Az elmúlt hét sem telt érdekes cikkek nélkül: felidéztük az 1939-es Hitler elleni merényletet; bemutattuk a bandaháborút, amely megismertette a Vadnyugattal Billy, a Kölyök nevét; feltártuk az ÁVH rettegett vezérének, Péter Gábornak lehetséges szovjet kémmúltját; körbejártuk az ókor legismertebb rabszolgájának, Spartacusnak históriáját és megemlékeztünk az első világháború utolsó amerikai áldozatáról is.
A merényletet egy kommunista ács, Georg Elser követte el. Munkahelyéről, egy fegyvergyárból csempészte ki a bombához szükséges robbanóanyagot. Terve tökéletesítése érdekében hónapokon át többször is meglátogatta a Bürgerbräukellert.
Mindig csak egyetlen sört fogyasztott, zárásig ott maradt, majd egy raktárban elbújva kivárta, hogy mindenki távozzon, és munkához látott. Az időzített bomba három nappal a Hitler-beszéd előtt a helyén volt, a módosítással azonban nem számolt.
Hitler az állami megemlékezésen – mindössze néhány percen múlt a Führer élete (Kép forrása: Wikipédia/ Bundesarchiv, Bild 183-E12359 / CC-BY-SA.de)
Mivel Hitler általában este 8 óra 30 perckor kezdte nagyjából másfél órás beszédét, Elser úgy állította be a bombán az időzítőt, hogy 9 óra 20-kor robbanjon. A Führernek a beszéd után Berlinbe kellett utaznia, azonban a várható köd miatt úgy döntött, nem másnap reggel indul repülővel, hanem még aznap este fél 10-kor, magánvonatával.
Billy, a Kölyök szemtanúja volt Tunstall halálának. A New York-i ír bevándorlóktól származó fiatal nagy becsben tartotta Tunstallt, akiről azt mondta: „ő volt az egyetlen, aki szabadként és fehérként bánt velem”.
Billy, a Kölyök egy 1879-ben vagy 1880-ban készült dagerrotípián
Tunstall temetésén pedig megesküdött, hogy „akkor is elkapom az összes gazembert, aki megölte Johnt, ha ez az utolsó, amit teszek”. Billy és Tunstall emberei szabályos csapatot (úgynevezett possét) alakítottak, és magukat Lincoln Megyei Rendcsinálóknak nevezték el.
A megyei békebíró megbízta őket, hogy tartóztassák le a Tunstall meggyilkolásáért felelősöket, beleértve Brady seriffet is.
Utóbbi azonban, amikor megkapta a saját nevére szóló letartóztatási parancsot, inkább maga tartóztatott le hármat a Rendcsinálók közül.
A bécsi kényszerpihenőjéhez, ottlétéhez kötődik egy újabb epizód, amely szintén ügynöki működésének bizonyítékaként bukkan fel itt-ott az irodalomban. A vele egyidejűleg a városban tartózkodó Háy Gyula, a tanácsköztársasági emigránsok sorát gyarapító drámaíró 1971-es Geboren 1900 (Született 1900-ban) címmel megjelent könyvében beszámolt arról, hogy Eisenberger betért Litzi Friedmannhoz a Latschkagasse 9. szám alá.
Az asszony a városban időző kommunisták nagy barátja, szállásadója és „hálótársa” volt, és egészen véletlenül épp akkor a házában húzta meg magát egy friss diplomás angol fiatalember is, akivel az ágyát is megosztotta, majd Eisenberger hathatós segítségével nyomban beszervezte. Így indult a Szovjetuniónak kémkedő „cambridge-i ötök” egyikének, Kim Philbynek a hírszerző karrierje – legalábbis Háy előadásában. A sztori, valljuk meg őszintén, túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.
Az ókor legnagyobb rabszolgafelkelése a capuai gladiátorképző intézményből, Cornelius Lentulus Batiatus kaszárnyájából indult ki. Kr. e. 73 tavaszán 200 gladiátor elégelte meg életkörülményeit, és döntött úgy, megszökik gazdája elől. Az elégedetlenkedők élére egy trák származású gladiátor, Spartacus állt.
Mivel a felkelők nem hagytak semmilyen írásos nyomot maguk után, az eseményeket csak az ókori történetírók beszámolóiból ismerjük. Florus (Kr. u. 74 – 130) művében Spartacus közönséges bűnözőként jelent meg, más szerzők azonban nem hallgatták el erényeit. Sallustius (Kr. e. 86 – 35) mellett Plutarkhosz (Kr. u. 46 – 120) is megemlékezett a rabszolgavezér testi erejéről, bátorságáról, valamint intelligenciájáról. „Nehéz sorsához képest feltűnően értelmes és művelt” volt – olvashatjuk Plutarkhosznál.
Gladiátorok összecsapása egy Kr. u. 2. századi római reliefen
A harcos korábban római katona volt, majd sikertelen szökését követően eladták gladiátornak. Felesége már ekkor megjövendölte végzetét. „Mint mondják, amikor Rómába vitték a rabszolgavásárra, álmában kígyó tekerőzött arcára, és vele egy törzsből származó felesége, egy jósasszony (…) ezt úgy értelmezte, hogy a kígyó nagy és félelmetes hatalmat jelez, de szerencsétlenséget is hoz Spartacusra.” – meséli Plutarkhosz.
A gránátok által keltett vas- és sárgejzíreket kerülgető katonák egyike volt a 23 éves Henry Gunther közlegény. A német bevándorlók unokájaként született Gunthert egy baltimore-i bankban betöltött kényelmes állás és újdonsült menyasszonya mellől szakította el a háború.
Miután besorozták, 1918 júliusában szállt hajóra Franciaország felé, százada ellátásért felelős őrmestereként. Miután azonban felettesei elolvasták egy otthoni barátjának írt levelét, amelyben a lövészárkok körülményeire panaszkodott, és arra buzdította az illetőt, hogy lehetőleg kerülje el a szolgálatot, lefokozták közlegénnyé.
Gunther egyik ma élő rokona, Carol Gunther Aikman elmondása szerint további csapás érte a férfit, amikor menyasszonya a lefokozás hírének hallatán felmondta a jegyességet.
Henry Gunther (a jobb oldali nyíllal jelölve) bajtársai között (kép forrása: The Baltimore Sun)
A baltimore-i ezred katonái markáns változást láttak bajtársukon, miután elveszítette őrmesteri rendfokozatát. Nem volt többé társasági ember, ehelyett mogorva lett és visszahúzódó.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
