Karácsony adott egy kis ízelítőt a DK-s elvtársai zsarolási módszereiből

Karácsony adott egy kis ízelítőt a DK-s elvtársai zsarolási módszereiből

A főpolgármester közlése szerint nem olyan SMS-ek vannak a telefonjában elmentve, amelyekkel el lehet menni a rendőrségre feljelentést tenni, de most is "nagyon kemény üzengetések mennek".

– A DK vérmérséklete más, mint az összes többi párté. Én ezeket beáraztam. Azokból a fenyegetésekből, amiket az ember mindig megkap, még soha nem lett semmi.
– De mi, például, hogy nem lesz többet főpolgármester?
– Hát például. Igen.

Ez a párbeszéd zajlott le a Jelen című lap videóblogjában, amikor Karácsony Gergely főpolgármester arra a kérdésre válaszolt, hogy miként kell elképzelni az általa többször említett DK-s zsarolási kísérleteket.

Nem piszlicsáré előterjesztések leszavazására kell gondolni a Fővárosi Közgyűlésben, hanem arra, hogy felrobbantják az egészet, azaz az ellenzéki együttműködést.

Hírdetés

Karácsonyt elmondása szerint politikai pályafutása alatt már többször próbálták megzsarolni, sőt azzal is fenyegették, hogy "tudom, hová jár a gyereked óvodába", ő azonban ezeken már túl van, nem veszi komolyan.

Nem olyan SMS-ek vannak a főpolgármester telefonján, amivel el lehet menni a rendőrségre feljelentést tenni, ő nem is küld ilyeneket, mert nem tartja helyes eszköznek, ezzel együtt "nagyon kemény üzengetések mennek most is". (Gyurcsány egyébként felhatalmazta arra, hogy hozza nyilvánosságra a korábban említett zsaroló SMS-eket, ám Karácsony nem élt a felkínált lehetőséggel, hanem azokat inkább már fenyegetőzésnek nevezte.)

A konkrétumokról szólva azt mondta az interjúban, hogy bár az előválasztás második fordulója előtt nagyon sok polgármester állt ki Dobrev Klára mellett, ismerve a saját kerületükben lévő közgyűlési helyzetünket, ezek a vezetők végül nem Dobrev Klárára szavaztak.

(Index)

Korábban írtuk: Gyurcsány kétértelmű üzenete: ha többségünk lesz a parlamentben, akkor majd mi választunk kormányfőt


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »