevesebbet követel, mint a NATO keleti bővítésének egyszer és mindenkorra történő leállítását, illetve az amerikai haderők posztszovjet térségből való visszavonását.
A Stratfor amerikai stratégiai hírügynökség elemzése szerint, mivel nyilvánvaló, hogy sem az USA sem a Nyugat nem hozhat ilyen súlyos áldozatokat Ukrajnáért, vélhetően teljesíthetetlen ultimátumról lehet szó az oroszok részéről, hogy indokot szolgáltassanak saját haderejük további felvonultatására és a kelet-ukrajnai háború esetleges eszkalálására. És ha így van, akkor négy lehetséges forgatókönyvet tudnak elképzelni a szakértők. Elöljáróban annyit érdemes kiemelni, hogy az oroszok meghátrálására alig van esély, tehát eszkaláció lesz. A kérdés, hogy milyen fokú…
A legvalószínűbb forgatókönyv szerint Oroszország biztonsági garanciákra vonatkozó követelései és a minszki megállapodások körüli viták (amelyért egyébként Kijev tehető felelőssé) további feszültségforrás lesz Kelet-Ukrajnában.
A határnál összevont 100 ezer fős hadsereg ebben az esetben két célt szolgál: alkupozíciót kiépíteni az Egyesült Államokkal szemben és lelassítani az Ukrajna feletti orosz befolyás leépülését.
Míg az Egyesült Államok és az európai vezetők Oroszországgal tárgyalnak, a NATO hivatalosan nem tagadja meg Ukrajnától a csatlakozást. Ezzel együtt azonban az oroszokkal folytatott azon tárgyalások, amelyek nemzetközileg tiltanák fegyverrendszerek telepítését Kelet-Ukrajnába, az orosz kezét is megkötné, és amíg ezek a tárgyalások sikeresek is lehetnek, Moszkva nem akarhat nyílt konfliktust. Vagyis a jövő évben talán nem kell orosz betöréstől tartania az ukránoknak.
A Stratfor szerint a Nyugat megteheti, hogy Ukrajna NATO-csatlakozásának elutasítása helyett kijelenti, Ukrajna még nagyon messze van a NATO-csatlakozástól, lehetőséget adhat Moszkva számára, hogy arcvesztés nélkül kössön kompromisszumokat.
Az agytröszt azonban úgy véli, hogy a feszültség kezelése ellenére sem akarja majd érvényre juttatni a minszki megállapodásokba foglaltakat, a kelet-ukrajnai szakadár népköztársaságok pedig szintén a konfliktus fenntartásában érdekeltek, így a háborúban valódi változás nem fog beállni. Az elképzelhető, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kozmetikai lépéseket tesz majd a megállapodás segítése vagy épp belpolitikai eladhatósága érdekében.
A konfliktus tehát megmarad, az érdekek alig változnak, a tárgyalásokon zajló alkupozíciók kikönyökölése céljából pedig vélhetően sokszor sértik majd meg az ukrán fronton érvényben lévő tűzszüneti megállapodásokat.
Eszerint a forgatókönyv szerint Moszkva úgy érzi majd, hogy nem kapott elegendő engedményt és biztonsági garanciát, de lehetőséget lát további engedmények kikényszerítésére az ukrán konfliktus eszkalálásával.
Ez a gyakorlatban az jelentené, hogy a kelet-ukrajnai szeparatisták gyakorta megszegnék a tűzszüneti megállapodást, Oroszország pedig drónokkal és nehézfegyverekkel látná el őket Kijev provokálására. Kijev keményebb katonai fellépéssel lenne kénytelen reagálni, Moszkva pedig agresszorként mutatná be az ukrán vezetést a nemzetközi porondon. Ez egyúttal akár indokot is szolgáltathatna arra, hogy orosz offenzíva induljon Ukrajna ellen.
Ez a háborúra való lehetőség adná az alkupozíciót Moszkva kezébe, hogy több engedményt csikarjon ki a NATO-tól és az USA-tól. De innentől már csak egy lépésre vagyunk a nyílt háborútól.
Eszerint a forgatókönyv szerint Oroszország elégedetlen lenne a minszki megállapodások eredménytelenségével és nem születene megállapodás a biztonsági garanciákról sem. Moszkva így Ukrajna megszállása mellett dönt.
