A Magyarságkutató Intézet és az Anyanyelvápolók Szövetsége pályázatot hirdet magánszemélyek számára a II. Magyar nyelvjárások napja alkalmából a magyar nyelvjárások és területi változatok értékeinek megőrzése céljából két témakörben. Bíznak abban, hogy az egész Kárpát-medence magyarsága bekapcsolódik a pályázatba, s több tájegység nyelvi gazdagságát és sajátosságait tükröző történet kerül lejegyzésre. A pályázatról annak ötletgazdáját, Pusztay János nyelvészt, professor emeritust (ELTE) kérdeztük.
Milyen célból hirdették meg a magyar nyelvjárások témakörét felölelő pályázatot?
2020 tavaszán felvetettem, hogy napot kellene szentelni a magyar nyelvjárásoknak. A javaslatot felkarolta a Magyarságkutató Intézet, s mint közös javaslat indult útjára. December 1-én Kásler Miklós miniszter úr bejelentette, hogy ettől kezdve december 1. a magyar nyelvjárások napja lesz. 1-jén és 2-án két konferenciát tartottunk. A december 1-jei konferencia témája a nyelvjárás mint nyelvstratégiai kérdés volt.
Meg kell mutatnunk egyrészt, hogy a nyelvjárások eltűnése, a köznyelvvel való összeolvadása nyelvi elszegényedéshez vezet, másrészt pedig tennünk kell annak érdekében, hogy a nyelvjárások és a nyelvjárást beszélők társadalmi stigmatizálása megszűnjön.
A határon túli magyarság esetében a nyelvjárás – éppen a stigmatizálás, illetve az anyaországi köznyelvtől való eltérésből fakadó alacsonyabbrendűség érzése miatt – az anyanyelv feladásához, a többségi nyelv átvételéhez vezethet, s ez a nyelvcsere előbb-utóbb identitásváltást is magával hozhat. Elképzelésünk nem csupán egy szimbolikus aktusra – a nyelvjárások napja meghirdetésére – terjed ki. Minden évben nemzetközi konferenciát szervezünk ebben a témakörben, így az idén december 1-jén és 2-án is.
A nyelvjárások elismertetését elősegítendő hirdetjük meg az irodalmi pályázatot, amelyre nyelvjárásban írt szépirodalmi alkotásokat várunk.
Hasonló programok több országban is futnak már – sikerrel. A Magyarságkutató Intézet és az Anyanyelvápolók Szövetsége szerződést kötött a program közös lebonyolítására, ezáltal az anyaországban is szélesebb kört érinthet a program. Terveink között egyéb, a nyelvjárásokat népszerűsítő programok is szerepelnek.
Kiknek a jelentkezését várják és milyenek az elvárások a pályamunkákkal szemben?
Bárki, aki anyanyelvi szinten ismeri, használja nyelvjárását, és kellő tehetséget érez magában irodalmi alkotás létrehozására, küldhet be pályamunkát.
Milyen segítséget kaphatnak azok, akik belevágnának, szívesen lejegyeznék mondjuk, nagyapjuk katonatörténetét csallóközi tájszólásban, de nem tudják, ezt hogyan kell írásban megjeleníteni?
Nem várunk el tudományos pontosságú fonetikus lejegyzést. A pályázat kiírásához mellékeltünk egyszerűsített lejegyzési mintákat több nyelvjárásból. Ezek alapján ki-ki leírhatja a maga történetét.
A bírálatot kevésbé fogja befolyásolni, mennyire pontos a hangtani sajátosságok lejegyzése. Esetleges publikálás esetén viszont szakembereink ilyen szempontból is átnézik a szövegeket – a szerzők bevonásával, s teszik meg változtatási javaslataikat.
Mennyire élnek még a Kárpát-medencében a nyelvjárások ebben a globalizálódó világban, amikor anyanyelvünkbe is egyre több idegen, elsősorban angol szó kerül be?
Még élnek a nyelvjárások mind az anyaországban, mind a határon túli magyarok körében, sőt, van, ahol csak a nyelvjárás él, s nem a köznyelv. Éppen azért kell – talán az utolsó vagy utolsó előtti órában – hangsúlyozottan a nyelvjárások felé fordulni, hogy azok minél tovább megmaradhassanak.
A globalizálódás a nyelvjárásokban a köznyelven keresztül fejti ki hatását. Természetesen a nyelvjárásokban is vannak jövevényszavak, de ezek nem a globalizáció termékei, hanem a regionális, ember-ember vagy kisközösségek közti kapcsolatok révén kerültek be a nyelvjárásba.
Például az én nyugat-magyarországi nyelvjárásomban egy sor osztrák-délnémet (bajor, sváb) eredetű szó van, amelyek ismeretlenek a kelet-magyarországi nyelvjárásokban.
Gyurkovits Tibor író egy alkalommal Pozsonyban arról beszélt, hogy ha szép magyar beszédet akar hallani, akkor Erdélybe, a Felvidékre vagy más, fővárostól messzebb eső régióba kell utaznia. Őrizzük még ezt a kincset, nyelvjárásainkat és tájszavainkat?
Gyurkovits Tibornak igaza volt és van.
A köznyelv – nem csak a magyar nyelv esetében – általában szürkébb, mint a nyelvjárási beszéd. Éppen ezért is kell megőriznünk ezt a kincset.
És van még egy – bár a magyar nyelvet kevésbé érintő – szempont is. Mint veszélyeztetett kis nyelvekkel foglalkozó szakember látom, hogy a nyelvfejlesztés, különösképpen a nyelv széleskörű használatát lehetővé tevő anyanyelvű szakszókincs-, más szóval terminológia-alkotásban gyakran a nyelvjárásokat tartják a legmegfelelőbb forrásoknak.
Egyáltalán mi a különbség a nyelvjárás és a tájszólás között? Mert mintha tájszólásnak negatívabb kicsengése lenne…
A köznyelvtől, irodalmi nyelvtől eltérő változatokat több néven is illetik, gyakran szinonimaszerűen, bár vannak köztük tartalmi különbségek. Ilyenek elnevezések a nyelvjárás, a tájnyelv, a tájszólás, a népnyelv. Leegyszerűsítve a kifejezések tartalmát azt mondhatjuk, hogy a nyelvjárás, a tájszólás és a népnyelv vonatkozhat a köznyelvtől eltérő nyelvi változatra általában, de például a nyelvjárás jelölheti egy-egy személy, egy kisebb közösség vagy akár egy nagyobb tájegység nyelvi jellegzetességeit is. A tájnyelv többnyire egy adott földrajzi tájegység nyelvi jellegzetességére vonatkozik.
Hétköznapi értelemben a nyelvjárást és a tájszólást mint a köznyelvtől eltérő nyelvi változat megjelölését azonosnak tarthatjuk.
A pályázati felhívást és segédanyagot csatolmányunkban találják.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
