Zuschlag a kampányra időzítette a visszavágót: "Gyurcsány mindenről tudott, az MSZP-vezetők fülig sárosak; 50 milliót adtak egy nejlonszatyorban a visszalépésért"

Az interjú szerint Zuschlag a Lendvai-Szekeres-Szilvásy trióval állapodott meg visszalépéséről, és a pénz az MSZP központi széfjéből jöhetett, valamelyik titkárnő adta át neki a székházban. A széfről azt mondta: a székház második emeletén állt, egy MSZMP-címer volt rajta, volt benne néhány százmillió forint, és azok férhettek hozzá, akiknek a pártpénztárnok megengedte. Arra a kérdésre, mire kellett a pénz, azt válaszolta: fű alatti támogatásokra, zűrös ügyek elintézésre, a pártelnök költségeire, kampányokra.

Azt valószínűsíti, innen származhatott az az 50 millió forint is, melyet az ügyében befizettek, „a kárt enyhítendő”. Zuschlag szerint ügyvédje egyszer csak közölte, hogy a letéti számlájáról átutalta a pénzt. Azt mondta: ő maga erre nem kérte volna meg.

Zuschlag szerint azok az MSZP-s pártvezetők, akik aggályoskodás nélkül bűnbakot csináltak belőle, akik odalökték maguk helyett a bíróság elé, és utána a börtönbe, akik végig csak arra gondoltak, hogy jaj, csak álljon meg az ügy Zuschlagnál, most is, még az ő ügye után is fülig sárosak. Mert azt ugye, nem gondolja senki, hogy Simon Gábor magányos elkövető – mondta a volt politikus.

Arra a kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc tudott-e a sporttárcánál történtekről, azt felelte: persze hogy tudott. Ha egy ilyen szisztéma működik egy minisztériumban, arról egy Gyurcsány típusú miniszter tud. Mindenről tudott, mindenbe beleszólt, mindent ő írt alá.

Úgy vélte: az MSZP-nek fontosabb volt ügyének „politikai kezelése,” mint az ő büntetőjogi felelősségének az enyhítése. Szerinte eleinte akartak neki segíteni, később azonban úgy gondolták, az ő feláldozásával le lehet zárni az ügyet. Neki ugyanis nem volt mentelmi joga, „feljebb pedig már mindenkinek volt” – fogalmazott.

Zuschlag Gyurcsány Ferencről azt mondta: igazi bunkó, ifjúsági és sportminiszterként ott tett keresztbe Mesterházy Attilának, ahol csak tudott, példaként említette, hogy korlátozta az államtitkár mobiltelefon-használatát.

Zuschlag egyébként hamarosan életrajzi könyvet jelentet meg.

A teljes interjú:

– Mitől kellene?

– Nem érdekel. Az MSZP-vel évek óta nem vagyok kapcsolatban. Az pedig, hogy ők mondjanak erkölcsi ítéletet fölöttem, egyenesen nevetséges. Ezt ők is tudják, és én is tudom.

– Akkor a kampány része lesz, nincs ezzel semmi gond.

– Az életemről szóló könyv megírását és megjelentetését régóta tervezem, és már hosszú ideje dolgoztunk rajta. Most lett kész. Hogy miért szólalok meg más témában is, annak viszont valóban megvan a konkrét oka, mégpedig a Simon-ügy. Megdöbbentőnek tartom, hogy azok az MSZP-s pártvezetők, akik aggályoskodás nélkül bűnbakot csináltak belőlem, akik odalöktek maguk helyett a bíróság elé és utána a börtönbe, akik végig csak arra gondoltak, hogy jaj, csak álljon meg az ügy Zuschlagnál, jaj, csak ne menjen feljebb, tehát ezek a vezetők még most is, még az én ügyem után is fülig sárosak. Mert azt ugye, nem gondolja senki, hogy Simon Gábor magányos elkövető.

– Segíteni akarok nekik. Hogy ne járjon senki úgy, ahogy én jártam, vagy ahogy Simon Gábor járni fog.

