Megviselte a koszovói törökcsempész szállítmányát a 180 kilométeres tempóval való menekülés

Autós üldözés közben baleset ért egy migránsokat szállító furgont Ljubljanában, a migránsok egyike, egy 22 éves férfi a helyszínen meghalt, a másik öt súlyosan megsérült – közölte a rendőrség hétfőn.

Az eset vasárnap késő este történt. A migránsok korábban illegálisan léptek be Szlovéniába, és mind a hatan török állampolgárok voltak.

A furgont egy 18 éves, szlovéniai tartózkodási engedéllyel rendelkező koszovói állampolgár vezette. A sofőr nem állt meg egy ellenőrzőpontnál, ezért a rendőrség üldözőbe vette a gépjárművet, amely először két rendőrautóba rohant a ljubljanai elkerülő úton, majd behajtott a városközpontba, ahol a piros lámpánál várakozó autóba ütközött és felborult.

A rendőrség közleménye szerint a koszovói férfi meggondolatlanul, óránként több mint 180 kilométeres sebességgel vezetett. Az ütközés következtében a kisteherautó az oldalára fordult, és nekivágódott a lámpaoszlopnak. A migránsok a rakodótérben utaztak.

Hírdetés

A furgon vezetője csak könnyebben sérült meg. Őt migránscsempészet gyanújával őrizetbe vették és eljárás indult ellene. A közlekedési lámpánál várakozó kocsi sofőrjének nem esett baja.

Szlovéniában embercsempészetért háromtól tíz évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

A nyugat-balkáni útvonalon található országok 2016 márciusában fokozatosan lezárták határaikat az illegális bevándorlók előtt. Macedónia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia is csakis azokat engedi be, akik a jogszabályoknak megfelelően útlevéllel és vízummal rendelkeznek, vagy az adott országban akarnak menedéket kérni.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »