A Holdra szállás, amelynek ma van az 52. évfordulója, az egység pillanata volt; egy olyan pillanat, amikor a világ végre kisebb lett, mert megérintettük a világegyetem egy darabját. Ám annak valóságalapjában mindmáig milliók kételkednek, és úgy vélik, hogy az Apollo-program keretében sosem lépett ember a Hold felszínére.
Amikor 1969. július 16-án az Apollo–11 űrhajó elindult, az egész Egyesült Államok televíziós közvetítést kapott – beleértve Alaszkát is, ahol még soha nem közvetítettek élő híradós eseményt.
Az űrhajó a Hold felé tartott, hogy az ember először lépjen a Hold felszínére.
A küldetés sikeres volt, hiszen négy nappal később, július 20-án Neil Armstrong ezt meg is tette. Ezt az eseményt Európától Ausztrálián és Ázsián át Dél-Amerikáig világszerte közvetítették – olvasható a NASA honlapján, melyet a Hirado közöl.
Az Amerikai Egyesült Államok hidegháborús bel- és külföldi bizonytalanságának idején John F. Kennedy elnök merész új lépéseket javasolt az űrkutatás terén, melynek hatására a NASA újabb célokat határozott meg az űrkutatás jövőképével kapcsolatban.
Kennedy elnök 1961. május 25-én Különleges üzenet a kongresszushoz a sürgős nemzeti szükségletekről címmel beszédet mondott a kongresszus előtt, alig három héttel azután, hogy Alan B. Shepard, a Mercury-program űrhajósa volt az első amerikai az űrben. A Szovjetunióval folytatott hidegháború csúcspontján elhangzott Kennedy-beszéd leginkább a NASA-hoz és Amerikához intézett merész kihívásáról ismert:
„Hiszem, hogy ennek a nemzetnek el kell köteleznie magát arra, hogy még ebben az évtizedben elérje azt a célt, hogy egy embert juttasson a Holdra, és biztonságban visszahozza a Földre.”
A NASA 1969. július 20-án (magyar idő szerint 21-én 3 óra 56 perckor)teljesítette ezt a célt, amikor az Apollo–11 leszállt a Nyugalom tengerében,
a Hold innenső oldalának egyik lávasíkságán Neil Armstronggal és Buzz Aldrinnal a fedélzetén.
A Kennedy beszéde óta eltelt 60 év alatt sok minden változott. Hidegháborús szovjet riválisok ma már orosz partnerei az Egyesült Államoknak a Nemzetközi Űrállomáson, és a Kennedy által kezdeményezett technológiai bravúrok számtalan kézzelfogható előnyt hoztak a Földön.
Az orvosi technológiák, az időjárás-előrejelzés, a számítástechnika és a távközlés mind az űrprogramra vezethetők vissza.
A Holdra szállás sosem történt meg?
A holdra szállás megkérdőjelezése egy Bill Kaysing nevű emberrel és röpiratával kezdődött. Összesen négyszázezer ember kellett ahhoz, hogy Neil Armstrong és Buzz Aldrin 1969-ben a Holdra jusson, de csak egy ember terjesztette el, hogy az egész egy átverés volt. Az ő neve Bill Kaysing volt – írták a TheGuardian.com cikkében.
A dolog „megérzésként” kezdődött, majd „valódi meggyőződéssé” vált – hogy az Egyesült Államoknak nincs meg a technikai képessége ahhoz, hogy eljusson a Holdra (vagy legalábbis a Holdra és vissza). Kaysing 1956 és 1963 között a Saturn V rakétahajtóművek tervezésében segédkező Rocketdyne vállalat alkalmazottja volt.
Bill Kaysing 1976-ban saját maga adott ki egy röpiratot Soha nem mentünk a Holdra: Amerika harmincmilliárd dolláros csalása (We Never Went to the Moon: America’s Thirty Billion Dollar Swindle) címmel, amely szemcsés fénymásolatokkal és nevetséges elméletekkel kereste a bizonyítékokat meggyőződésének alátámasztására. Mégis valahogy megalapozott néhány olyan örökzöldet, amelyeket a mai napig életben tartanak a hollywoodi filmek és a Fox News dokumentumfilmjei, a Reddit-fórumok és a YouTube-csatornák.
A rendkívüli mennyiségű bizonyíték ellenére (beleértve a hat küldetés során összegyűjtött 382 kilogramm holdkőzetet; az Oroszországból, Japánból és Kínából származó megerősítéseket; valamint a NASA Lunar Reconnaissance Orbiterének képeit, amelyeken az űrhajósok által a holdporban hagyott nyomok láthatók), a holdcsalás-összeesküvésbe vetett hit 1969 óta virágzik. A 9/11-es igazságtevők, a chemtrailer és a laposföld-hívők, a holokauszttagadók körében a Holdra szállás hamisítványának gondolata már nem is ad okot dühre,
ugyanis ez egyszerűen már egy adott tény.
Roger Launius, a NASA korábbi vezető történésze szerint azonban „a valóság az, hogy az internet lehetővé tette az emberek számára, hogy minden eddiginél szélesebb körnek mondhassanak bármit, amit csak akarnak”.
Majd hozzátette: „és az igazság az, hogy az amerikaiak imádják az összeesküvés-elméleteket. Minden alkalommal, amikor valami nagy dolog történik, valakinek van egy ellenmagyarázata.”
Oliver Morton, a Hold: a jövő története című könyv szerzője úgy véli, hogy a holdhamisítás fennmaradása nem meglepő. Egy valószínűtlen esemény, amelyre rengeteg bizonyíték van (Apollo–11), és egy hihető esemény, amelyre nulla bizonyíték van (a holdhoax) közül néhányan az utóbbit választják. „Az Apollo lényege az volt, hogy megmutassa, milyen erős az amerikai kormány a tényleges cselekvés szempontjából” – mondta a könyv szerzője, majd hozzátette: „a holdcsalás elméletének az a lényege, hogy megmutassa, milyen erős volt az amerikai kormányzat abban, hogy elhitette az emberekkel a valótlan dolgokat.”
A holdcsaláselméletek inkább arról szólnak, hogy mi nem történt meg, mint arról, hogy mi történt meg.
Az összeesküvés-elméletek kedvelői megosztottak abban a kérdésben, hogy a korábbi Apollo-, Merkúr-, Gemini- és Atlas-küldetések is hamisítványok voltak-e, hogy Lajka kutya vagy Jurij Gagarin valaha is eljutott-e az űrbe. De míg a holdösszeesküvés-elméletek első generációját a düh motiválta, manapság inkább az unalom.
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »
