Úgy fest, nem a Fehér Lótusz az idei év egyetlen említésre méltó luxushoteles sorozata. Az Apple TV+-on futó Acapulcót nyakon öntötték nagy adag, nyolcvanas évek nosztalgiával, de nem csak ezért lehet szeretni.
Sokak szemében a jó vígjátéksorozat egyet jelent a sitcomokkal. Ha valaki sorozatformátumban akar nevettetni, többnyire sitcommal próbálkozik, ha pedig mégsem, akkor általában dramedy születik az ötletből, ami ugyan szintén könnyed műfaj, a nevetés mellé azért némi dráma is társul benne.
Emiatt az Acapulco mindenképp különleges próbálkozás, hiszen vegytiszta, sitcom-elemek nélküli komédia. Persze azért nem száz százalékban eredeti: a munkahelyi vígjátékok (A hivatal, Városfejlesztési osztály…) világa visszaköszön a sorozatban, hiszen elsősorban egy munkahelyen, a Las Colinas hotelben játszódik, a hősei pedig a szálloda személyzetének tagjai közül kerülnek ki.
Azonban nem mindenki egyenrangú szereplő: az Acapulcónak van egy egyértelmű főhőse a pályakezdő Maximo személyében, aki új gyerekként kerül a Las Colinasba, és bármily hihetetlen, gyerekkora óta arról álmodott, hogy ott dolgozhasson. Évtizedekkel később pedig dollármilliárdos lett, akinek a kaliforniai otthonában saját komornyikja van, és ha úgy tartja kedve, a kedvenc New York-i pizzériájából rendel magának pizzát, amit a magánrepülőjével szállítanak neki házhoz.
Hogy ezt honnan tudjuk? Onnan, hogy a sorozat nem egy, hanem két idősíkon játszódik. Az ötvenéves Maximo a luxusvillájában meséli el a nagy dumájú unokaöccsének, hogyan szerezte a vagyonát, és hol tanulta a munkamorálját. Ez az elbeszélési mód számos lehetőséget ad az alkotóknak, akik rengeteg ötlettel felvértezve le is csapnak rá. Mivel végig az idősebb Maximo nosztalgiázását látjuk a saját fiatalkora iránt, nem csoda, hogy minden és mindenki idealizálva jelenik meg a múltból, harsány színekkel teli képi világ és időnként hihetetlen fordulatok (egyszer annyira belefeledkezik a mesébe, hogy egy paparazzo üldözését úgy meséli el, mintha egy akciófilm lenne, ő pedig pisztollyal lövöldözne utána, és mivel a sztori az ő meséje alapján elevenedik meg, ezért a képeken is ezt látjuk) társaságában.
Az Acapulco először a vaskos nosztalgiájával, majd a finom, de azért marháskodó poénjaival, végül pedig a hatalmas szívével fog meg. Nem könnyű egy ízig-vérig jó embert megtenni egy történet főszereplőjének, mert könnyen válhat belőle unalmas karakter, de Maximo és a botladozásai az életben, valamint a Las Colinas hotelben négy epizód után (lapzártáig ennyi került adásba) sem válnak fárasztóvá, sőt a sorozat részről részre jobb lesz, nem utolsósorban a csodásan felépített, izgalmas és vicces mellékszereplők sokaságának köszönhetően.
Nagyon ritkán láthatunk olyan sorozatot, amelynek minden pillanata teli van pozitivitással és életigenléssel, és úgy nevettet és szórakoztat, hogy a humora egy pillanatra sem válik közönségessé. Az Acapulco ritka kincs a mai sorozatkínálatban, és talán nem véletlen, hogy pont az a streamingszolgáltató állt elő vele, amelynek a Ted Lassót is köszönhetjük.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
