Ha azt akarjuk, hogy virágzó demokrácia legyen Európában, vissza kell nyesni az Unió hatásköreit.
Miután a lengyel alkotmánybíróság elkövette azt a megbocsáthatatlan bűnt, hogy komolyan vette országa szuverenitását, Lengyelország az Európai Unió célkeresztjében került.
Az EU politikai urai szerint az uniós jog felülírja a nemzetit. A lengyel alkotmánybíróság másként látja. Nemrég ugyanis úgy határozott, hogy az európai jog egyes elemei összeegyeztethetetlenek a lengyel alkotmánnyal és ilyen esetekben az alkotmány felülírja az uniós bíróságok ítéleteit. Az alkotmánybíróság tehát tagadja az uniós jog elsőbbségét. Ezzel a lengyel igazságszolgáltatás kétségbe vonta az európai föderalista projekt létjogosultságát. Végtére is a projekt megvalósíthatósága attól függ, hajlandó-e valamennyi tagállam betenni szuverenitását „a közösbe” és az Unió intézményei által alkotott törvényeknek alávetni magát. Másszóval a föderáció azt jelentené, hogy valamennyi tagország feladja szuverenitását azokért az előnyökért cserébe, amelyeket a nagy tömbhöz való tartozás nyújt. Ez az alku, a megosztott szuverenitás félelmetes hatalmat ad Brüsszel kezébe. A nemzeti politikai és igazságszolgáltatási intézményeket pedig megfosztja azoktól az eszközöktől, amelyekre a polgáraik érdekeinek képviseletéhez és védelméhez van szükségük.
Az elmúlt évtizedek során az uniós oligarchia minden tőle telhető módon igyekezett aláásni a nemzeti szuverenitás elvét, és ennek érdekében az agresszív és szélsőséges nacionalizmussal hozta összefüggésbe. 2010-ben Herman Van Rompuy, az Európai Bizottság akkori elnöke a nacionalizmust veszedelmesnek, a nemzeti szuverenitást „hazugságnak” minősítette.
Az Unió nem meglepő módon késlekedés nélkül megtámadta a lengyel bíróságnak a nemzeti szuverenitást felmutató határozatát. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke „mély aggodalmának” adott hangot. „Az EU érték- és jogi közösség” – folytatta. „Megvédjük az EU jogrendjét. Legfőbb prioritásunk, hogy gondoskodjunk a lengyel állampolgárok jogainak védelméről”.
Von de Leyen parancsoló hangvétele arról árulkodik, hogy afféle neokolonialista megvetéssel viseltetik a nemzeti bíróságoknak azon joga iránt, hogy ítélkezzenek az illető ország népét érintő ügyekben. Amikor azt az EU prioritásának minősítette, hogy „gondoskodjék a lengyel állampolgárok jogainak védelméről”, úgy is fogalmazhatott volna, hogy az Európai Uniónak joga van beavatkozni a lengyel belügyekbe.
Számos uniós politikus nyomban még magasabbra emelte a tétet. Ha Lengyelország – úgymond – nem áll be a sorba, el kell hagynia az Uniót. Heiko Maas német külügyminiszter azt hangoztatta, hogy Lengyelország köteles „teljes mértékben és maradéktalanul” érvényt szerezni az uniós jognak, Franciaország Európa-ügyi minisztere, Clément Beaune pedig „az Európai Unió elleni támadásnak” minősítette a lengyel bíróság határozatát.
Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter állítása szerint Lengyelország magát az Unió létét sodorta veszélybe. „Az európai jog elsőbbsége elsődleges fontosságú az európai integráció és együttélés szempontjából” – közölte. „Ha ezt az elvet megszegik, a mai értelemben vett és a Római Szerződés által létrehozott Európai Unió megszűnik létezni”.
Asselborn és kollégái joggal látják úgy, hogy amikor a lengyel bíróság felmutatta az ország szuverenitását, egyúttal veszélybe sorolta, hogy az EU fennmaradjon a mai formájában.
Forrás:latoszogblog.hu
Tovább a cikkre »
