A gyász akkor is lesújtó, ha az ember méltóképp el tud búcsúzni a hozzátartozójától. Hát még ha az váratlanul hal meg, vagy a kórházban meg sem lehet látogatni.
A Covid-járvány idején ezrek veszítették el szeretteiket úgy, hogy a legnehezebb pillanatokban nem foghatták a kezüket, nem lehettek mellettük, sőt méltóképpen el sem temethették őket. Ennek feldolgozása még nehezebbé teszi a gyász folyamatát. Tavaly decemberben és idén januárban, amikor a legtöbben haltak meg a járvány következtében, sokan csak egy fekete nejlonzsákban kapták meg hozzátartozójuk földi maradványait a kórházból. Azt a végtisztességet sem adhatták meg neki, hogy felöltöztetik, felravatalozzák, családi körben elbúcsúztatják, megülik halotti torát. Ilyen körülmények között sokkal nehezebb a veszteség feldolgozása, nagyobb a hozzátartozók traumája. Máig csaknem 15 ezren estek áldozatául a koronavírus-járványnak Szlovákiában (azokról van szó, akiknél a vírus akkora kárt okozott, hogy a boncolás is ezt igazolta a halál okaként). Akik a fertőzés következtében felszökő láz, szervi elégtelenség vagy más szövődmények miatt haltak meg, azokat nem sorolják a járvány áldozatai közé.
Dolgoznak a szlovákiai kórházakban pszichológusok vagy kríziskezelő szakemberek? Kik helyettesítik részben ezeket a szakembereket? Hogyan telt Anna tavalyi karácsonya, aki mire bejutott volna beteg édesanyjához, már csak egy üres ágyat talált? Hogyan közölték egy másik olvasónkkal, Mártával, hogy édesanyja már nem él? Mi teheti könnyebbé az elengedést Ivan Sopoliga pszichológus, a Kék Angyal krízisintervenciós csapat vezetője szerint? Miben mások a szabályok kórházanként? Kik számára lehet természetesebb és könnyebb a gyász?
Vrabec Mária írásából mindez kiderül, a már megvásárolható Vasárnapban.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
