Egy blogger halála

Egy blogger halála

Manapság egy-egy blogger vagy influencer nagyobb hírnévre és busásabb jövedelemre tehet szert, mint egy tévésztár.

Különösen népszerűek lettek az utazó bloggerek – egyrészt, mert sokunk álmát váltják valóra, másrészt, mert gyakran érdekesebben, viccesebben, bátrabban mutatják be az általuk felkeresett helyeket, mint a tévések, akiknek a csatorna vezetése vagy a producer állandóan belebeszél a munkájukba. A legfontosabb kritérium, hogy az illető jól megjegyezhető, szimpatikus egyéniség legyen, hogy a nézők azonosulni tudjanak vele, vagy legalábbis kíváncsiak legyenek rá.

Az amerikai Gabby Petito az összes felsorolt követelménynek megfelelt. Tinédzserként kezdett bloggerkedni, és rövid időn belül Amerika egyik kedvence lett. Sikerét főleg közvetlenségének köszönhette, annak, hogy tökéletesen megtestesítette a „szomszéd lányt”, a nézők úgy érezhették, tényleg helyettük utazik, és esténként megmutatja nekik, hol járt aznap.

Azért beszélek róla múlt időben, mert Gabby Petito már nem él. Júniusban indult el Floridából a nyugati partra vőlegényével, útba ejtve a nemzeti parkokat. A pár naponta jelentkezett az álomutazásról, aztán egyszer csak megszakadt a sorozat, sőt a vőlegény egyedül érkezett haza, és nem volt hajlandó megmondani, hová lett a menyasszonya. Aztán ő is eltűnt.

Hetekkel később megtalálták Gabby holttestét, nemrég pedig közzétették a halál okát: a lányt megfojtották. A fiút, Brian Laundrie-t keresik, de elnyelte a föld. Az FBI egyelőre gyanúsítottként kezeli, nem körözik bűncselekmény miatt.

Hírdetés

Egész Amerika, sőt már a fél világ figyeli az eseményeket, hiszen szinte minden a nézők szeme előtt zajlott, és az utolsó pillanatig úgy tűnt, minden rendben van köztük, dúl a szerelem. Belenéztem a lány videóiba, és tényleg: mosolyogva mutogatja a látnivalókat, többször megjegyzi, milyen boldog és szerelmes. Poénkodnak és enyelegnek Briannel a kamera előtt, szóval idilli látnivalót kínálnak.

A nyomozás során azonban kiderült pár nyugtalanító dolog. Valaki levideózta őket, ahogy egy szupermarket előtt veszekednek, olyan brutálisan, hogy a szemtanúk közül senki se mert közbeavatkozni. Előkerült egy 75 perces, fejkamerával rögzített felvétel is egy rendőri intézkedésről. A pár fehér furgonjából ordítozás hallatszott, a rendőrök kiszállították őket és külön-külön megkérdezték tőlük, mi a baj. Végül azt ajánlották nekik, töltsék külön az éjszakát, és másnap döntsenek, hogyan tovább. (A felvétel fent van a neten, érdemes megnézni, mekkora pszichológiai érzékkel és türelemmel viszonyulnak a rendőrök a láthatóan kikészült, zavart lányhoz, milyen kérdéseket tesznek fel neki és Briannek. Akár tananyag is lehetne belőle nálunk.)

Másnap reggel Gabby azt mondta, továbbra is szerelmes és minden rendben van. Ez eltűnése előtt két héttel történt.

A rajongók egyértelműen a fiút tartják agresszornak, ám a nyomozás során kiderült, hogy a bloggerlány korántsem volt olyan pozitív személyiség, mint amilyennek mutatta magát. Minden szempontból uralni igyekezett partnerét, és nem tűrt ellentmondást.

Motelek alkalmazottait, benzinkutasokat, bolti eladókat hallgattak ki, és úgy tűnik, rendre hatalmas hisztizés, sőt érzelmi zsarolás zajlott az idilli felvételek szünetében. Vagyis nem a valóságot láttuk a videókon.

Az eset főleg azért tanulságos, mert megmutatja, hogy a saját szemünknek sem mindig hihetünk, mert a bloggerek gyakran csak azt osztják meg velünk, amit látni szeretnénk, nem pedig a kiábrándító valóságot. Hogy egy álomvilágba röpítenek minket, miközben a színfalak mögött komoly problémák gyülekeznek. Hogy hamis idillt tudnak kreálni és hosszú időn át fenntartani. Bármi lesz a vége ennek a történetnek, jól már nem sülhet el.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »