Egy kicsit kezdtem ideges lenni.
Politikailag korrekt, hogy fekete bőrű színésznő alakítja egy brit televíziós sorozatban VIII. Henrik angol király tragikus sorsú feleségét, Boleyn Annát. Ugyanakkor politikailag inkorrekt, hogy VIII. Henriket viszont fehér bőrű színész alakítja, mert ugye a király a történet szerint kivégezteti szegény feleségét, aminek így, hogy Boleyn Anna fekete, lehet rasszista áthallása.
Politikailag korrekt volt a svéd állami televízió riportere, amikor Szijjártó Péter magyar külügyminisztertől megkérdezte, mit szól ahhoz, hogy úgymond nemzetközi berkekben a magyar demokráciát többen megkérdőjelezik, mint például a Freedom House, amely szerint Magyarország már nem is tekinthető demokratikusnak.
A politikailag minden bizonnyal szintén őrülten korrekt Göteborgi Egyetem pedig egy demokráciaindexet készített, és mit tesz a svédek istene, ez is azt mutatta, hogy Magyarországon nagy a baj.
A kifogástalan angolsággal válaszoló magyar külügyminiszter lényegében véve elküldte a fenébe a hülye riportert a hülye kérdéseivel, mondván, hogy ő sem szól bele abba, mivel nem svéd, hogy miképpen lehet valaki a parlamenti szavazatok 25 százalékával miniszterelnök, mint az idióta svédeknél, de nem erről szeretnék szólni, hanem arról, hogy a politikailag korrekt svéd állami televízió egyszer a Magyar Demokratát is megkérdezte.
Az úgy történt, hogy Pozsonyi Ádám, a Demokrata állandó szerzője szokásos ironikus sorozatában tett valami gúnyos megjegyzést Esterházy Péter és ha jól emlékszem, Spiró György könyveire, miszerint annyira utálja őket, hogy arra gondolt, bosszúból ki kéne tépni e szerzők könyvéből egy-egy lapot a könyvtárban, hadd bosszankodjanak az olvasóik. Valami ilyen csacsiságot írt, és ez Magyarföldön az iróniába belefér. Ez nálunk éppúgy politikailag korrektnek számít, mint a cigánypecsenye.
De nem a svédeknél. Egyszer csak megcsörrent a telefonom, és a telefonban megszólalt a svéd állami televízió egy szerkesztője, hogy ő azt hallotta, Magyarországon könyveket égetünk. Azt hittem, telefonbetyár a nő, mert egy női hang hívott. De nem, ez egy élő és eleven svéd állami televíziós szerkesztőnő volt.
Olvasta a cikket? – kérdeztem. Azt mondta, olvasta. Ez vitathatatlanul jólesett, nem hittem volna, hogy ott fent, a messzi Északon is olvassák a Demokratát. És látta, hogy ez irónia? Ismeri ezt a szót, hogy irónia? – kérdeztem óvatosan. Azt mondta, ismeri, és látta, hogy ez a cikk ironikus stílusban íródott. Ő csak azt szeretné tudni, miért készülünk könyveket égetni, és tudjuk-e, kik égettek könyveket.
Egy kicsit kezdtem ideges lenni. Ugye, ha férfi lett volna az illető, és mondjuk személyesen teszi fel ezeket a kérdéseket a demokrácia és a máglyák sajátos viszonyáról, akkor legalább bokán lehetett volna rúgni vagy orrba vágni, hogy ne kérdezzen már ilyen hülyeségeket, de ez egy nemzetközi hívás volt, és női hang.
Mondja, hölgyem, de őszintén, ott maguknál, Svédországban olyan unalmas az élet, annyira nem történik semmi, hogy a Demokrata állandó szerzőjének humoreszkje okoz súlyos lelki fájdalmakat? Nem adott a kérdésre sem korrekt, sem inkorrekt választ; ha szabad így fogalmaznom, a beszélgetés e ponton megszakadt. Ezúton szeretnék ezért elnézést kérni Szijjártó Péter külügyminisztertől, mert lehet, hogy ez az évekkel ezelőtt befejezetlenné vált beszélgetés indította el azt a lavinát Svédországban, ami most a magyar demokrácia féltéséhez vezetett.
Bencsik András – www.demokrata.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
