Van erkölcsi alapunk arra is, hogy szelíd, de állhatatos türelemmel várjuk a bocsánatkérés és elégtételadás gesztusát a magyarok ellen a múltban elkövetett bűnökért az utánunk következő nemzedékek békéje érdekében – fogalmazott a közelmúltban Kövér László házelnök egy felvidéki emlékmű átadásán. Szerintünk ennél jóval többet kellene tenni, de alapvetően egy valós problémára mutatott rá Kövér. S, hogy mi volt a reakció? Azt láttuk…
Ott tartanak már északi szomszédaink, hogy jegyzéket küldenek Magyarországnak.
Csalódott vagyok amiatt, hogy Budapestről állandóan üzeneteket és kioktatást kapunk a közös történelmünkkel kapcsolatban. Határozottan elutasítom azt, hogy Magyarország második legfőbb közjogi méltósága szükségét érzi, hogy Szlovákiában prezentálja a saját történelemolvasatát – nyilatkozta a szlovák külügyminiszter.
A külügyminiszteri reakciót követte a Magyarországnak küldött jegyzék, amelyben emlékeztetnek arra, hogy továbbra is készek a szokásos támogatást nyújtani a magyarországi politikusok látogatásához, de azt nem tartják helyénvalónak, hogy csak utólag értesülnek arról, hogy a magyar politikusok milyen eseményeken vesznek részt.
Hozzátették: csalódottak mindazok miatt, amelyek a hétfői emlékműavatáson elhangzottak, mivel szerintük a látogatás nem a jószomszédi kapcsolatok szellemében zajlott.
Apropó, jószomszédi viszony. Az minden bizonnyal annak jegyében történt, hogy nemrégiben Trianont dicsőítő emlékművet adtak át. Ugyanis „Trianon – 100+1 év” címmel lepleztek le egy emlékművet nemrégiben Komjáton, a községhivatal előtti parkban. A pénteki eseményen Boris Kollár, házelnök is részt vett.
De kanyarodjuk vissza az eredeti témához, a Kövér által említett második világháború utáni eseményekhez, a kitelepítésekhez, amelynek jogi alapjait a máig érvényben lévő Benes-dekrétumok adták. Hangsúlyozzuk, azok a dekrétumok, amelyek kimondják a mai napig a magyarság és a németség kollektív bűnösségét, s ezen alapon telepítettek ki sokakat. Ezt kifogásolni a szlovák fél szerint egyfajta saját történelemolvasat. Ebből logikusan következik, hogy az ő történelemolvasatuk szerint ez rendjén van? Nyilván igen, hiszen a mai napig érvényben tartják a dekrétumokat…
Ez viszont súlyos és mérgező tényező a Visegrádi Négyek tekintetében is, s bármennyire is hívei vagyunk a közép-kelet európai népek együttműködésének, belátva azt a történelmi tényt, a térség akkor erős, ha összefog, akkor tud ellenállni a nyugati és keleti hódító törekvéseknek, a végső kritérium mégiscsak az igazság, és a magyar érdek.
Amíg megoldatlan ellentétek feszülnek a két nép viszonyrendszerében, az időről időre újra fel fog bukkanni. És valljuk meg őszintén, a Benes-dekrétumok eltörlése nem minden, mit egy mindenkori nemzeti szemléletű magyar vezetés kérhetne csak, az pusztán az első lépés. Felmerül a felvidéki magyarság kollektív helyzete, hogyan tovább…
Ráadásul, mikor e sorokat gépelem, látom, a szlovák külügyér, Ivan Korčok a Facebookon is kifejtette véleményét, többek között ezt írta:
kijelenti, hogy országunk neve nem Felvidék, hanem Szlovákia, sőt, Szlovák Köztársaság, s a Felvidék név felemlegetése magyar állami tisztségviselők részéről aligha a tapintat és a jószomszédi empátia jele.
Pedig ezzel együtt kell élnie, jóérzésű magyar ember a Felvidéket mindig is Felvidéknek fogja hívni, s ha ezen lovagol, attól nem lesz nagyobb szlovák hazafi, pusztán figyelmen kívül hagyja a Trianon előtti jó ezer esztendőt. Ha pedig így tesz, azt nyilván tudatosan teszi, ez pedig nem fakadhat másból, mint kisebbrendűségi érzésből, frusztrációból. Márpedig azt apaként is megállapíthattam már sokszor, egy hisztiző gyerekkel nem igen lehet racionális alapon tárgyalni, ott a két fél közötti kapcsolata egészen más síkon mozog… Jó lenne felnőniük, és akkor tudnánk normális hangnemben beszélni, nemde?
Lantos János – Kuruc.info
(Borítókép: a cseh Edvard Bene± aláírja a hírhedt, jogilag és gyakorlatilag máig ható dekrétumait)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