– Hat éven át voltam börtönben, ezt az ember nyilván nem köszöni meg senkinek. Az elmúlt húsz évben ilyen súlyú ügyért, ilyen súlyos ítéletet még nem szabtak ki. Gyilkosok kapnak ennyit, vagy ők sem. Nálam a bíróság megállapította, kimondta, hogy a pénzből senki nem tett el egy forintot sem. Ehhez képest jól tönkretették az életemet. Végig az volt az érzésem, hogy a bíró rajtam torolja meg azt, hogy a valódi bűnösök kibújtak a hurokból. El is mondta, hogy nekem azért kell ilyen sokat kapnom, mert így működött a politikai döntéshozatali rendszer. Én vittem el mindent egy olyan bevett szisztémáért, amit nem én találtam ki, és nem én üzemeltettem, pusztán a része voltam.

– Kizártnak tartom, hogy Simon Gábor egyszemélyes buliban tudott volna megszerezni ennyi pénzt. Egyedül elintézni effajta dolgokat, úgy, hogy nem is tud róla senki, az MSZP rendszerének a jellegzetességei miatt nem lehet.

– Igen. Ebben biztos vagyok. És az MSZP most nyilván nagyon dühös rá, mert ha igaz, hogy ő már tavaly ősz óta tudott arról, hogy nyomoznak utána, és mégsem lépett semmit, akkor az az ő részéről inkorrektség, de a túlélés reményét senkitől sem lehet elvenni.

– Talán hitt a csodában. Nem tudom.

– Húsz éve ismerem, annak idején, amikor ifjúsági vezető voltam, ő volt a BIT elnöke.

– Igen. Az, hogy valaki negyedmilliárd forintot tart a saját nevén egy osztrák bankszámlán, ezen nagyon meglepődtem.

– Nem, a hülyesége miatt.

– Hogy próbálja meg túlélni. De nem akarnám illúziókba ringatni, mert nem lesz könnyű.

– Ő menthetetlen, az ügye nagyon egyszerű, átlátható, és hát kampányban mit tegyen egy párt?

– Dehogynem. Leginkább abban, hogy elnökhelyettes lehetett egy olyan ember, aki a saját számláján tart negyedmilliárd forintot.

– Akkor soha nem bukik meg.

– Amikor a pártban már elterjedt az ügyem híre, akkor igen. De még akkor is elmentem pártrendezvényekre, nem zavartattam magam. Letartóztatásom előtt három héttel jött Gyurcsány a megyei szervezethez, oda is elmentem. Nagyon nem tetszett nekik, de nem mert szólni senki, mégiscsak ügyvezető elnök voltam.

– Ez nem bosszant. Az bosszant, amikor például Gyurcsány Ferenc véleményt nyilvánít rólam, miközben erre semmilyen erkölcsi alapja nincs.

– Persze, hogy tudott. Ha egy ilyen szisztéma működik egy minisztériumban, arról egy Gyurcsány-típusú miniszter tud. Mindenről tudott, mindenbe beleszólt, mindent ő írt alá. Neki ez a tárca volt akkoriban a homokozója, itt építette fel magát, innen lett miniszterelnök. A sportpályázatok esetében például, ahol ott ültem mellette, amikor az egyeztetések folytak közte és az országgyűlési képviselők között. A könyvben részletesen elolvashatják, hogy mi is történt pontosan.

– Persze. És azt mondta, hogy rendben van. Mindig azt mondta.

Hírdetés

– Azért én mentem a börtönbe, mert… Nem tudom. Nyilván azért, valahol nálam lehetett még azt a közvetlen kapcsolatot bizonyítani, ami a büntetőeljáráshoz és annak befejezéséhez elégséges volt. Ennyi. De az ítélet ötszáz oldalas indoklásának a nagyobbik része nem rólunk, hetünkről szólt.

– Ő nem sokszor volt bent a minisztériumban, mert Gyurcsány nagyon utálta. Gyurcsány csak a saját csapatát kedvelte, Keszthelyi Andrást, Szigetvárit, Szilvásyt. Mesterházyt ott szívatta, ahol érte, például korlátozta a mobiltelefon-használatát. Egy államtitkárnak! Feri ugyanis egy igazi bunkó, ha valaki kicsit jobban megismeri. Már valósággal sajnáltuk Mesterházyt. Attilának akkor lett nagyobb szerepe, amikor Medgyessy már lemondott, Gyurcsány pedig még nem lett miniszterelnök. Addig csak elevickélt valahogy. Szerepét és súlyát jól mutatja, hogy önmaga nem tudott mindent elintézni, hanem hozzám kellett fordulnia, ha pozitív döntést szeretett volna. Ha Veszprémben sikereket akart elérni, akkor hozzám fordult, hogy segítsek az elbírálásban.

