Vadkerti Imre pályája a Kormorán szólóénekeseként már töretlenül ívelt felfelé, de a nagy áttörést számára a Társulat hozta meg, amikor a Magyar Televízió és a Zikkurat Produkciós Iroda közös rendezésében – a tehetségkutató válogatás során – elnyerte Koppány szerepét. Azóta már Istvánt is játszotta, s amint az Új Szónak mesélte, a csere végül nem is az ének miatt jelentett kihívást.
Huszonöt évvel az ősbemutató után ön is csatlakozott azokhoz az előadókhoz, akiknek az „István, a király” jelentette az igazi sikert és hírnevet. Azonosították eleinte Koppánnyal, ha meglátták az utcán?
Abszolút. A fiatalabbak, akik akkor voltak gyerekek vagy még nagyon fiatalok, most is hozzám kapcsolják Koppányt.
S ön előtt gondolatban ki jelenik meg, amikor Koppányra gondol?
Egyértelmű: Vikidál Gyula. Én is azon az előadáson nőttem fel.
Vikidál volt egyben a legjobb is?
Nagyon jó kollégák énekelték már, de az első számú Koppány ő marad, ahogyan István Varga Miklós. Akkora durranás volt a nyolcvanhármas bemutató, hogy egyben az is az „igazi”. Nagyon jóban vagyok ma már Varga Miklóssal, Vikidál Gyulával is, sokat léptünk fel együtt, közösen játszottunk az „Itt élned, halnod kell” című rockoperában. Sokat köszönök nekik, s a rockopera megalkotóinak is, akik bíztak bennem, s különösen jólesett, hogy Szörényi Levente még a róla szóló könyvében is igen elismerően említett engem. Nekem ez a Társulat-produkció álomszerű volt. Bármerre ment az ember az élete során, hallgatta az „István, a királyt”, s volt egy titkos vágyam még a rockszínházban, hogy egyszer majd színpadon játszhatom el. Sőt, arra is emlékszem, hogy már 1993-ban beszélgettünk erről a közös óhajunkról Komáromban Derzsi Gyuri barátommal. S mit ad Isten, tizenhat évvel később ő volt Asztrik, s ő adta a fejemre a koronát.
Mert Feke Pál mellett ön is kipróbálta a „másik oldalt”, amikor a szegedi Dóm téren Istvánt játszott Koppány helyett. Melyik a hálásabb szerep?
Azért ha választanom kell, Koppány maradok. De Istvánt is szeretem énekelni, csak ehhez tartozik egy kevésbé ismert történet. Szikora János rendező ötlete volt, hogy az ötödik vagy hatodik előadáson cseréljünk szerepet Feke Palival. Elkezdődött az intro, álltunk a takarásban. Mind a ketten futni kezdtünk, láttuk, hogy a másik is rohan a színpad alatti átjárón keresztül. Az történt, hogy Pali is, én is a megszokott helyünkre állunk, s az utolsó pillanatban kapcsoltunk, hogy nem jó, mert most ő lesz Koppány és én István.
Ön már a fiatalabbak Koppánya lett. Ők is ugyanúgy szeretik a rockoperát, mint az idősebb generáció?
Nincs koncert „István, a király” nélkül, mindenhol kéri a közönség. A Szent István-ünnep alkalmával turnézni fogunk a Kormoránnal augusztus 18. és 22. között, s a szólókoncertjeimen – a Kormorán-dalok mellett – a „Szállj fel szabad madár” is mindig elhangzik. Azok énekelnek a leglelkesebben, akik nyolc-tíz évesek voltak a Társulat produkciója idején. Még egy dal van, amit mindenhol kérnek tőlem és a Kormorántól, ez a „Kell még egy szó…”, vagyis Szállj fel sólyom szárnyán. Akár Kanadában, akár Erdélyben, akár az USA-ban vagy Kárpátalján lépünk fel, ezt velünk énekli az egész közönség.
Laczó Balázs
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
