…zsidóknak és rómaiaknak egyformán szolgálni nem lehet.

Néha kell egy vers, egy gondolat. Egy halvány fény, mely utat mutat, mely felvidít, vagy éppen elgondolkodtat a rohanó hétköznapok és a mindennapok hülyeségei közepette. Néha kell egy vers, melynek egy-egy sora a fejünkben marad, amit aztán utána akár napokig hurcol magával az ember. Néha kell egy vers, hogy rádöbbenjünk arra, hogy ugyan múlik az idő, de az igazi nagy kérdések nem igazán változnak, hogy vannak örökérvényű gondolatok, amelyek ugyanúgy igazak voltak tíz, húsz, ötven, száz évvel ezelőtt, mint ahogy igazak mai is. És néha kell egy vers, ami néhány sorban mindent elmond a világról.

Ma  Dsida  Jenő  verse:  Tekintet  nélkül

Hírdetés

Be kell látnunk:Ha kérdeznek, becsületesenfelelni kell.A harcot becsületesenfel kell venni,az úton becsületesenvégig kell menni,a szerepet becsületesenel kell játszani,keményen és tekintet nélkül.
A kapuk mögül ebek vicsorognak,az ablakokból kiköpdösnekés röhögnek.Száz közbiztonsági gócpontadja ki az elfogatási parancsot.Kemény tárgyak zuhognak a fejünkhöz,súlyos, vérező kövek,de néha röppen sóhaj is,szeretet is, rózsa is.
És este a tűzhely mellett,vagy szuronyos zsandárok közötthátrakötött kézzel,mégis mondogatni kella fellebbezhetetlen,sziklakemény,erősítő,vigasztalóigét:
Krisztusnak és Pilátusnak,farizeusoknak és vámosoknak,zsidóknak és rómaiaknakegyformán szolgálninem lehet.

Dsida JenőRettenetes virágének1928


Forrás:radicalpuzzle.blogspot.com
Tovább a cikkre »