Negyedik olimpiájára készül. Peking, London és Rio után Tokióban is indul a traplövők versenyében. Varga Erik elsőként harcolt ki az országnak kvótát a közelgő olimpiára, majd még egyet, így jelenlegi formája mellett nagy igazságtalanság lett volna, ha nem küldik ki a játékokra. Tokiói főpróbája az eszéki Európa-bajnokság volt, s ezúttal a férficsapatban szerzett aranyérmet. Az olimpia kapcsán erről is kérdeztem.
Tokióban már biztosan indul, bekerült a nevezett szlovák csapatba…
Nem személyre szóló a kiharcolt kvóta, amit kétszer is meglőttem. Hazai viszonylatban nincs jobb, aki mehetne az olimpiára. Nagyon nagy kitolás lett volna, ha nem visznek ki engem.
Pekingben 2008-ban 9., Londonban 2012-ben 12., Rio de Janeiróban 2016-ban 21. lett. Ezek után mi jöhet Tokióban?
Előtte nem szeretnék az olimpiáról mondani semmit. Mert a jelenlegi állapotot össze sem lehet hasonlítani az előbbi ötkarikás felkészülésekkel. Azt se tudjuk, milyen helyre, hova megyünk. Az összes sportág képviselői kipróbálhatták a létesítményeket, rajtunk, a sportlövőkön kívül. Tavaly a koronavírus miatt lefújták a tesztversenyt, idén néhány hete megszervezték, de nélkülünk. Csak az ázsiaiak meg a hazaiak lehettek jelen.
Tehát nagy bizonytalanságba mennek…
Nagyon nagyba. Nem tehetek mást: felkészülök, ahogyan tudok, beleadom a maximumot. A hozzáállásommal nem lesz baj. Meglátjuk, mit hoz a sors, csak fenn tudják, mi hogyan lesz.
Júniusban az eszéki Eb-n három nap háromszor állt lőállásba, s mindannyiszor külön versenyben. Nem volt túl sűrű a program?
Számomra az volt. Nem szoktam az egyénit, a vegyes és a férficsapatot egymás után lőni, de felkészültünk rá. Mind a három számban indulnom kellett. Nem volt egyszerű, de átvészeltem.
Egyéniben 9. lett, nem sok hiányzott a döntőbe jutáshoz. Mi kellett volna hozzá az alapszakaszban?
Ahhoz képest, hogy milyen szezon volt és milyen felkészülési lehetőségek kínálkoztak, a 125-ből szerzett 120 korong nagyon jó eredmény. Egyetlen találatra voltam a finálétól. Végig huszonnégyeseket lőttem, ami kiegyenlített formáról árulkodik. Talán egy pici szerencse hiányzott. Nagyon erős volt a mezőny, 90 induló, jó lövőkkel.
Vegyes csapatban Zuzana Rehák Štefečekovával alig szorultak le a dobogóról, miután a spanyoloktól kikaptak a bronzmeccsen. Negyedik helyről jutottak a döntőbe, s végül negyedikek lettek. Nem volt esély előbb végezni?
Érmet nem hoztunk, de nekünk ez se rossz eredmény. Nagyon jól kezdtünk, a második helyen álltunk, de az utolsó sorozat nekem nem sikerült, Zuzka viszont igazán jól lőtt, felvitte pontjaink számát, neki köszönhetően maradtunk versenyben, mert az alapszakasz után csak a negyedik-ötödik helyen álltunk. A portugálok elleni szétlövést eldöntöttem az első lőállásban. Bekerültünk a bronzcsatába. A spanyolok nagyon erősek voltak, nem lehetett őket legyőzni. Így negyedikek lettünk. Kicsit éreztem a nyomást magamon, mert bizonyítani akartunk, nem volt kellemes helyzet. Korábban a világversenyeken mindig a fináléban voltunk, s meg is nyertük. Bántotta a szabályalkotókat, hogy nagyon erősek vagyunk, és kitalálták, hogy az alapszakaszban kialakult sorrend alapján nem hatos döntő lesz, hanem a két legjobb az első, harmadik és negyedik a bronzéremért fog lőni. Így akarták megalapozni, hogy picit elvágjanak minket. Ha bejutottunk a fináléba, mindig feljebb kapaszkodtunk, bármilyen eredményünk volt előtte. Elvették tőlünk ezt az esélyt.
Korábban a férfi csapatverseny sorrendjét az alapszakasz után kialakult rangsorolás döntötte el. Eszéken csak kiindulópont volt az éremcsatához…
Sajnos, nálunk nagyon sokszor változnak a szabályok. Az olimpiai ciklus alatt annyiszor módosultak, hogy jómagam se vagyok teljesen képben. Nem ismerek még egy olyan sportágat, mint a miénk, a változtatások sokaságával. Nem ez volt az első ilyen verseny, az év elején vezették be az új lebonyolítást. A férfi csapatversenyben ezt jó lépésnek tartom, az alapsorozat után plusz ötven korongra lőhetünk, aztán a legjobbak mennek az érmekért, mint a vegyesben.
Eszéken Marián Kovačócyval és Adrián Drobnýval a második helyről jutottak a folytatásba, ahol már nem adtak esélyt ellenfeleiknek…
Az ötvenes ráadássorozat után az olaszoknak volt a legtöbb pontjuk, mögöttük mi és a csehek egyformán álltunk. A szétlövésben sikerült a cseheket zsebre vágni, és jött a döntő. Nagyon nehéz az olaszokat legyőzni, a lőtéren mindenki nekünk szurkolt, a franciák, a spanyolok… Nulláról kezdtünk a döntőben, és 6:2-re leléptük őket. Igazán jól lőttem, a csapatársak is tartották magukat. Végre éreztem a korongokat, és nagyon élveztem a kitűnő lövészetet.
Mit jelent a sok korábbi siker után ez az Eb-csapatarany?
Nagyon sokat. Aki ismeri a lövészetet, tudja, hogy az olaszokat mindig nehéz megverni, ilyen csapatversenyben még nem fordult elő. A korábbi magyar aranycsapatból Gombos Károly azt írta nekem: „Nagyon nagy szívvel gratulálok, hogy sikerült az olaszokat megverni, nekünk soha nem sikerült.” Nagy bók volt!
Lövés közben érzékelték a szurkolói rajongást?
Nagyon, hallottuk, amint a lelátón dübörögtek a szurkolók. A finálé előtt is odajöttek hozzánk, s mondták: Mindent bele! Szép dolog, hogy jönnek utánunk, és buzdítanak minket. Ez rendkívül feldobja az embert, a jó lőtéri hangulat ugyanis nagyon segít.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
