A több mint egy éve tartó koronavírus-járvány ellenére a prágai magyar katolikus hívők hitélete sosem szűnt meg, csak korlátozott formában zajlott. Ez köszönhető lelki pásztorunknak, Balga Zoltán atyának, a Prágai Magyar Katolikus Plébánia plébánosának, aki a belvárosi Szent Henrik és Szent Kunigunda-plébániatemplomban vasárnapi és alkalmi szentmiséket tartott rendszeresen az egész járvány idején, természetesen a hivatalosan elrendelt rendszabályoknak megfelelően.
A résztvevők száma a templomban ugyan korlátozott volt, részben még most is, azonban ezt a hiányosságot nagyban pótolja a szentmisék közvetítése élőben a világhálón, melynek sok követője van külföldön is.
A prágai magyar katolikusok hitéletében most, a járvány utáni időszak kezdetén, egy történelmi jelentőséggel bíró eseményre került sor. Úrnapján, június 3-án, a Szent Vítus-székesegyházban bemutatott ünnepi szentmise végén Balga Zoltán atya Dominik Duka
érsek, Csehország prímása előtt felkérte a cseh híveket, hogy vegyenek részt a közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson Budapesten.
Az oltárnál plébániánk kórusa elénekelte magyarul az Eucharisztikus Kongresszus himnuszát.
A plébánia folytatta a prágai magyarok nemzeti identitását erősítő, közösségépítő munkáját is. Ennek jeles példája az igen sikeres megemlékezési est, melyet
Az Intézetben megtartott program után a résztvevők a beszélgetést kötetlen formában folytatták a parókia kertjében, ahol a lelkes asszonyaink színvonalas megvendégelést készítettek számukra.
(Szakács Panni)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »