Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a Vélemény rovat cikkeiben található írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség véleményét.
Harmadik napja dagad az izraeli kémbotrány, amely a nyugati mainstream újságírók miatt kevésbé Izraelről, inkább Magyarországról szól. Az egész ügy rendkívül szenzációhajhász, viszont muníciót adott a baloldali sajtónak, hogy ismét Magyarországot támadhassa. Épp az uniós jogállamisági jelentések nyilvánosságra hozatala előtti napokban.
A francia Forbidden Stories és a Soros György nevével fémjelzett Amnesty International a szintén Soros-pénzek kedvezményezettjeként tevékenykedő Citizen Lab IT-szakértőivel összefogva szereztek meg egy 50 ezer telefonszámból álló listát. A listán szereplő számokhoz tartozó mobilokat az oknyomozás szerzői szerint az izraeli NSO Group által kifejlesztett Pegasus szoftverrel fertőzték meg. A megfigyeltek között állítólag több száz újságíró, NGO-aktivista és politikus is van.
A Pegasus egy kémprogram, méghozzá egy igen jól sikerült szoftver, amely képes a mobil kommunikáció zömét elfogni, és továbbítani az üzemeltetőjének. Sőt, a telefont lehallgató készülékké is átváltoztathatja, miközben figyeli a billentyűzetet is, így a beírt jelszavakhoz is hozzáfér. Mindezt persze teljes titokban, a mobiltulajdonos tudta nélkül. A telefonra úgy jut fel, hogy a gyanútlan felhasználó rákattint egy linkre, és a program telepíti önmagát.
A Pegasus egyes közlések szerint olyan hatékony módja a megfigyelésnek, hogy Izraelben „fegyvernek” minősítették át, így csak állami engedéllyel lehet értékesíteni. Hivatalosan kizárólag terror- és bűnözésmegelőzési akciók támogatására használható.
A Forbidden Stories és az AI szerint „autokrata országok” használják ezt a programot, többek között India, Oroszország, Szaúd Arábia és persze Magyarország. A szerzők azzal is megvádolták az NSO-t, hogy a kémprogram mexikói drogkartellek kezébe került.
Beszédes cáfolatok
Az NSO a cikk íróinak állításait nagyrészt cáfolta nyilatkozatban is cáfolta. Jelezték, hogy a nyugati sajtóban megjelent információkkal ellentétben sem az NSO , sem az izraeli kormány nem fér hozzá az állítólagosan begyűjtött adatokhoz. Ennek még később nagy jelentősége lesz.
Az ügyfélkör összetételét nem cáfolták de nem is erősítették meg a titoktartási záradékokra hivatkozva, bár azt tagadták, hogy az 50 ezres lista egésze hozzájuk tartozna.
Zavarba ejtő arányok
Az NSO nyilatkozatai után az oknyomozás állításai elég gyenge lábakra kerültek.
A teljes lista ugyanis 50 ezer telefonszámból áll, de abból csak 180 újságíróé. A legtöbben Azerbajdzsánban dolgoznak , de van köztük 38 marokkói, 38 indiai, illetve a nyugati balliberális szerkesztőségek nagy örömére négy magyarországi is, mind a négyen ellenzéki újságírók (ketten a Direkt36-tól, egy a HVG-től és egy nem vállalta a nevét).
Ezen kívül ott szerepel a nevek között egy amerikai újságíróval dolgozó magyar fotós, illetve Varga Zoltán, a Centrál Médiacsoport tulajdonosa, Simicska Ádám, Simicska Lajos fia, valamint a CEU egy külföldi diákaktivistája.
A számok azok, amelyek valóban zavarba ejtőek. Azt ugyanis maguk az oknyomozást végzők is elismerik, hogy nem mindegyik listán szereplő telefonszámhoz tartozó készülék volt feltétlenül megfertőzve a Pegasussal. Az IT-csapatuk mindössze 67-et ellenőrzött le (ők azok, akik hozzájárultak az ellenőrzéshez) az 50 ezerből a cikk megjelenéséig, és ebből csak 23 esetében találták meg a kémprogram egyértelmű jeleit, 14 esetben csak a kémkedés kísérletére utaló nyomokat találtak, a fennmaradó bő harminc esetben pedig nem jutottak „egyértelmű következtetésre”.
50 ezerből 67, abból 23.
