115 éve, 1906. október 29-én érkezett meg az a különvonat Kassára, amely II. Rákóczi Ferencnek és bujdosótársainak Törökországban eltemetett földi maradványait szállította. Az uralkodói engedélyezéstől számítva több mint két esztendőnek kellett eltelnie a hazaérkezésig – olvasható a Magyar Nemzeti Levéltár oldalán.
1906. október 29-én, a kassai Szent Erzsébet székesegyházban temették újra II. Rákóczi Ferencet: az ünnepélyes aktus a maga idején a magyar közvéleményt rendkívüli módon felcsigázó esemény volt.
A Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári béke után II. Rákóczi Ferenc előbb Lengyelországba, majd Franciaországba menekült.
A magyar országgyűlés az 1715. évi 49. törvénycikk értelmében számkivetettnek nyilvánította őt és híveit. Rákóczi a franciaországi Grosbois-ban, a kamalduli szerzetesek kolostorában töltötte emigrációjának első éveit.
1716-ban, amikor az Oszmán Birodalom és a Habsburg Birodalom között háború tört ki, III. Ahmed török szultán Rákóczinak is politikai szerepet szánt.
Mire azonban a fejedelem Konstantinápolyba érkezett, hogy erről tárgyaljon, a két háborús fél között már folytak a pozsareváci béketárgyalások, így Rákóczi személye súlytalanná vált török szempontból. A szultán a fejedelem és hívei számára kényszerlakhelyet jelölt ki, ezért 1720-tól Rákóczi Rodostóban (a mai Tekirdağban) élt követőivel.
Miután 1735. április 8-án elhunyt, hamvait édesanyja, Zrínyi Ilona földi maradványai mellé helyezték, ahogy még életében kívánta. II. Rákóczi Ferenc is sokáig a konstantinápolyi (galatai) – akkor jezsuita – templomban nyugodott, amely a rend feloszlatása után a lazarista misszió St. Benoît (Szent Benedek) temploma lett.
Szívét – szintén a fejedelem kérésére – Mikes Kelemen a franciaországi Grosbois-ba küldte, oda, ahol a fejedelem száműzetése első éveiben menedéket lelt. A szívet a szerzetesek saját temetőjükben helyezték el.
A fejedelem „hazatérésének” kérdése hivatalos formában csak jóval később, 1862-ben merült fel. Ekkor Thaly Kálmán történész és politikus szorgalmazta ezt, ám sokáig hiábavalóan, a századfordulóig az újabb és újabb erre irányuló törekvések sorra hiúsultak meg. Hosszú és bonyolult politikai háttéralkuk előzték meg, míg végül megérhette „fejedelme” hamvainak hazaszállítását.
Az alapvető nehézséget az okozta, hogy miként szállíthatják haza ünnepélyes keretek között az akkori uralkodónak, Ferenc Józsefnek az őse ellen fegyvert fogó Rákóczit? Ahhoz, hogy Rákóczi és több híve holttestét hazahozzák, el kellett nyerni a király beleegyezését is.
Ez nem volt könnyű feladat. Korábban Ferenc József konok ellenzése volt az egyik fő akadálya annak, hogy 1867 után Batthyány Lajos miniszterelnököt újratemessék és rehabilitálják. Ez annak fényében nem meglepő, hogy a kivégzés idején (1849. október 6.) már Ferenc József uralkodott.
Batthyány nem is kapta meg 1871. évi újratemetése során a rehabilitációt. Noha új – díszes – sírhelyet kapott, az esemény nem állami aktus volt, azt hivatalosan Pest város intézte.
1894-ben Ferenc József beleegyezett egy számára még kínosabb „procedúra” végrehajtásába is: a Torinóban elhunyt Kossuth Lajost Budapesten helyezték örök nyugalomra. Ám nem engedélyezte aznapra a nemzeti gyászt, a kormány és a köztisztviselők hivatalosan nem jelenhettek meg a szertartáson, a temetést pedig a főváros illetékességébe utalta.
A király ahhoz sem járult hozzá, hogy Torinóból Budapestre Fiume érintésével szállítsák a halottat. Indokul azt hozta fel, hogy a német császári pár épp Abbáziában nyaral, így igen nagy tapintatlanság lenne Horvátországot érinteni. Fiume és a kikötő helyett így végig vonattal (Görzön át) tért haza Kossuth holtteste Magyarországra.
Rákóczi esetében nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy halálától a 20. század elejéig már több mint másfél évszázad eltelt, ráadásul ekkorra Ferenc József mögött volt mind Batthyány újratemetése, mind Kossuth temetése. 1904. április 18-án végre megszületett a királyi engedély Rákóczi hamvainak hazahozataláról.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
