Megfizethetetlen pozsonyi lakások

Megfizethetetlen pozsonyi lakások

A nyári pangás sem hozott áttörést a pozsonyi lakáspiacon. A lakásárak töretlenül nőnek, így még a korábbiakhoz képest is jóval többen vásárolnak lakóingatlant inkább a Pozsonyhoz közeli településeken, ami a jövőben még nagyobb terhet ró az infrastruktúrára.

A folyamatosan növekvő pozsonyi lakásárak miatt az érdeklődők egyre kisebb alapterületű lakásokat engedhetnek meg maguknak – derül ki a Bencont Investments piackutató társaság legfrissebb felméréséből. Eszerint az idei harmadik negyedévben, vagyis a július elejétől szeptember végéig tartó időszakban vásárolt lakások átlagos alapterülete 63 négyzetméter körül mozgott, 5 százalékkal maradva el az egy évvel korábbitól. „Az átlagos árszint ennek ellenére töretlenül nő. A harmadik negyedév végén a pozsonyi lakások átlagos négyzetméterenkénti ára 4073 euró volt, 15 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A fővárosi lakások átlagára így mára meghaladta a 250 ezer eurót” – nyilatkozta Rudolf Bruchánik, a Bencont Investments vezető közgazdásza. Ő is figyelmeztet azonban arra, hogy ez csak az átlag, és az egyes városrészek között látványos különbségek vannak. Pozsony-Óvárosban például az átlagár meghaladja az 500 ezer eurót is.

Hírdetés

Az egy évvel korábbihoz képest a legnagyobb drágulást a Pozsonypüspökit, Főrévet (Ružinov) és Vereknyét (Vrakuňa) magába foglaló Pozsonyi II. járásban mérték. „A legnagyobb kereslet továbbra is elsősorban a kétszobás lakások iránt mutatkozik, a harmadik negyedévben eladott lakásoknak a felét ezek tették ki” – mondta el Bruchánik. A szakember szerint a lakásárak növekedése ellenére a kereslet továbbra is nagy, a történelmi mélyponton levő hitelkamatoknak köszönhetően ugyanis még mindig sokan próbálnak meg lakáshoz jutni. „Ez a trend az elkövetkező időszakban sem fog változni, ezért arra számítunk, hogy a pozsonyi lakásárak még magasabbra szöknek” – állítja a Bencont Investments vezető közgazdásza.

Az egyre jelentősebb drágulás miatt sokan azonban már nem engedhetik meg maguknak, hogy Pozsonyban vegyenek lakást, a jövőben így még többen próbálhatnak meg lakóingatlanhoz jutni inkább a szomszédos településeken, amelyekben ugyan szintén nőttek az árak, azonban még mindig elfogadhatóbbak, mint közvetlenül Pozsonyban.

Bruchánik szerint ez a trend azonban a jövőben még rengeteg gondot okozhat, hiszen emiatt még nagyobb teher hárul majd a főváros infrastruktúrájára, miközben a fővárosba vezető utakon már most is mindennaposak a dugók. „Legalább részben megoldhatná a problémát, ha gyorsabbá, átláthatóbbá és egyszerűbbé tennék a fővárosi lakások építését. Ennek köszönhetően több lakás épülhetne, növelve a lakáspiaci konkurenciát, ami idővel az árakon is meglátszana” – véli Bruchánik.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »