Vajon minek kell történnie, hogy egy kisebbségi magyar politikus egyszer az életben gondolkodás nélkül szolidaritást vállaljon egy másik, üldözött kisebbséggel, és ne azon agyaljon, milyen hatással lesz ez az ő féltve sütögetett kis pecsenyéjére?
Nem igazán tudom, mit élhet meg egy szexuális kisebbséghez tartozó személy a mindennapok során a képmutatók Közép-Európájában (ne tagadjuk: mind azok vagyunk), de azt pontosan tudom, hogy milyen az, amikor a többségi társadalom ellenségesen viszonyul hozzám, csak azért, mert valamilyen rajtam kívül álló ok miatt különbözök tőle. Azt hiszem, szlovákiai magyarként ezen a téren mindannyian fel tudunk mutatni némi tapasztalatot, éppen ezért reagálunk érzékenyebben a kisebbségeket érintő kérdésekre. És éppen ezért szakadt le a pofám attól, amit dicső pártjaink vezetői szerdán Szijjártó Péter mellett műveltek.
Magyarországon épp korlátozzák a szexuális kisebbségek jogait, és egy újságíró feltette a kérdést, hogyan fér ez össze a határon túli kisebbségi politikával. A magyar külügyminiszter kitérő választ adott, de itt nem is ez a lényeg, hanem Forró, Sólymos és Mózes produkciója, vagy inkább lebőgése. Az MKP elnöke nem látta a törvényt, de a gyerekek védelmét fontosnak tartja. A Híd vezetője szerint ha Magyarországon ez a többségi vélemény, akkor ezt tudomásul kell venni. Az Összefogás elnöke pedig már a kérdésfelvetést is hibának tartja, és az eltérő szexuális orientáció mellé mintegy véletlenül beszúrta a deviancia szócskát. Játék, játék, játék a szavakkal. Szijjártó úgy bólogatott, hogy szegény majdnem orra bukott, de a háttérben Záborská és Kuffa is dobott egy pacsit. „Kisebbségiként sajnos nem tudok támogatni semmilyen olyan kezdeményezést, amely egy másik kisebbséget hátrányosan érint”. Ennyit kellett volna mondani. Szolidaritásból. Mert tudjuk, milyen az, ha rajtunk csattan az ostor, és ezt nem kívánjuk senki másnak. De ha erre az altruizmusra nem vagyunk képesek, akkor csináljuk önzésből: hogy legyen, aki felszólal mellettünk, ha mi kerülünk bajba. Ha nem állunk ki senkiért, értünk sem fog kiállni senki.
Tényleg az a terv, hogy lehajtott fejjel meghunyászkodunk egy olyan rezsim előtt, amely megpróbálja teljesen kisajátítani magának a nemzeti és keresztyén diskurzust, hogy aztán az így szerzett – álságos – erkölcsi fölényből vágjon vissza minden értelmes kritikának? Ahol csak az lehet „jó magyar” és „jó keresztény”, aki feltétel nélkül kiszolgálja az aktuális politikai hatalmat? Ahol Ferenc pápa megítélése is kizárólag attól függ, hogy hajlandó-e találkozni Orbán Viktorral? A katolikus egyházfő nyilván abban a tévedésben élt, hogy Úr ítélőszéke fogja megítélni, hogy jó keresztény-e vagy sem. Nem tudhatta, hogy Magyarországon ez Bayer Zsolt reszortja. Ilyesmiről még Orwell sem álmodott. Tényleg ehhez akarunk asszisztálni? Egy rendszerhez, mely a határok összemosásával, egymástól teljesen különböző dolgok egymás mellé helyezésével bizonytalanítja el a kevésbé tájékozottakat, hogy a valóságot teljesen kifacsarva nyomja le mindenki torkán a narratíváját?
Tudom, nem könnyű nemet mondani, néha egészen reménytelennek tűnik az árral szemben úszni. Könnyen elbizonytalanodik az ember, főleg ha még a saját környezetében is csak a propagandát hallja visszaböfögni. De azért szögezzük le: egyetlen politikusnak sincs semmi joga, hogy bárkin számon kérje a magyarságát, vagy az identitásának bármilyen részét, esetleg eldöntse, hogy ki itt a jó magyar, és ki nem.
Ami pedig a jó keresztényeket illeti… Tudják, van egy könyv, ami erről szól, annak is az Újszövetség nevű része. Tényleg nem akarok itt prédikálni, de Jézus két nagy törvényt hagyott ránk: szeresd az Urat, a te Istenedet, és szeresd a felebarátodat. Főleg az elfogadásról és a megbocsátásról prédikált, ezért nem fogom soha megérteni, hogy a szeretet vallásának nevében hogyan állhatnak egyesek a kirekesztés és a megbélyegzés oldalára. Persze, gyarló emberek vagyunk, sokat hibázunk, a saját erőnkből nem üdvözülhetünk: de azért ez nem olyan nehéz szövegértési gyakorlat.
Volt egy csoport már Jézus idejében is, amely mindig meg volt győződve a saját igazáról, minden esetben megtalálta a törvények neki tetsző értelmezését és félt az egyszerű üzenettől, mert az mindenkinek és mindenkihez szólt. Csak a saját érdekeit helyezte előtérbe, és rettegett, hogy elveszíti azt a kicsiny hatalmat, ami megadatott neki. Könyörgöm, csak ezt ne csináljuk. Csak farizeusok ne legyünk.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
