Két kislány és két férfi csontvázát rejtette a paksi erőmű területén feltárt sír

Két kislány és két férfi csontvázát rejtette a paksi erőmű területén feltárt sír

Egy nagyobb temető részei voltak. A leleteket be is mutatják majd a nagyközönségnek.

A hétfőn kezdődött mentő feltáráson egy ötven négyzetméteres területen azonosítottak négy sírt, amelyek egyikéből egy gömbös végű, bronz fülbevaló került elő. Ebből egyértelművé vált, hogy 6-7. századi, avar sírokról van szó – mondta Szabó Antal, a Paksi Városi Múzeum ásatásvezető régésze.

A sírokban két kislány és két férfi csontvázát tárták fel.

Hírdetés

Az egyik férfit lovával együtt temették el, amely a nomádok által kedvelt, a tarpánhoz hasonló, kistermetű ló volt. Az állatot – lovasához hasonlóan – nyugat-keleti irányban helyezték el a sírgödörben. A férfit kezében egy kerámia korsóval temették el, amelyben – feltételezhetően – valamilyen szeszes ital, talán kumisz lehetett. Fegyvert nem találtak nála, de a lóból ítélve harcos lehetett. Az állatot viszont teljes felszerelésben tették a sírba, a zablát, a kengyelt és a bőrnyereg nyomait is megtalálták. Feltételezik azt is, hogy a másik férfi, aki erős testalkatú, 180-190 centiméter magas lehetett, szintén harcos volt.

A régész szerint a négy sír bizonyosan egy nagyobb avar temető része volt.

A közelben vannak avar településnyomok, akár több település is lehetett egy húsz négyzetkilométeres területen. 2020-ban a mostani ásatástól három-négy kilométerre ugyanebből az időszakból hét sírt tártak fel, az is elképzelhető, hogy egy több kilométeren át húzódó temetőről van szó – tette hozzá.

A feltárás eredményét várhatóan ősszel időszaki kiállításon mutatja be a paksi múzeum.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »