Oroszország tudomásul veszi az amerikai birodalom globális hatalmi pozícióját, de világos egyezséget és garanciákat akar saját önazonossága történelmi minimumának megőrzésére. Az amerikai birodalom azonban egyre határozottabb arroganciával képviseli azt az álláspontot, hogy számára nem értelmezhető Oroszország önazonosságának történelmi minimuma.
A Fehét Ház Helyzetszobájában az USA-elnök és stábja, a képernyőn az orosz elnök – tass.com/Adam Schultz/The White House/AP
A játékelmélet szerint az emberi játszmák jelentős része nulla végösszegű, vagyis adott egy helyzet, amelyben amit az egyik fél nyer, azt a másik elveszti, de mivel a rendszer dinamikájából adódóan a folyamatos játszmák során a veszteségek és nyereségek többnyire kiegyenlítődnek, így az ilyen játszmák igen hosszú ideig fennállhatnak.
Ilyen például a munkaerő-tulajdonosok és a tőketulajdonosok játszmája, ahol vagy a bér nő, vagy a profit, amit az egyik nyer, azt a másik elveszti. Mindig nyitva áll azonban a lehetőség arra is, hogy a nulla végösszegű játszma win-win típusú, pozitív végösszegű játszmává alakuljon át, ahol a kölcsönös előnyök nyomán folyamatosan mindkét játékos nyertes lehet. Ilyen volt például Roosevelt elnök New Deal nevű stratégiája, amely 1933-tól közel fél évszázadra pozitív végösszegű játszmává alakította a polgárháborúval (vagyis negatív végösszegű játszmává alakulással) fenyegető helyzetet 1929 és 1933 között.
Roosevelt aláírja a New Deal elrendelését – luirig.altervista.org
Az amerikai tőkestruktúrák belátták, hogy ami rövid távon és az egyes tőketulajdonosnak vesztes játszma, vagyis a béremelés, az hosszú távon az egész tőkestruktúra számára nyereséges is lehet, ha ennek nyomán a munkaerő képzettsége és így kreativitása, innovációs dinamikája nagyobb hasznot hoz, mint amennyit a béremelés visz. Ez a példa is azt látszik bizonyítani, hogy elvileg mindig nyitva áll az út mindkét irányba, egy nulla végösszegű játszma bármikor átalakítható negatív végösszegű (háború) de pozitív végösszegű (béke) játszmává is.
Minden csak a hosszú távú, kölcsönös előnyökön nyugvó együttműködés létezésébe vetett hittől és a másik fél iránt táplált bizalomtól függ. A világ mai állapotát nézve azonban szinte semmiből nincs olyan fájdalmasan nagy hiány, mint hitből és bizalomból, így minden nulla végösszegű játszma sokkal nagyobb valószínűséggel halad a háború, mintsem a béke felé. Nincs ez másként az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország viszonyával kapcsolatban sem.
Bár az a tény, hogy az orosz és amerikai elnök videóbeszélgetésére egyáltalán sor kerülhetett, azt jelzi, hogy mindkét fél felismerte, legalább arra érdemes lenne kísérletet tenni, hogy az egyre veszélyesebb irányba haladó negatív végösszegű játszma végzetes és kölcsönösen önmegsemmisítő zsákutcájából kihátráljanak, de hogy ez valóban így lesz-e, azt egyelőre nem tudjuk. Ennek kapcsán azonban érdemes lenne kicsit eltöprengeni azon, hogy az elmúlt egy évszázad során, nagyjából tehát amióta az Egyesült Államok világbirodalom lett, és amióta az orosz birodalom előbb Szovjetunió néven rivális világbirodalmi kísérlet, majd e kísérlet bukása nyomán a globális hatalmi rendszerben a helyét kereső entitássá vált, miként váltották egymást a negatív, a nulla és a pozitív végösszegű játszmák a két hatalom között.
A húszas évek elején e kapcsolati rendszer formálisan is háborúval (negatív összegű játszmával) kezdődött, hisz amerikai intervenciós csapatok tartózkodtak Oroszországban. Ezt követően azonban két évtizeden át, nagyjából 1925 és 1945 között inkább a nulla végösszegű, sőt egyes szakaszokban a pozitív végösszegű játszma volt a meghatározó, ez utóbbi nélkül a világháború kimenetele aligha alakulhatott volna az amerikai birodalom stratégiai elképzelései szerint.
Az ezt követő negyven év során azonban a negatív végösszegű játszma vált alapértelmezetté (ezt nevezték annak idején hidegháborúnak), és néhány alkalommal ez olyan veszélyesen elmélyült, hogy akár az egész világ pusztulásával is járhatott volna.
Egy melegebb pillanat a hidegháború éveiben: Brezsnyev és Nixon, hátul középen Gromiko – mult-kor.hu
De még ebben az időszakban is létrejöttek olyan egyezségek, amelyek legalább nulla végösszegűvé, sőt egyesesetekben pozitív végösszegűvé is tették a két fél történelmi játszmáját.
Ironikus módon a kapcsolat az után váltott át pozitív végösszegűre, ami után Ronald Reagan a „gonosz birodalmának” nevezte a Szovjetuniót, ami nem feltétlenül a bizalomépítés legalkalmasabb retorikai formája.
Ronald Reagan szobra Budapesten – wikipedia
Ezután egy olyan újabb két évtized következett, amelynek során a felszínen ugyan látszólag a lehető legpozitívabb végösszegűnek tűnhetett fel mindaz, ami lejátszódott, de akkor csak sejtettük, ma már tudjuk, hogy e mögött nem a kölcsönösen előnyös együttműködés, hanem Oroszország félgyarmati alávetésére és brutális kifosztására tett, egy darabig sikeresen üzemeltetett kísérlet húzódott meg.
Ami az utóbbi másfél évtized során végbemegy, az az amerikai birodalom egyre inkább eldurvuló visszacsapása azért, amiért Oroszország a játszma jellegének határozott megváltoztatásába kezdett.
E változás lényege, hogy bár Oroszország tudomásul veszi az amerikai birodalom globális hatalmi pozícióját, de világos egyezséget és garanciákat akar saját önazonossága történelmi minimumának megőrzésére.
Az amerikai birodalom azonban egyre határozottabb arroganciával képviseli azt az álláspontot, hogy számára nem értelmezhető Oroszország önazonosságának történelmi minimuma.
Így nem tud és nem is akar semmiféle garanciát adni ezek megőrizhetőségére.
A politikai kommunikáció beszédtereiben ez az a bizonyos „vörös vonal”, amire az orosz elnök hivatkozott, és amit az amerikai elnök mint számára nem létező, így nem is értelmezhető fogalomnak minősített.
Biden és Putsin – tass.com/Mihail Metzel
Ez így viszont a negatív végösszegű játszmák legveszélyesebb időszakainak konfliktustereit hozza létre egy minden szempontból sokkal veszélyesebb és instabilabb korszakban.
Ám egyre nyilvánvalóbb, hogy az amerikai birodalom azért kényszerül párbeszédre Oroszországgal, mert maradék energiáinak nagy részét a jövőben Kína ellen kénytelen fordítani.
És a politika a kényszerek művészete.
Bogár László közgazdász
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