Ráadásul az NSO szerint az 50 ezer telefonszám nem lehet egyetlen egységes listán. Azt állítják, hogy nincs hozzáférésük az összes kliensük Pegasussal szerzett adatbázisához (vagyis nincs egyetlen nagy, minden ügyfél minden megfigyelt célpontját tartalmazó adatbázis). Ha ez igaz, akkor a Forbidden Stories és társainak ügyfelenként (értsd, kormányonként) különálló adatbázisokból kellett összetákolni az 50 ezres listát. És ehhez már a hírszerző ügynökségekéhez hasonló kaliberű erőforrásokra lenne szükség.
Persze, a magyarországi ellenzéki sajtónak és a nyugati mainstreamnek jó napja van, ahogy a szlovák balliberális portáloknak is. Nagy szalagcímeken hirdethetik, hogy az Orbán-kormány ellenségeit lehallgatták.
Csakhogy semmilyen bizonyítékkal nem sikerült összekötniük egyetlen országot sem az NSO szoftver használatával. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a hétfői V4-es találkozó utáni sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, nincs tudomása arról, hogy magyar kormányzati szervek használnák a kémprogramot, az Információs Hivatal biztosan nem használja a Pegasust, és nincs is erre vonatkozó megállapodás az NSO-val.
Megfelelő időzítés
Az oknyomozás tehát eléggé e tekintetben eléggé foghíjas, mert hiányos információi vannak az 50 ezres minta jellegéről, és így nem tud teljes képet szolgáltatni a lehetséges indítékokról. Például adódik a jogos kérdés, miért csak négy magyar újságírót hallgattak le?
Négy újságíró olyan kicsi minta, hogy a magyar kormánnyal szembeni ellenérzéseiken kívül más is összekötheti őket, vagy más miatt is célkeresztbe kerülhettek. Lehet, hogy erre napokon belül választ kaphatunk, de ha az utóbbi idők oknyomozásaiból indulunk ki, feltételezhetjük, hogy ez a projekt is megelégszik a hangulatkeltéssel, mert másra nem futja erejéből (és a tényekből).
Nem mellesleg pedig, a gyengén alátámasztott információkat két nappal azelőtt szellőztették meg, hogy az Európai Bizottság közzétenné az idei jogállamisági jelentéscsomagját.
Érdemes azonban realistaként tekinteni az ügyre. Amit ugyanis a Pegasus titkokban csinál, annak nagy részére az olyan multicégek, mint a Facebook vagy a Google teljesen rutinszerűen nap mint nap képesek. Hatalmas, egymással összekapcsolt adatbázisaik vannak a bejárt útvonalainkról, a fényképeinkről, ismerőseinkről, véleményünkről, haragosainkról.
Némi iróniával azt is mondhatnánk, hogy balliberális cenzúra őrzővédői nem tűrik a konkurenciát (a Pegasust).
Korunk realitásai
Ugyanakkor már évekkel ezelőtt is lehetett vásárolni olyan szoftvereket, amelyek kémprogram-szolgáltatásokat ígértek. Igaz, hogy akkor még nem terjedtek el olyan mértékben a titkosított üzenetváltásra alkalmas mobil applikációk, de a szóban forgó szoftver is alkalmas volt arra, hogy illetéktelenek kezébe juttassa a fotóinkat, a billentyűkön keresztül a jelszavainkat, üzeneteinket, és adott esetben a mobil mikrofonjának hatótávjában képes volt rögzíteni a környezetében elhangzottakat is.
Ha nem volt épp 4G vagy wifi a közelben, akkor a telefon memóriájába mentette az információt, majd amikor csatlakozott az internethez, elküldte azt nem túl feltűnő, kisebb csomagokban az előre megadott IP-címre. Persze, ezt a programot nem kormányoknak ajánlották havi 200 dollárért/eszközönként, hanem cégeknek.
De más példával is előhozakodhatnánk. Mikor a nyugati újságírók megkapták az első csomagját a világ vezető hatalmasságainak oltári lopásait leleplező Panama Papersnek, akkor az újságírók biztonsági okokból egy teljesen „tiszta” laptopot vásároltak és még az operációs rendszert (a Windowst) is lecserélték egy másik rendszerre, hogy ne férhessenek hozzá illetéktelenek a hatalmas méretű, de igen kényes adatokhoz. Aligha gondolhatjuk, hogy azok az újságírók Orbán Viktortól tartottak volna.
A szomorú helyzet az, hogy akár van igazság abban, amit az oknyomozók olyan vehemensen, de bizonyítékok nélkül állítanak akár nincs, tény, hogy a mobiltelefonok korában mindannyian hazavisszük magunkkal otthonainkba a kémprogramokat, és a Facebook megannyi botránya után egy Pegasus-üggyel előhozakodni – a dolgok jelen állása szerint – enyhén szólva is mesterkélt húzás.
Komjáthy Lóránt
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
