Idén március elején számoltunk be róla, hogy új, második világháborúról szóló magyar film van a láthatáron. Illúzióink persze sem akkor, sem most nem voltak, hiszen egy nekünk tetsző film legnagyobb eséllyel sem jut egy mozis vetítésig, filmfesztiválig meg végképp nem. Ennek megfelelően úgy ültem be a Természetes fény című alkotásra, hogy nagyjából tudtam, mire számítsak. Ám még ezzel a nem túl nagy lelkesedéssel is messze többre számítottam, mint amit végül kaptam. Az alábbiakban elmondom, hogy miért.
A második világháború kirobbanását követően egyértelmű volt a tengelyhatalmak számára, hogy a bolsevizmussal örökre le kell számolni, amilyen hamar csak lehet. Ilyen távlatokból persze felmerül az emberben a kérdés, hogy nem kellett-e volna inkább a nyugati kapitalizmus felszámolásával kezdeni a sort, hiszen a nem épp jó passzban lévő Szovjetunió nem biztos, hogy közbeavatkozott volna, ha egyáltalán lett volna rá komoly szándéka. Ez természetesen innen, 2021-ből csak találgatásnak és feltételezésnek jó, a valós végeredményt pedig mindannyian tudjuk. A szovjet elleni hadjáratból persze mi sem maradhattunk ki, s szövetségeseinkkel karöltve a vörösök ellen vonultunk. Olcsó duma, hogy a magyar csapatoknak csak "békefenntartó" és partizánvadász szerepet szántak, ez ebben a formában lealacsonyító és hazug módon becsmérlő. Tény és való azonban, hogy ilyen feladataink is voltak (ahogy a németeknek is), ezeket pedig a frontvonalon történő harcérintkezéseknek hasonlóan igyekeztünk megfelelően ellátni.
Ennél a pontnál szeretném leszögezni, hogy új filmek esetében alapjáraton kerülni szoktam a spoilereket, de ebben az esetben a fő mondanivalóm miatt ez kivitelezhetetlen. Így aki érzékeny erre, még nem látta a filmet, és úgy szeretné megnézni, hogy a környezeten kívül semmit nem tud róla, az csak a megtekintés után olvassa el ezt az írást, mert egy-két fontos mozzanat tárgyalását kénytelen voltam beleszőni.
A Természetes fény című filmben a keleti fronton találjuk magunkat, a véget nem érő Szovjetunió mocsaras, mai szemmel nézve elképzelhetetlenül szegény vidékein. Itt teljesít szolgálatot Semetka István szakaszvezető, aki egy géppuskás alakulattal járja az erdőségeket és falvakat partizánok után kutatva. Miután Semetka kevély parancsnoka, részben a saját hibájából halálos golyót kap, a főszereplőre is nagyobb súly nehezedik, mint annak előtte.
Ne legyenek illúzióink, ez a film nem azért készült és jutott el oda, ahová, hogy egy percig is jó, vagy legalábbis semleges színben tüntesse fel a magyar csapatokat. A ránk aggatott "megszálló" melléknevet minden egyes alkalommal kihangsúlyozni igyekeznek, és az átlag magyar baka viselkedése sem éppen pozitívan van bemutatva. Ezen a ponton fontos megemlíteni, hogy természetesen nem állítjuk egy percig sem, hogy a magyar haderőben ne lettek volna visszaélések vagy személyügyi problémák. Ez már csak a nagy számok törvénye alapján sem állná meg a helyét, a kihágásokat vagy a nem megfelelő viselkedést pedig minden esetben büntetni kell. Ilyetén az alkotókon sem azt kérjük számon, miért nem lett makulátlan, szent hadként ábrázolva a magyar hadsereg, hiszen ez egyik, a történelem során létrejött és harcoló haderő esetében sem állná meg a helyét, de a kép árnyalásának még a legkisebb szándéka sem érezhető a készítők részéről. Ellenben a tömény rosszindulat igen.
Nyilván nem árulunk el meglepetést vele, hogy a magyarok esetében minden létező "megszállással" kapcsolatos sztereotípia helyet kapott. Ezzel szemben a partizánok motivációja, viselkedése kevés kivételtől eltekintve végig rejtett marad. Erre persze lehet az a válasz, hogy a magyarok vannak fókuszban, de a partizánok jelenléte olyan erősen kapcsolódik a központi szálhoz, hogy annak kibontásának (szándékos) hiánya az egész történetre rányomja a bélyegét. Pedig lett volna velük kapcsolatban is mondanivaló bőven. A valóságban a sokat szenvedett lakosság ugyanis nem minden esetben járt jól a partizánok jelenlétével, sőt, sok esetben inkább rosszabbul, mintha a tengely haderői vonták volna ellenőrzésük alá az adott területet. A partizánok sokszor még több mindent elvettek a lakosságtól, mint a sokat emlegetett "megszállók", akit pedig vélt vagy valós vádak alapján az ellenséggel való együttműködéssel gyanúsítottak meg, arra azonnali, tárgyalás nélküli halál várt, amelyre egyébként a filmben is láthatunk példát.
