Bereczki Miklós ott volt a hétvégi felvonuláson, ezzel azonban vétett a párt alapszabálya ellen – vélekedik az őt feljelentő párttársa.
Bereczki Miklós ott volt a hétvégi felvonuláson, ezzel azonban vétett a párt alapszabálya ellen – vélekedik az őt feljelentő párttársa.
Etikai vizsgálatot kezdeményezett a Jobbik újpesti önkormányzati képviselője, Szabó Balázs a szintén jobbikos Bereczki Miklós ellen. A vizsgálat oka, hogy Bereczki (aki egyébként a párt soroksári alapszervezetének elnöke) részt vett, sőt egy molinót maga elé tartva vonult is a hétvégi Pride-on.
Szabó Balázs szerint – írta erről a Mandiner – Bereczki vétett az alapszabály ellen, amely úgy fogalmaz: “Fegyelmi vétségnek minősül különösen, ha a tag a) más politikai szervezetek vagy politikai ellenfelek gyűlésein, avagy egyéb helyen és módon, nyilvánosan a párt elfogadott politikájával szemben foglal állást, illetőleg ekként folytat közéleti tevékenységet; továbbá f) bármely módon olyan magatartást tanúsít, vagy olyan cselekményt követ el, amely a Jobbik hátrányos megítélésére, avagy a Jobbikba vetett bizalom megingatására alkalmas.”
Szabó a portál megkeresésére azt is közölte, Bereczki Miklós részvétele a Budapest Pride-on magánszemélyként is összeegyeztethetetlen „nem csupán a Jobbik szellemiségével, de jelenkori világnézetével is.”
Az újpesti jobbikos azt is hozzátette, hogy a Pride egy nemzetközi ügynökhálózat által támogatott szélsőséges rendezvény szerinte, amely „Magyarország szuverenitását, alkotmányos- és legfőképpen társadalmi rendjét a kezdetek óta szándékozik aláásni.”
A jobbikosokat feltehetően az is zavarja, hogy Bereczki egy bejegyzést is írt a pride-os vonulásáról, melyben megjegyezte, először vett részt a rendezvényen és remekül érezte magát:
Staudt Gábor, a Jobbik etikai testületének vezetője a Vasárnapnak azt mondta: a bizottság minden beérkező panasszal kapcsolatban lefolytatja a vizsgálatot, így Bereczki Miklós esete sem kivétel. Hozzátette: ha a fegyelmi vétség gyanúja beigazolódik, akkor a politikust az alapszabályban foglaltak alapján fogják szankcionálni.
hvg.hu – Hunhír.info
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »