Megnéztünk egyet a Netflix nálunk jelenleg legnépszerűbb filmjei közül: A fiú, akit Karácsonynak hívnak garantáltan leköti majd az ünnepi lázban égő porontyokat, okozhat azonban némi gyomorémelygést annak, aki kevésbé edzett a mesés produkciókban gyakorta túlcsorduló klisékre.
Szerencsére már nem érvényes az, hogy karácsonykor csak Reszkessetek, betörők lehet a filmes menünk: egyre több karácsonyi témájú alkotás készül világszerte, sőt, a környéken is felismerték már az ünnepi időszakhoz fűződő műfajban rejlő lehetőségeket. A szlovák és cseh filmipar évek óta termeli a karácsonyi történeteket, gyakran koprodukcióban, és sikerült már egészen élvezhető vígjátékokat is a vászonra vinniük – ilyen volt például a 2019-es a Boldog új évet!, melyben Borbély Alexandra és Nagy Ervin is feltűntek, és ígéretesnek tűnik az idei Kívánságok a Jézuskának (Přání Ježíškovi) is. Szintén idén készült el az első, kifejezetten karácsonyi időszakhoz kötődő magyar film, a Nagykarácsony, melyben Ötvös András, Zsigmond Emőke és Scherer Péter játsszák a főszerepeket. Mivel a lockdown a mozikat is becsukta, minden valószínűség szerint sajnos lecsúszunk idén ezekről a friss alkotásokról, és nem marad más, mint a karácsonyi mozizás otthon, a saját kanapénkon. Nézzük tehát, mit kínál – vagy épp mit igyekszik lenyomni a torkunkon – a hazánkban legnépszerűbb nemzetközi streamingszolgáltató idén.
A Netflix már több mint egy hónapja ajánlja a karácsonyi tematikájú filmeket, a napokban pedig egy ilyen vezeti a legnézettebb filmek listáját is. A fiú, akit Karácsonynak hívnak forgatókönyve egy gyerekkönyv alapján készült, mely Matt Haig angol író tollából származik. A történet a Mikulás mítoszát járja körül. Vajon belegondoltunk-e, ki volt a Mikulás azelőtt, hogy hivatásos ajándékosztóvá vált volna? Milyen volt akkor, mielőtt hosszú fehér szakállat növesztett és gömbölyű pocakot eresztett volna? Egy Mikulás-eredettörténetről van szó, de ez nem egy következő gagyi Télapu (Kevin mellett egy másik klasszikus figura a kilencvenes évek filmvilágából), és nem csupán a populáris, lebutított verziója a karácsony mitikus figurájának. A történet a skandináv mitológiába vezet minket: vannak itt manók, tündérek és trollok, miközben a régmúlt idők fagyos, északi sarkköri tájaira utazunk, ahol a szegény ember fenyvesek szélén, fából épült házakban él, dacolva a zord hideggel, hóviharokkal, medvékkel és rénszarvasokkal. Ez egy izgalmas keretet ad a történetnek, és a regényből építkező film gyönyörű képi világot tár a szemünk elé.
A főhős, a fiatal Nikolas egy faviskóban él apukájával egy tisztáson. Nem árulok el nagy titkot: ahogy már a neve is sugallja, Nikolas lesz majd egyszer Mikulás. A kisfiú anyukáját évekkel ezelőtt elvesztette – a zord skandináv körülményekhez híven egy medve tépte szét. Nikolas örökölte anyukája természetét: csodálattal néz a világra és képes meglátni a benne rejlő apró szépségeket, melyet sok felnőtt elfelejt értékelni. Természetének köszönhetően lel barátra például egy kisegérben, melyet az apa fejszéje elől ment meg. Az apa alapvetően jó embernek tűnik, de természetén érződik a környezet zordsága. Ebben a hófútta skandináv tájban ugyanis nem stimmel valami. A remény hiányzik az emberek szívéből – mondja a király. Hogy ez pontosan mit jelent, hogy nélkülözésről van-e szó, vagy a boldogság hiányáról, azt a történet nem tisztázza, mindenesetre a király felszólítása cselekedetre késztet néhány szereplőt, köztük Nikolas apukáját is, aki fiát egy barátságtalan rokonnal a fakunyhóban hátrahagyva, útra kel. Azonban hogy hova indul és milyen céllal, azt Nikolas nem sejti. A kisfiú egy napon azonban csodálatos felfedezést tesz, mely arra ösztönzi, induljon megkeresni apukáját, és egyben felfedezni a manók faluját, Elfhelmet.
Ezen a ponton a történet egy érdekes morális dilemmát vetít elénk: az ember és egy másik faj közti egyenlőtlenség kérdését. A motívum alapvetően ismerős a sci-fi és a fantasy világából, ahol az emberi tevékenységet gyakran ábrázolják úgy, hogy a film arra irányítja figyelmünket, mekkora kárt tesz tevékenységével az ember egy tőle idegen fajban, és hogyan igáz le más csoportokat – legyenek azok fantasztikus lények vagy bolygónkon kívüliek. Társadalmainkban, ahol még mindig nem esik elég szó a faji egyenlőtlenségről és arról, hogy mennyi káros következménnyel jár az emberi tevékenység az állat- és a növényvilág számára, mindenképpen kívánatos, hogy ez a narratíva a kicsiknek készült alkotásokban is megjelenjen. A filmben azonban egy logikai paradoxonba ütközünk: az ember egyrészt fenyegető szerepében tűnik fel, ő az, aki leigázza a manókat, másrészt azonban Télapó is ember – aki, mint tudjuk, nem más, mint a manók főnöke a sarkkörön túl, abban a manufaktúrában, ahol az év folyamán az ajándékok készülnek a gyerekeknek. Ezt a manó-manufaktúra indul be Nikolas irányítása alatt a filmben is. Tehát egyrészt ott érezzük az alkotói szándékot, hogy a film foglalkozzon a faji felsőbbrendűség és az emberközpontúság problémájával, másrészt azonban – mivel a Mikulás-legenda autentikusságához ragaszkodik, nem tud alternatívát ajánlani a nézőnek.
Ehelyett eláraszt minket közhelyes, sekélyes kijelentésekkel a szeretet fontosságáról. Vizuálisan valóban egy szép alkotásról van szó, ráadásul teli van cukiságokkal, mint például a főhős vállán és mellényzsebében ücsörgő, kissé ironikus hangnemet megütő vörös egérke, akit a gyerekek valószínűleg imádnak majd. Másrészt egészen őrjítő, hogy olykor mennyire banális kijelentéseket tesznek a szereplők, akiket egyébként egészen parádés színészek alakítanak. A filmben feltűnik a brit színészet egyik legendás személyisége, Maggie Smith, akit minimum a Harry Potter-filmekből ismerhetünk, Kristen Wiig, aki a Wonder Womenben játszott, míg Nikolast a nagyon ügyes 15 éves Henry Lawfull játssza. Annyi azonban mindenképp elmondható a filmről, hogy jóval magasabb színvonalú alkotás, mint a Netflix számos karácsonyi filmje, melyekben az ünnepi hangulatot a csillogó-villogó karácsonyfák és magyalfüzérek hivatottak biztosítani az általában cukorhabos szerelmi történet köré.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