Oroszország joggal érezheti úgy, hogy most jött el a stratégiailag előnyös pillanat Ukrajna megtámadására, nem pedig egy vagy két évtized múlva, amikor az ukrán védelmi képességek és nemzeti identitás, esetleg politikai és gazdasági rendszere már a megszilárdulás jegyeit mutatja.
Moszkva szempontjából, amely retorikailag gyakran nem tekinti elkülönült nemzetnek az ukrán az orosztól, egy stabil, prosperáló és szuverén Ukrajna létrejötte veszélyes precedenst teremthet az Oroszország területén elő más nemzetiségek tekintetében. Sőt,a Kreml értelmezheti úgy is a sikeres Ukrajna veszélyét, mint ami fenyegeti az orosz politikai berendezkedést: sok, a Kremllel elégedetlen orosz fiatal majd Ukrajnát fogja példaként felhozni a putyini rendszerrel szemben.
A Stratfor megemlíti, hogy az orosz döntéshozók alapjaiban ódzkodnak a nyílt háborútól, mert annak súlyos gazdasági következményei lehetnek, az Európába menő gázszállításoktól kezdve a kereskedelemig. Ám arra is felhívták a figyelmet, hogy a nem túl mértéktartó orosz állami propaganda hatására lehet, hogy belpolitikai okokból nem lehet elkerülni majd a konfliktust – még a súlyos gazdasági következmények ellenére sem.
A forgatókönyv szerint Ukrajna egészét nem, de ekeleti felét vélhetően lerohanják és megszállják az oroszok. Az oroszok szárazföldi folyosót építhetnek ki a Krím felé, illetve megnövelhetik a két szaparatista népköztársaság területét. Hogy ne provokálja túlságosan a nyugati haderőket, ezért az orosz hadsereg valahol a Dnyeper folyótól keletre, de Odessza kikötővárostól nyugatra áll majd meg, ahol egy Lukasenka Fehéroroszországához hasonló bábállamot hoznának létre.
Az offenzíva során csak korlátozottan vetnék be az orosz képességeket. A harcok során megelőző csapást mérnének az ukrán katonai létesítményekre, az infrastruktúrára, repülőterekre, katonai támaszpontokra, fegyverraktárakra. Ezek szavatolnák, hogy az ukrán hadsereg nem lesz képes hatékonyan fellépni a betörő orosz csapatok ellen, majd Moszkva ultimátumot adna Kijevnek, hogy a felesleges vérontás elkerülése érdekében inkább hátráljon meg.
Az sem kizárt, hogy megelőző csapások és a front kiterjesztése helyett politikai célú katonai benyomulás történne. Anélkül nyomulnának Kijevig, hogy Ukrajna egészét ellenőrzésük alá vonnák, majd megdöntenék a jelenlegi kormányt, és helyére oroszbarát rezsimet állítanának. Ez az alternatíva már korábban megjelent a sajtóban, és azért tartják reálisabbnak, mert Oroszország számára kevesebb emberáldozattal, anyagi költséggel és politikai kockázattal járna.
Mindkét alternatíva után az oroszok további haderőt csoportosítanának a határra, hogy elrettentség Ukrajnát az ellentámadás indításától.
Mindenesetre érdemes leszögezni, hogy ehhez a forgatókönyvhöz jóval több haderőre lenne szükségnek az oroszoknak, mint amit most felvonultattak az ukrán határ közelében.
A negyedik, legvalószínűtlenebb forgatókönyv szerint Moszkva önként visszavonja haderejét az ukrán határtól, melegszik a nyugati vezetők által felkínált engedményekkel. Például azzal az ígérettel, hogy Ukrajnát és Grúziát még évtizedekig nem veszik a NATO-ba.
A Kreml a történéseket a nemzetközi biztonság garantálása irányába tett sikerként tálalná, ugyanakkor a Kreml fenntartaná magának a jogot, hogy bármikor újabb válságot robbantson ki, ha a Nyuat megszegi az egyezségeket.
A dolog érdekessége, hogy az oroszok visszavonulása önmagában is destabilizálná Ukrajnát, mivel legfőbb célja, amit a politikusok hangoztatnak, az a nyugati integráció, vagyis az EU- és NATO-csatlakozás. Rengeteg ukrán érezhetné úgy – teljes joggal – hogy a nyugatiak elárulták őket azzal, hogy évtizedekre váróterembe kényszerítették országukat. Ez Moszkvának lehetőséget teremtene, hogy egy vele sokkal jobban szimpatizáló kormányt segítsen a hatalomba.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