– Kabinetfőnökként ő mindig, mindenről tudott, hiszen az ő feladata volt a napi operatív ügyintézés a minisztériumban. Hétfőnként volt a heti egyeztetés, ott volt Feri, Attila, ott volt Szigetvári, Keszthelyi, esetleg valamelyik helyettes államtitkár, az ifjúsági szervezettől ott volt Újhelyi István, Arató Gergő, meg én, a sportosoktól Bakonyi Tibor, és megbeszéltük a heti várható ügyeket, és persze a pályázatokat is.

– Persze, bármikor. Nekem különleges viszonyom volt vele, mert 2003 tavaszán jöttek elő a kétes ügyei, és én voltam az egyik, aki kiállt a párt részéről és megvédte, s így elég sokat kellett vele és Keszthelyivel találkoznom. A kormányszóvivő Gál J. Zoltán átszólt a miniszterelnöki hivatalból vagy az Altusból átküldtek egy faxot, hogy mit és hogyan kell éppen megmagyarázni, én meg kiálltam a kamerák elé, és elmondtam.

– De, ez dühít.

– Éppen, hogy voltak pénzügyi gondjaink, ezért kellett ezt a szisztémát működtetni.

– Nem voltak luxuskiadásaink, de volt, hogy különvonatot kellett bérelnünk Görögországba, az Európai Szocialista Ifjúsági Szervezetek találkozójára. Ezerötszázan mentünk.

– Nem tudom, pár tízmillióba. De azt sem tudom, ki állta a számlát, az is lehet, hogy a MÁV benyelte.

– Igen. Meg voltam győződve arról, hogy minden rendben van.

– Amitől rosszul lett a teljes pártvezetés, hiszen mindenki azt hitte, el fogok tűnni. Csak én nem.

– Megkerestek, hogy lépjek vissza, állapodjunk meg, mondjam meg, mit kérek.

–Többen, többször. A végén megállapodtam a Lendvai, Szekeres, Szilvásy trióval.

– Visszaléptem és kaptam ötvenmillió forintot egy nejlonszatyorban.

– Honnan jött ez a pénz? Ki adta át és hol?
– A pénz az MSZP-től jött, nyilván a központi széfből. A székházban adta át valamelyik titkárnő, már nem emlékszem pontosan, hogy melyik.

– Igen.

– Egyáltalán nem, hiszen már 2004-ben megindult a nyomozás, és nem történt semmi érdekes. Ráadásul mindenről tudtam, Lusztig Péter rendszeresen tájékoztatott, hogy éppen hol tart a rendőrség. 2007 januárjában fordult komolyra a dolog, mert az ügyészség vagy megunta a rendőrség tipródását, vagy új információkat kaptak. Ekkor felhívott Szilvásy Gyuri, hogy van-e valami közöm ehhez az ügyhöz. Azt mondtam, hogy nincs, és akkor úgy is gondoltam. Majd rá egy hétre megjelentek a rendőrök, nagyon sok rendőr, tartottak egy csomó házkutatást, engem pedig felhívott valaki, hogy vigyázzak, mert lehallgatnak. Ekkor már nagyon ideges voltam, bementem Szilvásyhoz, de úgy, hogy gyakorlatilag rátörtem az ajtót. Kiabáltam vele, hogy miért nem szólt. Képes volt azt mondani, hogy elfelejtette.

– Mindenki ideges volt. Lados István munkatársamat, aki az MSZP-frakció alkalmazottja volt, el is kellett menekíteni külföldre.

– Fel sem merült. Értelmetlen lett volna. Ráadásul még ekkor sem féltem igazán. Aztán februárban az ügyészség átvette a nyomozást, akkor indult meg a henger, akkor kezdődött a tanúk tömeges beidézése.

– Gondolhatja, hogy emlékszem…

– Na igen, hiszen három héttel később letartóztattak. De hát mit mondtam volna mást?

