A jelek szerint a brit Munkáspártot foglyul ejtette a transzneműség ideológiája. Keir Starmer, a párt vezére ugyanis szemrebbenés nélkül elvetette a tudománynak azt a mindmáig vitathatatlan álláspontját, hogy a férfiak és a nők között biológiai különbség áll fenn.
Andrew Marr televíziós műsorában Starmer tévesnek minősítette azt az álláspontot, miszerint „méhnyakkal csak nők rendelkeznek”.
A legutóbbi időkig semmi kétség sem férhetett hozzá, hogy a méhnyak és a női test között elválaszthatatlan összefüggés van. Mindenki – még, akinek a leghalványabb fogalma van a biológiáról – tudja, hogy a méhtest-méhnyak határán találjuk a belső és a külső méhszájat. A szülés folyamán hormonális hatásra a méhszáj felpuhul és kitágul, hogy utat nyisson az újszülöttnek. Ha Starmer esetleg nem tudná, kis mértékben menstruáció idején is kitágul, hogy átengedje a menstruációs vért.
Starmer meglehet, hogy tehetségtelen és gerinctelen politikai szereplő, egyúttal azonban magasan képzett királynői tanácsadó is. Vagyis feltételezhetőleg hallott már harangozni a madarakról és a méhekről, és elegendő tudományos ismeretanyaggal rendelkezhet ahhoz, hogy tudja: méhnyakuk kizárólag a nőknek van. Méhnyaktagadó állásfoglalása tehát inkább valamiféle politikai pragmatizmussal magyarázható, semmint a női test felépítésének feltűnően hiányos ismeretével.
Közelebbről nézve azért tagadja a nyilvánvaló tudományos tényeket, mert magáévá tette az identitáspolitikát és a transzneműség-párti ideológiát. Arra a kérdésre válaszolva, hogy vajon transzfóbnak nevezhető-e egyik képviselőtársának azon kijelentése, miszerint csakis nőknek van méhnyakuk, azt a választ adta, hogy „ilyet nem lenne szabad mondani. Nem helyes”. Úgy is fogalmazhatott volna, hogy mindaz, ami a transzaktivisták szájából hangzik el biológia, nemiség, illetve gender dolgában, maga a Szentírás, s mint ilyen megkérdőjelezhetetlen.
A transzaktivistáknak korántsem közömbös, sikerül-e nemteleníteni a méhnyakot. Azt hangoztatják, hogy az emberek szabadon válthatnak nemet, s nem kell kislánynak születniük ahhoz, hogy nők legyenek. Hasonlóképp a férfiak is nővé varázsolhatják magukat, és jogot formálhatnak arra, hogy méhnyakuk és hüvelyük legyen. A közismert biológiai tények tagadása végső soron azt eredményezi, hogy biológiai értelemben nem lehet különbséget tenni férfiak és nők között.
Akik a méhnyakot leválasztják a női anatómiáról, körülbelül úgy járnak el, mint a kreacionizmus vagy a laposföld tudományának hirdetői. Mármost a Munkáspárt tagsága körében a kreacionizmust és a laposföld-hitet alighanem megmosolyogják. Korántsem húzódik azonban mosolyra a szájuk az olyan ember láttán, aki hímtaggal születik, de azt állítja, hogy méhnyaka van. A transznemű ideológia csodálatraméltó sebességgel terjed. A nyugati kulturális és politikai intézmények lelkesen karolják fel a transzneműség ügyét. Az Egyesült Királyságban Theresa May konzervatív kormánya állt a transznemű eszmények pártolásának élére. Nem meglepő, hogy a Munkáspárt sem akart kimaradni az összpárti egyetértésből. Intézmények sokasága egymás sarkát taposva igyekszik magáévá tenni a transzneműség rémes szókincsét. Angolul a szoptatást „mell-táplálásnak” nevezik, újabban azonban „mellkas-táplálásnak hívják”. Az olyan világban, ahol az a valaki, aki gyermeket hozott a világra apának nevezheti magát, nincs semmi meglepő abban, ha azt halljuk, hogy kirekesztőnek számít „várandós nőkről” beszélni. A Brit Orvostudományi Társaság „befogadó nyelvhasználati” irányelvei azt ajánlják az Olvasónak, hogy a bevett „terhes nő” kifejezés helyett a „terhes személy” szókapcsolatot használják. Legutóbb a The Lancet, ez az igen tekintélyes folyóirat úgy határozott, hogy a női testet a továbbiakban „hüvellyel rendelkező testnek” fogja nevezni.
Ha pedig egyszer az egészségügyi hivatal jelentős intézményei ily módon szükségesnek tartják, hogy felsorakozzanak a transzneműség ideológiája mellett, nem sok kétség marad afelől, hogy nagy bajban van a társadalom.
A biológiai valóságnak az a fajta tagadása, amelyet a Starmer-félék is bátorítanak, mélységesen roncsoló hatással van életünkre. A transzneműség-ideológia álbiológiájának bírálói többnyire arra összpontosítják kritikájukat, milyen hatással lesz az új divat a nők státusára. Pedig a gyermekek életére nézve sokkal nagyobb veszéllyel fenyeget. A képzelgés és a teljes irányvesztés állapotába sodorhatja őket, ha azt tanítják nekik, hogy nemcsak nőknek lehetnek női reproduktív szerveik. Biztos recept ez arra, hogy tartós identitásválságba taszítsuk a fiatalokat.
Forrás:latoszogblog.hu
Tovább a cikkre »