Apropó! Túl azon, hogy a film célja mi volt a magyarság szerepvállalásával kapcsolatban, ettől elvonatkoztatva is voltak logikai és más hibái is a filmnek. Mint például: a szóban forgó faluban miért nem hallgattak ki mindenkit a partizánokkal kapcsolatban, miért terelték be őket szó nélkül az istállóba, anélkül hogy érdemleges információkhoz jutottak volna? Meg úgy egyáltalán: mi értelme volt azt rájuk gyújtani? Hiszen még azt sem mondhatjuk erre, hogy nem voltak hajlandóak beszélni, hiszen egy embert kivéve ki sem lettek kérdezve. Kikérdezést követően pedig bőven elég lett volna azokat megbüntetni, akik valóban kapcsolatban álltak a partizánokkal. Ezen a ponton pedig joggal kérhetjük számon az öncélú brutalitást, amely egyedül a magyarok kegyetlen viselkedését volt hivatott alátámasztani. A felgyújtós jelenet nélkül ugyanis a film fő szintézise sem állná meg a helyét, és Semetka szakaszvezető további agonizálása is értelmét vesztené.
Nos igen, a szereplők. Nincs belőlük sok, főleg akinek önálló karaktere is van, de még ezek esetében is bőven akadhat hiányérzetünk. Sőt, azt is mondhatnánk, hogy egy háborús filmtől nem ezt várja az ember. Nem tudom, hogy történeti vagy lélektani oldalról kik voltak a film szakértői, de a film felénél elkezdett bennem motoszkálni a kérdés: aki ezt a filmet ilyen szempontból szakértette, az tudja, hogy működik egy háború? Persze, a katona időnként el-elgondolkozik a sok borzalmon, amit látott, és a veterán harcos lidérces álmai is visszatérő filmes klisék, de könyörgöm, itt a hadszíntéren viselkedett úgy mindenki, mintha éppen beütne neki a hatodik lónyugtató (amúgy gyerekkorom óta megfigyeltem, hogy ez általában jellemző a magyar filmekre, valaki tudja az okát?). Kik és miből gondolták azt, hogy ez így ebben a formában hiteles? A szakaszvezető szájában szinte szó szerint megalszik a tej, úgy viselkedik, mintha egy teljesen másik bolygón lenne. Ezzel a mentalitással öt percig sem húzná egy katona, még rendfenntartó szerepben sem, nemhogy hónapokig. A szereplők viselkedése inkább hasonlított egy nagyvárosban élő, a depressziótól, a magánytól és a stressztől szétzilált lélek viszontagságaira, semmint harctéri mentalitásra. S még csak azt sem mondom, hogy ennek a viselkedésnek ne lett volna táptalaja. De igen, lett volna: este a tábortűznél, egy mélyenszántó beszélgetés alkalmával igen, amely még változatosságot is kölcsönzött volna a filmnek, de nem így, egész végig. S akkor erre még rátesz egy (vagy inkább kettő) lapáttal, hogy a cselekményhez képest a film kínzóan és aránytalanul hosszú.
Összességében kimondhatjuk, hogy ismét nem sikerült megfelelő, második világháborús filmet alkotni, mert a magyarok negatív színben való feltüntetése megint fontosabb volt, mint egy jó film elkészítésének szándéka (mondjuk a film alapját képező Závada-regénytől mit is várhatna az ember…). Kár, mert a téma egy valóságos aranybánya lenne, ám ehhez megfelelő mentalitás és teljesen szemléletváltás lenne szükséges. Erre pedig mindenhonnan számíthatnunk, csak a mai kurzus felől nem.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Ui.: Történeti adalék és tény, hogy a háborúnak mindig a civil lakosság látja a legnagyobb kárát. Ezt a film inkább sejteti, semmint kijelenti. Egyébként – kapcsolódva a témához – bizonyos német vezetőket komoly kritika ért, ahogy a keleten elfoglalt területek lakosságával bántak. Erről Marschalkó Lajos kimerítően ír a Világhódítók című kötetében, miközben levonja a logikus következtetést: ha a Rosenberg-féle vonal kevesebb hatalomhoz jut Keleten, nagyobb arányban álltak volna be a tengely katonái közé az elfoglalt területek hadra fogható lakosai, további erőt biztosítva a bolsevikok ellen.
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