– Kínos volt, mert véletlenül ott volt Szilvásy is. Amúgy Lendvai hívott be, hogy tájékoztassam. Én el is mondtam, hogy ebből katasztrófa lesz, hiszen ekkor már a pártvezetés tagjait is kezdte az ügyészség behívogatni. Ildikó aggódott, hogy az ügy esetleg feljebb is mehet, és azt hajtogatta, hogy valamit kellene csinálni, meg hogy találjunk ki valamit. Szóval tipikus MSZP-s válságkezelés volt.

– Dehogynem, már jóval korábban. Nem is tehetett mást. Gondoljon bele, van egy miniszterelnök, akinek a korábbi minisztériumában a teljes apparátust már kihallgatták, meg olyan házkutatások voltak, ahol szó szerint több tonnányi iratot foglalt le az ügyészség. Úgyhogy Gyurcsány megkeresett, hát persze. Beszéltünk telefonon is, személyesen is. Azt mondta, hogy kezeli a problémát. Aztán egyszer Keszthelyi Andrással megüzente, hogy hívjam fel Bánáti Jánost, megbeszélte vele, hogy ő fogja az ügyet kezelni.

– Az volt az érzésem, hogy a védelem célja elsősorban az ügy politikai kezelése, nem pedig az én büntetőjogi felelősségem enyhítése. A fellebbezésemet már én magam írtam, talán elég, ha ennyit mondok.

– Szerintem eleinte akartak, aztán meg arra jutottak, hogy az én beáldozásommal legalább le lehet zárni az ügyet. Nekem nem volt mentelmi jogom. Feljebb már mindenkinek volt. Jogilag ezt így lehetett összerakni és lezárni.

– Higgye el, nem engem védtek, nem engem segítettek, hanem saját magukat meg az egész rendszert. Amúgy nem tudtam róla. Jött az ügyvédem, és közölte, hogy letéti számlájáról kárenyhítés címén átutalt ötvenmillió forintot. Ha megkérdeznek, én nem kértem volna. Később vagyonosodási vizsgálat indult ellenem, adóhiányt állapítottak meg, ez az ügy még ma is tart. Ráadásul ezzel külön felbőszítették az ügyészeket. Mert hát honnan származik ez a pénz?

– Nyilván ugyanabból a széfből, honnan máshonnan?

– Persze, tele volt pénzzel, volt benne vagy pár százmillió forint. Ott állt a régi székház második emeletén, rajta egy MSZMP-címerrel.

– Akinek a pártpénztárnok megengedte.

– Mindenfélére. Fű alatti támogatásokra, zűrös ügyek elintézésre, a pártelnök költségeire, kampányokra. Ilyenekre.

– Sokat. Éveken át intéztem nekik mindent, ami csak felmerült, és amit csak kértek. Nem állítom, hogy önzetlenül, hiszen így építettem a karrieremet. Ha olyan megyéből jössz, ahol nincs esélyed egyéniben nyerni, akkor nagyon oda kell feküdnöd, hogy listán bekerülj a parlamentbe. Én pedig odafeküdtem. Mindent, érti, mindent el tudtam intézni a magam hatósugarán belül. És meg is tettem, és az ügyemben szereplő pénzekből egyetlen forint sem nálam landolt. De nem találtam a féket, ez tény. Pedig sokszor rá kellett volna lépnem, ma már tudom. Olyan pályázatokat toltunk át, sokat, amelyeket az ablakon kellett volna kidobni, olyan vacakok voltak. De nem szólt senki. Nem volt fék. Amúgy meg volt, hogy vittem abba a széfbe pénzt én is, valami negyvenmillió forintot, bevezették a kockás füzetbe azt is. Összességében biztos, hogy pozitív az egyenlegem.

– Nem mondanám azt a mondatot a Terror Háza előtt. Ha az nincs, megmarad a mentelmi jogom, és nem lett volna semmi bajom, mert én is a védett körben maradok. Igen, persze, követtem el hibákat, de ha nem így tettem volna, ha nem lépek rá arra az útra, amelyikre végül ráléptem, akkor sehová nem jutok az MSZP-ben, akkor elsüllyedek a semmiben. Ámbár, így is ott vagyok…

– Nem.

– Volt pár beszélgetés, semmi több.

– Van egy cég, a Zuschlag Consulting Kft., amely üzletviteli tanácsadással, adótervezéssel, coachinggal foglalkozik. Abban segítek.

(NG – Híradó nyomán)